Még 4 ellenzéki pártot büntet a számvevőszék
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
A Jobbik 663 milliós gigabüntetése után újabb ellenzéki pártok kaptak bírságot az Állami Számvevőszéktől (ÁSZ). A Mérce információja szerint, amelyet az Indexnek is megerősítettek két pártból, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd, és a DK is milliós bírságot kapott.
Az Állami Számvevőszék az Országgyűlés legfőbb pénzügyi-gazdasági ellenőrző szerve, amelynek egyik feladata pártok átvilágítása. Az elmúlt évtizedekben nem volt jellemző a szigorúság az ÁSZ-ra, ám pár hete a Jobbik átvilágításakor megtáltosodott az egykori fideszes képviselő, Domokos László által irányított szervezet. Ezúttal négy újabb ellenzéki párt következett.
Az Állami Számvevőszék a 2015-ös és a 2016-os évet illetően bírságolta meg a pártokat 5 és 10 millió forint közötti összegre. A bírságokban közös, hogy a számvevőszék nem fűzött indoklást a bírság összegéhez – írta a Mérce.
- A Párbeszédnél a központi iroda bérlését kifogásolták, szerintük tiltott állami támogatást vett igénybe a párt. Az esetben az a furcsa, hogy ez ugyanaz a 2014-ben keletkezett irodabérlet, amelyet az az évi jelentésében már vizsgált az ÁSZ, de akkor nem talált benne kivetnivalót.
- Szigetvári Viktor, az Együtt egyik vezetője azt mondta, náluk is hasonló a helyzet, egy olyan, 2014 óta bérelt iroda szerződését kifogásolták, amelyet már ellenőrzött és rendben talált egyszer az ÁSZ, ráadásul részben az Országgyűlés Hivatala intézi a bérlést.
- Sebián-Petroszki László, a DK pártigazgatója azt mondta, náluk az adott időszakban 25 vidéki és 2 központi irodát vizsgálhatott az ÁSZ, de a jelentéstervezetből nem derül ki, melyik irodákat és milyen alapon tartotta illegális támogatásnak a szervezet.
- Az LMP-t is irodabérlés miatt büntették meg, de mivel még nem kapták kézhez a jelentéstervezetet, ezért nem kívántak nyilatkozni.
- A Párbeszédet az Együttel és a Momával közös, 2016-os plakátkampányuk miatt is megbüntették, mivel az ÁSZ szerint a piaci ár alatt dolgoztattak. Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője erre azt mondta, szerinte ez egy politikai megrendelésre készült jelentéstervezet, amelynek lényege, hogy
a Jobbik illegális finanszírozási ügyével összekössék a többi ellenzéki pártot.
- A Liberálisok közleményt adtak ki, amiben azt írják: "az Állami Számvevőszék több mint tízmillió forintos büntetést szabott ki jogtalanul a Liberálisokra".
Késő délután a Fideszt is megkérdeztük, ők kaptak-e bírságot irodabérlésért vagy másért, de eddig nem reagált a párt.
A Fideszt most nem vizsgálták
Természetesen kerestük az ÁSZ-t a bírságokkal kapcsolatban. Emailben küldött válaszuk szerint az idei második féléves ellenőrzési tervben szerepelt „a Magyar Szocialista Párt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika, a Demokratikus Koalíció, az Együtt − Korszakváltók Pártja, a Magyar Liberális Párt, továbbá a Párbeszéd Magyarországért Párt 2015-2016. évi gazdálkodása törvényességének ütemezett ellenőrzése”.
A Fideszé és a KDNP-é történetesen épp nem – van ilyen. Persze akkor még tudhatták, hogy Simicska Lajos ősszel elkotyogja, hogy a törvényeket kijátszva hogyan biztosítottak a Fidesznek a 2014-es kampány idején olcsón hirdetési felületet.
Az ÁSZ azt is írta, hogy december 18-án az LMP és a DK, 19-én az MSZP és a Magyar Liberális Párt, 20-án pedig az Együtt és a Párbeszéd jelentéstervezeteit küldték meg észrevételezésre. A válaszban emellett felsorolták, mit és milyen szempontok alapján vizsgáltak, íme:
„Az ÁSZ azt értékeli, hogy az adott párt által közzétett pénzügyi kimutatások megfeleltek-e a törvényi előírásoknak, valamint hogy a szervezet a könyvvezetés és a gazdálkodás során betartotta-e a vonatkozó jogszabályi és belső előírásokat. Az ellenőrzések kiterjednek továbbá arra is, hogy a pártok szabályszerűen számolták-e el és használták-e fel működésükhöz a forrásokat, különösen a költségvetésből juttatott és az egyéb támogatásokat. Utóbbi során az ÁSZ értékeli a pártok működésükhöz szabályszerűen igénybe vehető forrásokat, támogatásokat használtak-e fel. ”
Az ÁSZ arra is emlékeztet, hogy 2014. január 1-től módosultak a szabályok, és „tilos a jogi személyektől, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől, más államtól, külföldi szervezettől és nem magyar állampolgár természetes személyektől származó vagyoni hozzájárulás elfogadása. Tiltott vagyoni hozzájárulásnak minősül, ha egy párt a mindenki számára elérhető árnál lényegesen olcsóbban vesz igénybe, vagy rendel meg szolgáltatásokat.”