Valér
-2 °C
0 °C

Elmúlt nyolc év: Permanens reform és kudarc az oktatásban

okt
2018.04.05. 20:13
Azt nem lehet mondani, hogy az Orbán-kormány semmit nem kezdett a magyar oktatással: 2010 óta gyökeres átalakítások zajlanak a közoktatásban, a szakképzésben és a felsőoktatásban. Néhány régóta húzódó problémára igyekeztek megoldást találni, de nem mindig a megfelelő eszközt használták. Az elsietett, nem előkészített és az érintettekkel nem egyeztetett átalakítások botrányokat, válságokat, tüntetéseket, lemondásokat hoztak. A brutális központosítás nem működött, a magyar oktatás eredményessége pedig még mélyebbre zuhant a nemzetközi összehasonlításokban.

A magyar oktatásban nagyon sok minden változott az elmúlt nyolc évben, de ezt nem lehet az elmúlt lassan harminc év változásai nélkül értelmezni. A magyar oktatási rendszerben a kilencvenes évek eleje óta reform zajlik, a legnagyobb baj azonban, hogy ennek nincs következetes iránya. Az egymást váltó kormányok eltérő elképzelései miatt hol erre, hol arra változnak a dolgok, előre viszont csak nagyon lassan haladnak. A sokat emlegetett finn oktatási reform is több évtizeden át zajlott, azzal a különbséggel, hogy az elején volt egy konszenzus a pártok között arról, hova szeretnének eljutni.

Az oktatás minőségére, finanszírozására, eredményességére sok számszerűsíthető adat van, idézünk is majd ezekből néhányat, de legalább ennyire számít a szülők szubjektív megítélése.

Ha ma egy szülő belép gyereke (állami) iskolájába, hallgatja gyereke történeteit az órákról, segít neki megcsinálni a házi feladatot, azt érzi, hogy a magyar iskola atmoszférája alig-alig változott az ő hetvenes-nyolcvanas évekbeli iskoláskorához képest.

Pedig a világ igencsak sokat változott azóta. És még inkább más lesz, mire a mi gyerekeink felnőttként kezdenek el élni benne.

Egyet balra, egyet jobbra

A Kádár-korszak után a rendszerváltással a teljes szabadság korszaka jött el a magyar oktatásban. A nagyon általánosan megfogalmazott Nemzeti alaptantervet a tanárok teljesen önállóan taníthatták. A legkülönfélébb iskolatípusok jöttek létre. Ez az elköteleztet tanároknak és az innovatív iskoláknak maga volt a paradicsom, viszont nagyon hamar jelentős különbség alakult ki a jó és a rossz iskolák között. Ez súlyos esélyegyenlőségi kérdéseket vetett fel, mert innentől az egyetemekre is az jutott be nagyobb eséllyel, aki jó iskolába járt, fizetős nyelvtanfolyamokon szerzett nyelvvizsgát, és fizetős felvételi előkészítőkön készülhetett fel.

Ennek a folyamatnak a megállítására először a Fidesz vezetett be központi szabályozást. 1998-2002 között a kerettantervekkel írták elő, miből mennyit kell tanítani az ország összes iskolájában, hogy a különböző intézményekből a diákok eltérő utakon, de ugyanoda jussanak el: az érettségi követelmények teljesítésével. Ekkor dolgozták ki azt is, hogy az érettségi egyben kiváltsa az egyetemi felvételit.

Már a kétezres évek elején látszott, hogy ugyan vannak jó iskolák, de rendszerként tekintve a magyar oktatásra, az nem tudja betölteni legfontosabb feladatát:

nem képes kompenzálni a hátrányos helyzetű, rosszabb szociokulturális környezetben felnövő diákok lemaradását, nem szolgálja a társadalmi mobilitást, magyarul kasztosít.

Az ezután következő SZDSZ-es oktatásirányítás - reagálva az akkori PISA-felmérések rossz mutatóira -, a túlzottan magas lexikális követelmények lazítását, az iskolák digitalizációját és a tananyag modernizálását tűzte zászlajára. A korai kudarcok elkerülésére az alapfokú oktatásban az osztályzás helyett szöveges értékelést vezettek be és megtiltották a buktatást. Ez a rendszer sokat lazított az iskolai feszültségeken, de számos kritika érte az alaptudás leértékelése miatt. Erre az időre tehető a nem versenyképes és nem fenntartható, főként kistelepülési iskolák megszüntetése és összevonása, ami racionálisan indokolt volt, helyben azonban súlyos politikai feszültségeket szült.

