Orbán és Gyurcsány is szót kért a parlamentben

Parlament az EP-választások után

Élő
-7691645991920062067 HUSZ3124
Index
2019.05.27. 13:24
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetője is szót kért a parlamentben Orbán Viktor után: a Vidámpark elvarázsolt kastélyáról beszél, hogy ott különféle tükrökben láthatja magát az ember. Erről a nyitóképről áttért arra, sikerült-e a magyar kormánypártnak a célját beteljesítenie ezen a választáson. Szerinte nem. 

    • Indul a 10 millió forintos életkezdési támogatás azoknak, akik gyermeket vállalnak.
    • Bővül a csok a használt lakás felé, bővíthető a jelzáloghitelhez nyújtott gyermekvállalási támogatás is.
    • 2020 január 1-től a nagyszülők is igénybe vehetik a gyedet. (Ez a nyugdíjasokra nem vonatkozik.)
    • A négygyermekes édesanyák szja-mentességet kapnak.

    Így állunk egy nappal az EP-választások után – mondta Orbán, a parlament támogatását kérve a program folytatásához. Ezután nagy tapsot kapott a kormányfő, aki messze nem használta ki a számára rendelkezésre álló 20 perces keretet.

  • Az Európai Unió helyzete nem túl rózsás, mondja a miniszterelnök, meg kell haladnunk az európai növekedést, 2 százalékponttal legalább, ez a kormány célja. Ezért hamarosan gazdaságvédelmi akciótervet jelent be a kormány.

  • A tegnapi választás a miniszterelnök szerint világossá tette, hogy érdemes a kormánypártoknak folytatni, amit elkezdtek. Arról beszél, mennyi mindent csinált szerinte jól a kormánypárt: például hogy a magyar gazdaság egyre jobban teljesít, a legdinamikusabban fejlődő gazdaságok egyike Európában Magyarország. „A munkanélküliség 3,6 százalékon áll, ez a negyedik legalacsonyabb adat az EU-ban” – fogalmazott.

  • A szegénység elleni politikában is sikerekről beszélt Orbán: „az EU friss jelentése szerint 1,8 millió ember jött ki Magyarországon a szegénységből”. 

    • A költségvetés stabil, 7 éve teljesíti a költségvetési hiánycélt.
    • Az adósság is csökkent, a GDP 71 százaléka alatt van, az EU számítási módja szerint is.
  • "Változást akarnak az emberek" – mondta Orbán a választás üzenetét összefoglalva. "Olyan erőket akarnak látni, akik nem szervezni, hanem megállítani szeretnék a bevándorlást."

    A választók a nemzetek és a keresztény kultúra védelmét igénylik, Orbán  "Magyarország nevében tárgyalva csak ilyen vezetőket fog támogatni."

  • A kormányfő az EP-választás okán kért szót az ülésen. „Az eredményeket ismerjük, a tagnapi választáson rekordrészvétel mellett a magyar kormánypártok rekordgyőzelmet arattak.”

    „A magyar emberek bebizonyították, hogy Magyarország európai nemzet, európai ország, Európa a mi hazánk is” – mondta Orbán.

  • A házelnök megérkezett, a terem elcsendesült. Egyperces néma felállással indult a parlament ülésnapja: a 96 évesen meghalt Nagy Ferenc Józsefre emlékeztek. A képviselő az FKGP tagja volt 1990-től, az első földművelésügyi miniszter volt az Antal-kormányban.

  • Szállingóznak be a képviselők, de a bársonyszékek java még üres. Pintér Sándor belügyminiszter azonban már bent van, Kocsis Mátéval beszélget.

  • A parlament honlapjára nem sokkal ezelőtt került fel, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szót kért napirend előtt. Erre majd reagálhatnak a frakciók. Illetve a DK nevében szót kért a frakcióvezető, Gyurcsány Ferenc is. Rajtuk kívül Tordai Bence (Párbeszéd), Hiller István (MSZP), Juhász Hajnalka (KDNP), Jakab Péter (Jobbik), Keresztes László Lóránt (LMP) és Halász János (Fidesz) kért szót napirend előtt. 

  • Vasárnap lezajlott az EP-választás, amelyet hatalmas fölénnyel nyert meg a Fidesz. Emlékeztetőül:

    • Fidesz: 13 mandátum
    • DK: 4 mandátum
    • Momentum: 2 mandátum
    • MSZP–Párbeszéd: 1 mandátum
    • Jobbik: 1 mandátum

    Itt soroltuk fel, kik lesznek várhatóan a képviselők, és itt elemeztük a választást alaposabban. Ezek után ül össze hétfőn a magyar parlament.