Hableány-túlélő: Éreztem, ahogy fölöttem van a Viking
További Belföld cikkek
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
Drámai részletek derülnek ki a Dunán elsüllyedt városnéző hajó, a Hableány túlélőinek vallomásaiból. A katasztrófában elhunyt magyar hajóskapitány családját képviselő ügyvéd a napokban kapta meg a kihallgatások jegyzőkönyveit, amit szerinte végigolvasni is „horrorisztikus” volt. Gulyás Krisztián az Indexnek azt mondta, az iratok szerint a kihallgatásokat sokszor félbe is kellett szakítani, a túlélőket annyira megviselték a rendőrök kérdései.
Volt olyan tanú, aki arról beszélt, hogy az ütközés előtt a Viking Sigyn utasaival még a szemkontaktusa is megvolt. Ezután két nagy lökést éreztek, de a második már teljesen befordította a kishajót a vízbe
– mondta az ügyvéd.
A beszámolók szerint volt, aki ezután már csak azt érezte, hogy a Hableány iszonyatos erővel szívja le a víz alá, és amikor végre sikerült felküzdenie magát, mindenütt elmerülő és felbukkanó fejeket látott. A dél-koreai turisták azt mesélték, hallották, ahogy koreaiul azt üvöltik nekik, hogy
fogják meg a mentőkötelet, különben meghalnak!
„Elütöttél egy hajót!”
Nem csak az utasok érzékelhették, hogy a szállodahajó túlságosan közel halad mellettük. Az elsődleges szakvélemény szerint 21 óra 4 perckor a Viking radarján feltűnt a Hableány hívókódja, vagyis a szállodahajó kapitányának biztosan látnia kellett az előtte haladó városnéző hajót.
Márpedig ha látta, jeleznie is kellett volna neki, hogy meg akarja előzni. Az előzést viszont csak akkor kezdhette volna meg, ha a Hableány kapitányától visszajelzést kapott
– magyarázta az elhunyt matróz családját képviselő Magyar György Ügyvédi Iroda munkatársa, Balogh Szabolcs.
Ez minden bizonnyal nem történt meg. Az iratok szerint ugyanis a Viking Sigyn kormányállásának úgynevezett alarm history (vészjelző rendszere – a szerk.) rendszere
másfél perccel az ütközés előtt hangjelzést adott le, hogy a Hableány túl közel van.
Mégsem reagált senki. Ezt onnan is lehet tudni, hogy a Viking kormányállása hangot is rögzített. A hangfelvételek írásos levonatát Gulyás Krisztián ügyvéd is megkapta. Az egyébként sokszor rossz minőségű hangfelvételek szerint, a szállodahajó kapitánya észre sem vette, hogy maga alá gyűrte a Hableányt. Az ukrán kapitánynak csak később szólt valaki, hogy „elütött egy hajót″, az ütközés után ő mégsem állt meg.
Nem tudta kezelni a helyzetet. Hiszen nem félrehúzódott, hanem több száz métert haladt a folyó folyásának ellentétes irányába
– tette hozzá Gulyás Krisztián.
Használhatatlan feketedoboz
A szakértők nemcsak a tragédiát okozó Viking Sigyn feketedobozát vizsgálták, hanem az áprilisban szintén balesetet okozó Viking Idunét is. A baleset idején ugyanis a Viking Cruises hajózási vállalat másik hajója is a közelben volt. A hatóságok ezért akarták ellenőrizni ennek a feketedobozát is. A kirendelt szakértő viszont csak két héttel a baleset után, június 12-án láthatott neki az adatok elemzésének.
Az Idun feketedoboza egy elavultabb rendszerre épül, ami az adatokat pár nap után töröli. Vagyis, azt, hogy a baleset előtt vagy után kapott-e bármilyen üzenetet a testvérhajótól, valószínűleg soha nem derül ki
– mondta a magyar matrózt képviselő ügyvéd.
A Hableány május 29-én nem sokkal 21 óra után süllyedt el. Fedélzetén 33 dél-koreai turista és a kétfős magyar személyzet utazott. A tragédiát heten élték túl, két személy holttestét továbbra is keresik. Úgy tudjuk, hogy a katasztrófa egyik magyar áldozatát július 12-én temetik el. A matróz kívánsága szerint „hajós temetésen″ kísérik utolsó útjára.
(Borítókép: Ajpek Orsi / Index)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.