Rendcsinálás 2010

A Fidesz kétharmados győzelme után szinte azonnal jött az újabb fordulat. Erős központosítás és rendcsinálás kezdődött a kereszténydemokraták irányításával,

Mintha a kormány előképe a Kádár-korszak átlagosan középszerű, egyenlősítő iskolája lett volna.

Gyorsan megszüntették a liberális oktatáspolitika szimbólumait: újra bevezették a buktatást és az osztályzatokat az alsóban, a büntető törvénykönyv önálló tényállásává vált a pedagógus mint közfeladatot ellátó személy elleni atrocitás, és ismét bevezették a rendszerváltás idején eltörölt szakfelügyeleti rendszert.

A Hoffmann Rózsa nevével fémjelzett, 2014-től induló reform nem a budapesti elitiskolák szemszögéből igyekezett kezelni az oktatás problémáit, hanem a komoly nehézségekkel küszködő, hátrányos helyzetű és motiválatlan diákokat oktató iskolák és szakiskolák világát vette alapul. Az erőteljes központosítás jegyében azonban egyáltalán nem vették figyelembe az eltérő környezetben különböző hátterű diákokkal foglalkozó iskolákat, mindegyikre ugyanazt a kabátot, sőt egyenruhát igyekeztek ráerőltetni.

Az egyik legfontosabb irány az iskolai nevelő funkciójának erősítése volt. Nem véletlen, hogy a közoktatást közneveléssé keresztelték át. A korai hátrányok leküzdése érdekében 2014-től hároméves kortól tették kötelezővé az óvodát. Felemás módon valósult meg a 16 óráig tartó egész napos iskola bevezetése is. Ez is elsősorban arra szolgált, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket az iskolai környezetben tartsák, kapjanak megfelelő élelmezést, tanuljanak, sportoljanak, nyelvet tanuljanak (elvileg). Nem lett azonban ebből egész napos iskola, amely lehetőséget adott volna szabadabb időgazdálkodásra, délutáni tanórákra, a gyerekeknek pedig több szabadidőre, játékra.

Lemondtak a gyerekek egy részéről

Létező probléma volt, hogy egyes szakiskolákban elviselhetetlenné vált a helyzet a kontraszelektálódott tanárok és a teljesen motiválatlan diákok miatt. Erre talán a legrosszabb megoldást hozták: a tankötelezettség korhatárát 18-ról 16 évre szállították le. Ugyan Európa 19 országában ez a gyakorlat,

a magyar oktatási rendszer ezzel egyszerűen lemondott a rosszul tanuló diákokról, és lényegében képzetlenül lökte őket a munkaerőpiacra vagy a munkanélküliségbe.

Magyarországon európai összehasonlításban is magas a korai iskolaelhagyók aránya. Különösen így van ez a problémás régiókban: Borsod-Abaúj-Zemplénben és Nógrádban a fiatalok 20 százaléka maximum az általános iskolát végezte el. Az amúgy is legkevesebb munkalehetőséget kínáló régiókban így minden ötödik fiatal már eleve úgy kezdi a felnőtt pályáját, hogy gyakorlatilag semmi esélye rendes munkára, legfeljebb az alkalmi közmunkára.

Szintén a nevelés zászlaja alatt vezették be a hittant vagy a helyette választható világi erkölcstant, a tinédzserek társadalmi felelősségvállalásának erősítése érdekében pedig az érettségi előfeltételévé tették az 50 órás közösségi szolgálatot. A reform egyik szimbóluma a mindennapos testnevelés lett. A cél nemes volt, a diákok egészségének megőrzése mellett elvileg a csapatsportok révén az együttműködés élményének megismertetését akarták elérni, ez azonban keményen ütközött a valósággal: nem volt elég tornaterem, sok diák az osztályteremben vagy az iskola folyosóján imitálta a testnevelést.

Újraírták a központi tantervet is. Ebbe számos új elem került be, köztük a családi életre vagy a hazafiasságra nevelés, de helyet kaptak benne a gazdasági-pénzügyi ismeretek, a környezettudatosság vagy a tízujjas gépelés is. Sokkal nagyobb botrányt váltott ki viszont, hogy a kötelező tananyag részévé vált közben három olyan magyar író is, akiknek irodalmi értékéről nem volt tudományos konszenzus, nemzeti radikális és antiszemita nézeteik azonban közismertek voltak.

