![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Nemsokára kiderül, hogy Demeter Márta vagy Demeter Márta lesz-e az LMP társelnöke
További Belföld cikkek
-
Törölték azt a repülőjáratot, amivel Ákos és zenekara ment volna Tusványosra
- Ők már biztosan beülnek a Tisza Párt színeiben a Fővárosi Közgyűlésbe
- Alkalmi bélyeget bocsát ki a Magyar Posta
- Szexuális tartalmú beszélgetéseket folytatott fiatal fiúkkal Szabadszállás jegyzője
- Kábítószer-kereskedőt és -fogyasztókat fogtak el Kerecsenden
Részleges tisztújító kongresszuson választ női társelnököt az LMP Keresztes László Lóránt mellé szombaton, emlékeztet az MTI.
A Szél Bernadett távozásával megüresedett posztra Demeter Márta az egyetlen jelölt.
Demeter Márta az előző parlamenti ciklust az MSZP képviselőjeként kezdte, majd kilépett a frakcióból, és később az LMP-frakcióhoz csatlakozott. A párt nyáron vette fel tagjai közé.
A képviselő a héten érdekes vitába bonyolódott a honvédelmi miniszterrel, amikor azt állította, hogy egy iratbetekintés során tudomására jutott, hogy
a Honvédség által vett egyik Airbus A-319-es repülőgéppel kiképzőrepülés keretében utazott szeptember elején Orbán Flóra. Az állítást a kormány fake news-nak minősítette, a kormánymédia pedig azt írta, hogy nem Orbán Viktor lánya, hanem egy Orbán L. nevű parancsnok lánya utazott a gépen.
Demetert a fideszes Kocsis Máté felszólította, hogy távozzon az Országgyűlésből, mert megszege a képviselői esküjét, amikor nem nyilvános adatokat tett közzé. Németh Szilárd pedig azt mondta, hogy Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázat, ezért távoznia kell. A képviselő közölte, sem a mandátumáról, sem pedig a rendészeti bizottság alelnöki posztjáról nem hajlandó lemondani, és újabb 300 kérdést fog feltenni a honvédelmi minisztériumnak.
Egyelőre nem tudni, hogy szóba kerül-e a tisztújítás során ez az ügy, de az biztos, hogy nem jött jókor Demeter Mártának.
![Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője a párt Több nőt a politikába! című, utcai akcióval egybekötött sajtótájékoztatóján a budapesti Móricz Zsigmond körtéren 2018. április 5-én.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2118/21186/211860/21186010_2aed64714551869aa9fdc3912c623d2e_wm.jpg)
Az LMP egy elnökségi tagot is választ, miután Angyal Károly pártigazgatókét dolgozik tovább, ez pedig összeférhetetlen elnökségi tagságával. Erre a pozícióra is egyetlen jelölt aspirál: Kis-Szeniczey Kálmán agrármérnök, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagja.
A kongresszus az alapszabályt is módosítja, a párt működési anomáliáit kívánja orvosolni. A tanácskozáson megvitatják a párt stratégiáját, és döntést hoznak arról, milyen szövetségi politikát kövessenek a jövő évi önkormányzati választáson.