Judit
2 °C
7 °C

A szívsebész körüli kavarás lehetett az utolsó csepp a pohárban az államtitkárnak

2018.10.03. 05:08 Módosítva: 2018-10-03 13:25:34

Kedden felajánlotta lemondását Orbán Viktornak Nagy Anikó egészségügyi államtitkár. A Népszava információi szerint már hetekkel korábban elmérgesedett a viszony Nagy Anikó és minisztere, Kásler Miklós között. A konfliktus oka elsősorban az volt, hogy a miniszter több esetben átnyúlt az államtitkár feje fölött. Az egyik ilyen utolsó eset a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetből váratlanul elbocsátott híres szívsebész, Székely László ügye volt.

Nagy Anikó
Nagy Anikó
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Mint megírtuk: Székelyt Andréka Péter, a Kardiológiai Intézet megbízott főigazgatója mentette fel a munkavégzés alól. Az indok az volt, hogy Székely még tavasszal egy szívbillentyű-műtéthez behívott a műtőbe egy privát plasztikai sebészt is, aki a beteg sérült mellimplantátuma helyett újat ültetett be. Az orvos azzal indokolta ezt a megoldást, hogy a betegnek így egy altatással, egy műtét alatt helyre tudták állítani a mellkasát.

Andréka Péter megbízott főigazgató azonban megengedhetetlennek tartotta, hogy egy állami intézményben vegyesen állami és privát ellátást végezzenek. Az Intézetben sokan úgy gondolták, mindez csak ürügy volt Székely eltávolításához, aki nem volt túl jó viszonyban Andréka Péterrel.

A gond azonban az volt, hogy Székely László szívsebész azon kevesek közé tartozik, aki az országban képes kis beavatkozással járó (minimál invazív) szívműtéteket végezi. Már felmentése másnapján látszott, hogy ez komoly gondot fog okozni az ellátásban. A főorvosra kiírt műtéteket sorban le kellett mondani, a betegek nem akarták más módszerrel, más orvossal elvégeztetni az operációt.

Az ügyben felső szinten is egyeztetés indult el. A Nagy Anikó és Kásler Miklós közötti, háttérben zajló kavarásról akkor lebbent fel a függöny, amikor a kormányhoz közelálló Pesti Srácokon megjelent az az értesülés, hogy a Kardiológia Intézet igazgatója visszaveszi Székely Lászlót, amit aztán néhány órával később cáfolt az Emmi alá tartozó Állami Egészségügyi Ellátó Központ.

Információink szerint azonban az eredeti értesülés igaz volt. Nagy Anikó államtitkár közvetítő szerepet vállalt az ügyben, és hogy ne maradjanak el a műtétek, egyezséget hozott tető alá Székely László és az őt kirúgó Andréka Péter főigazgató között. Ennek lényege az volt, hogy Székely december végéig elvégzi a műtéteket a Kardiológiai Intézetben, utána pedig a Honvédkórházban folytatja munkáját.

Minimál invazív szívsebészeti beavatkozásokat azonban Budapesten Székelyen kívül csak a Honvédkórház egy orvosa végez. Az egyezség az lett volna, hogy a két orvos januártól intézetet cserél egymással: Székely megy a Honvédba, a Honvéd orvosa megy a Kardiológiai Intézetbe.

Információink szerint ebbe az egyezségbe avatkozott bele végül Kásler Miklós. A helyzetet bonyolította, hogy a Honvédkórház a Magyar Honvédség fenntartása alá tartozik, és ott is nehezményezték az egészségügyi államtitkár által tető alá hozott megállapodást. Kásler végül felszólította a Kardiológiai Intézet főigazgatóját, hogy maradjon Székely elbocsátása mellett.

Kásler Miklós és Nagy Anikó viszonyát más ügyek is megterhelték. A Népszava azt írta: az egészségügyért felelős államtitkár tudta nélkül delegáltak tanácsadó testületet a még mindig főigazgató nélküli gyógyszerhatósághoz (OGYÉI), és a miniszter az egészségügyért felelős államtitkársághoz tartozó háttérintézményeket (ÁEEK, NEAK, Nemzeti Népegészségügyi Központ) is közvetlen és személyes irányítása alá vonta. Ezeket az Emmi később cáfolta.

Kásler már kereste is Nagy Anikó utódját, és egy külföldi kiküldetése alatt fel akarta mentetni őt, de ebbe akkor Orbán Viktor nem ment bele. Nagy Anikó most nem véletlenül nem Káslernek, hanem Orbán Viktornak ajánlotta fel lemondását.

Emmi: Nem felel meg a valóságnak

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden este megjelent közleményében reagált azokra az állításokra, amelyek a Medical Online orvosi portál szerint az államtitkár távozásához vezettek:  

  • Nem felel meg a valóságnak az, hogy Kásler Miklós miniszter nem tudott megfelelő vezetőt találni az Országos Gyógyszerészeti- és Élelmiszer-egészségügyi Intézet (OGYÉI) élére, és az államtitkár megkerülésével nevezett ki egy ötfős irányítótestületet.
  • Nem igaz az sem, hogy a miniszter nem rendelt többletforrásokat a kórházi fertőzések megelőzését szabályozó rendelet végrehajtására, hogy több projekt, köztük az Egészséges Budapest Program megvalósítása csúszott, amely a valóságban a legnagyobb rendben zajlik.  
  • Nem felel meg a valóságnak, hogy az egyik cikk a miniszter "bűneként" próbálja beállítani a sürgősségi ellátás némi csúszását is. Valójában az egészségügyi államtitkárság hiányos előterjesztést készített, és a miniszter ezért korrekciót rendelt el.
  • Semmi nem támasztja alá, hogy a kormány által létrehozott EMMI ne lenne működőképes. A családügyben, a kulturális és az oktatási kérdésekben is jelentős elmozdulás történt az utolsó két hónapban. 
  • Az egészségügyi államtitkárságnak közel négyszáz munkatársa van, így nem lehet azt állítani, hogy túlterheltek lennének, illetve, hogy teljesíthetetlen, lehetetlen határidőket kényszerített rájuk a miniszter. 
  • Nem felel meg a valóságnak az sem, hogy az egészségügyi államtitkár nem jelenhetett meg szakmai konferenciákon, hiszen több alkalommal, Rómától New Yorkig, Bécstől Tallinig vett részt külföldi szakmai rendezvényeken helyettes államtitkáraival, és a miniszter számos alkalommal delegálta hazai eseményekre is.

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?