Az új tanterv azzal az igénnyel lépett fel, hogy minden magyar állami iskolában a tanárok ugyanazt tanítsák, ráadásul a tankönyvpiac totális központosításával lehetőleg ugyanabból az egy tankönyvből. Mindez amortizálta a tanári pályát, a pedagógusnak alig hagyott mozgásteret arra, hogy kreatívan álljon a tanításhoz, a helyi sajátosságokhoz és a diákok igényeihez igazítsa a munkáját.

Megszületett egy bürokratikus szörny

A reform igyekezett megoldást találni arra is, hogy az állam által súlyosan alulfinanszírozott önkormányzatok egy része már nem volt képes az iskolák megfelelő színvonalú fenntartására, ami szintén fokozta az iskolák közötti különbséget. Az állam ezért átvette az intézmények fenntartását az önkormányzatoktól, és ezeket az ott tanító 120 ezer pedagógussal együtt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) nevű bürokratikus monstrum irányítása alá helyezte. A terv az volt, hogy a közös irányítás szigorúbb költség- bér- és munkaerőgazdálkodást, takarékosabb működést tesz lehetővé, és így segíti az egyenlőtlenségek enyhítését. Ehelyett egy működésképtelen szörnyeteg jött létre, ami legalapvetőbb feladatait sem volt képes ellátni. Egy kitört ablak kicserélése vagy a kréta beszerzése is sok papírmunkába és időbe telt, az állami fenntartó súlyos közüzemi tartozásokat halmozott fel, adminisztratív hibák miatt pedig az is előfordult, hogy a tanárok késve kapták meg a fizetést.

A Klik költségvetését az első évben 100 milliárd forinttal kellett kipótolni és az ezt követő években folyamatosan plusz forrásokkal kellett megtámogatni az intézményt. Nem véletlen, hogy a Klik átalakítása volt a 2016-ban kitört tanártüntetések legfőbb követelése. Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár megbukott, a Kliket pedig teljesen decentralizálták, önállóbb regionális egységekre bontották. A tanártüntetések eredménye az is, hogy új, modernebb szemléletű Nemzeti alaptanterv készül, és nagyobb önállóságot kaptak a tanárok a tanításnál. Ma már az időkeret 20 százalékban lehet eltérni a szigorú kerettantervektől.

A béremelés nincs ingyen

Az OECD 2015-ös jelentése szerint a magyar tanári kar elöregedett, a tanárok kevesebb, mint egyharmada fiatalabb csak 40 évesnél. A pálya nem vonzó az alacsony fizetések miatt. Az OECD országok között az alsó középfokon tanító tanárok jövedelmének a hasonló képzettséggel rendelkező más szakmákban dolgozó szakemberekéhez viszonyított aránya Magyarországon volt a legalacsonyabb: a hasonló képzettségű, teljes munkaidős, egész éves foglalkoztatásban dolgozók jövedelmének kevesebb mint 48%-át keresték.

Ezt volt hivatott kezelni a tanári életpálya modellnek nevezett új karrierrendszer, ami a magasabb fizetést magasabb követelmények teljesítéséhez kötötte. A tanároknak ehhez szakmai portfóliót kellett összeállítaniuk, majd szakmai bizottságok előtt kellett bizonyítaniuk rátermettségüket. A beígért jelentős béremelést ugyan az ország gazdasági helyzete miatt el kellett halasztani, de azóta lépcsőzetesen emelkedik a pedagógusok bére. Ennek mértéke 2013 és 2017 között megközelíti az 50 százalékot, de egyénileg nagy különbségek vannak. A teljesen kontraszelektálódott tanárképzést is igyekeztek új életre kelteni. 2013-tól jelentős ösztöndíjat (félévente 125-375 ezer forintot) kapnak azok, akik jó tanulmányi átlagot érnek el a tanárképzésben, és vállalják, hogy a diploma után legalább annyi időt töltenek a pályán, amíg az ösztöndíjat kapták. Ennek köszönhetően 30 százalékkal nőtt a pedagóguspályára jelentkezők száma.

A közhiedelemmel ellentétben az oktatásra fordított kiadások nem 2010-ben, hanem már előbb elkezdtek csökkenni. Az OECD összesítése szerint Magyarország azon kevés országok közé tartozik, ahol a 2005-2012-es időszakban csökkentek az általános- és középfokú oktatásra fordított kiadások. A ráfordítások 2013-tól kezdtek ismét emelkedni. Ha csak az uniós országokat nézzük, akkor Magyarország 2015-ben GDP-arányosan többet költött az oktatásra az uniós átlagnál. Az OECD-országok rangsorát nézve azonban

2014-es adatok alapján az oktatási intézmények egy tanulóra jutó éves kiadása Magyarországon volt az általános iskolától a felsőfokú oktatásig terjedően az egyik legalacsonyabb: nálunk 5564 dollár, az OECD-átlag 10 220 dollár.

És hol vannak az eredmények

Lehet erre azt mondani, hogy kis ország, kis foci, de amióta nyitottak a határok és a munkaerőpiac, a ráfordításokat és egy ország oktatási rendszerének eredményességét csakis nemzetközi összehasonlításban érdemes vizsgálni. Az erről készült felmérések nem hízelgőek. Reform ide vagy oda, a 35 OECD-ország oktatási rendszerét a 15 évesek (nem lexikális) teljesítménye alapján összehasonlító PISA-felmérésen a 2015-ös mutatóink rosszabbak lettek, mint valaha. A magyar diákok matematikai, természettudományos és szövegértési kompetenciái bőven az OECD-országok átlaga alatt van, és a mutatók az elmúlt években csak romlottak. 

A világ élmezőnyében most is főleg kelet-ázsiai országok vannak, de az észtek és a lengyelek jó eredményei azt mutatják, hogy egy posztszovjet ország oktatási rendszerével is lehet sikert elérni. Jellemző, hogy a magyar diákok azon a nemzetközi teszten (TIMSS) szerepeltek jól, ami azt vizsgálja, mennyire tudják azt, amit a tanterv szerint tudniuk kell. Ezzel szemben a PISA azt jelzi, hogy ezt a tantervi tudást a diákok nem tudják máshol, más típusú feladatoknál jól kamatoztatni. Nem sikerült javítani az esélyegyenlőtlenségen sem. A PISA továbbra is mutatja, hogy a magyar iskolarendszer túl egyenlőtlen és túlságosan szegregált. A 35 OECD-ország között a családi háttér nálunk határozza meg az egyik legerősebben a tanulói eredményeket.

A PISA világított rá a magyar iskola súlyos lemaradására a digitalizációban is. A magyar gyerekek a a felmérésen nagyon rosszul teljesítettek a digitális teszteken és a számukra szokatlan feladattípusokon. Magyarországon nagyon régóta zajlik digitális tananyagfejlesztés, milliárdokat öltek már bele, de ez máig nem része az iskolai hétköznapoknak. Ezen próbálnak javítani azzal, hogy Idén 45 ezer laptopot adnak át pedagógusoknak, jövő szeptembertől pedig 22 ezer ötödikes diák kap a tankönyvek digitális változatával feltöltött tableteket.

Ha nem tanulsz, dolgozz!

Jelentősen átalakult a magyar szakképzés és a felsőoktatás is. A reformnak ezt az irányát nem is Hoffmann Rózsa, hanem személyesen Orbán Viktor határozta meg. Itt is létezett az a probléma, hogy a szakképzés nem azt és nem úgy tanította, amire az egyre inkább munkaerőhiánnyal küszködő magyar gazdaságnak szüksége lett volna. Orbán felfogása nagyon erősen nyomja rá a bélyegét ezekre a változásokra. Van, aki szerint a kormányfőben egyfajta (felső)oktatásellenes attitűd is munkál, szerinte nem kell mindenkinek érettségiznie, és egyetemre mennie. Aki nem elég jó tanuló, az inkább tanuljon szakmát, és minél hamarabb álljon munkába. Orbánra ebben nagy befolyással van Parragh László iparkamarai elnök és az ő munkaalapú társadalommal és iparosítással kapcsolatos víziója.

A munkaerőpiaci illesztés jegyében a szakképző intézményeket a Nemzetgazdasági Minisztérium alá rendelték, a szakiskolából (korábbi szakmunkásképző) lett a szakközépiskola, az érettségit is adó intézményeket pedig ma már szakgimnáziumoknak hívják. A Németországban sikeres duális szakképzést vették alapul, amelyben a diákok nagyon korán nemcsak elméleti, hanem valódi munkahelyi gyakorlatot is szereznek. Ezeknek a szakközepeknek a tantervét ehhez drasztikusan lecsökkentették: a szakmai tárgyak mellett az általános műveltségi tárgyakból ( történelem, matematika, természettudományok) alig maradt valami. Szakértők attól tartanak, hogy ebből így igazi zsákutcás képzés lesz: aki ilyen iskolában tanul, alig-alig lesz lehetősége arra, hogy később érettségizzen vagy egyetemre menjen. Erre a problémára nemrég a Magyar Tudományos Akadémia is felhívta a figyelmet: "a közoktatás elsődleges feladata az élethosszig tartó tanulás képességének a kialakítása és nem a naprakész munkavállalók kibocsátása a gazdaság szereplőinek". 

Az egyetem is az államé

És a dolog ezzel nem állt meg, radikális átalakítások indultak a felsőoktatásban is. Míg a kormány a közoktatásban az esélyegyenlőség javításának címszavával kezdeményezett reformokat, a felsőoktatásban ezt éppen romboló lépéseket kezdeményezett. 2012-ben óriási felháborodást keltett a kormány terve, amely jelentősen le akarta szűkíteni azoknak a diákoknak a keretszámát, akiknek tanulását az állam fizetné. Az egyemre bejutás korlátozása már csak azért is kérdéses, mert hiába nőtt  az elmúlt években a beiratkozók száma az egyetemekre, az OECD szerint Magyarországon még mindig alacsony a diplomát szerzők aránya. Mit jelentett volna ez? Azt, hogy a korábban a tandíj eltörlését kezdeményező Fidesz maga is tandíjat akart bevezetni azokon a jogi, gazdasági, kommunikációs szakokon, amelyeken amúgy a felvételizők kb. fele akart volna továbbtanulni. Ez hívta életre a Hallgatói Hálózatot, amelynek először sikerült meghátrálásra kényszerítenie a kormányt. Az utcai tüntetések hatására végül enyhítettek a feltételeken.   

Ahogy számos már területen, itt is kemény államosítás előzte meg a nagy átalakításokat. Ennek emblematikus eszköze a kancellári rendszer bevezetése lett. Erről is lehet pro és kontra érveket mondani. Az angolszász egyetemeken megszokott dolog a felsőoktatási intézmények akadémiai és gazdasági irányításának szétválasztása. Egyes egyetemek sokmilliárdos állami forrással gazdálkodtak, csak nem mindig jól. A kancellárok elvileg a szakértő és felelős gazdálkodást lettek volna hivatottak biztosítani, csakhogy a gyakorlatban ez úgy valósult meg, hogy megbízható, fideszes káderek kaptak jól fizető állásokat, és sok helyen kezelhetetlen feszültség alakult ki a kancellár, valamint a hatásköreitől megfosztott rektor és az autonómiát védelmező egyetemi képviseletek között. 

Ezzel párhuzamosan már folyt a felsőoktatásban elburjánzott szakkínálat megrostálása. Abban egyetemi berkekben is egyetértettek, hogy az alap- és mesterképzési szakok tartalma, egymásra épülése és munkaerőpiaci értéke sok helyen nem volt rendben, és ezek minőségével is probléma volt. Az is tudható volt (konkrétan Bokros Lajos óta), hogy a demográfiailag egyre fogyatkozó korosztály nem fog tudni eltartani ennyi egyetemet és főiskolát Magyarországon. 2015-ben ezért Palkovics László oktatási államtitkár több egyetem és főiskola szétdarabolását vagy összevonását jelentette be azzal az indokkal, hogy sok helyen felesleges párhuzamosságok és kapacitások vannak, néhány intézmény pedig hosszútávon fenntarthatatlan. 

Az átalakítások egyik célja nem titkoltan az volt, hogy legyen olyan magyar egyetem, amelyik így előkelőbb helyre kerülhet a világranglistán. Közben a kormány egy a világban is jegyzett egyetemet minden lehetséges eszközzel igyekezett tönkretenni. Ez volt a budapesti CEU, de ez már egy másik történet.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!