Gerzson
-3 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Felkészítik hallgatóikat a magyar egyetemek a koronavírusos fertőzésekre

2020.01.30. 10:35

Már közel 8000 embert fertőzött meg a Kínából terjedő koronavírus, a tüdőgyulladásos betegség Európában már például Franciaországban és Finnországban is megjelent, Magyarországra viszont egyelőre még nem jutott el. A fertőzés kiindulópontját, Vuhan városát már hatalmas karantén alá vették, ennek ellenére a vírustól nem lehet csak úgy országokat izolálni

A járványveszélyre Kína kormányának folyamatos intézkedése mellett azonban nemcsak Ázsiában, hanem már itthon is reagálnak. Először a Debreceni Egyetem rektora, Szilvássy Zoltán mondta kedden, hogy

  • a Debreceni Egyetem vezetése arra kérte a fertőzött országokból származó több mint ötszáz hallgatóját, hogy ne utazzanak haza a fertőzött térségbe.
  • Akik mégis jártak már otthon, azokkal az egyetem felveszi a kapcsolatot, felméri az állapotukat és azt, hogy kikkel érintkeztek.
  • Emellett az egyetem klinikai központja felkészült már a fertőzött betegek fogadására és az új koronavírus kimutatására is. Állítanak fel majd lázkapukat is, így amennyiben egy beteg lázasan érkezik a klinikára, egyből elkülönítik a többiektől. 

Ezt követően két másik nagyobb egyetem is reagált a koronavírus-járványra a hallgatóknak szóló közleményekkel. A Semmelweis Egyetem Debrecenhez hasonlóan azt írta, "a Semmelweis Egyetem felkészült az új koronavírus fertőzéssel érintett területről érkező hallgatók fogadására".  A közleményekben a Semmelweis és az Eötvös Loránd Tudományegyetem is felhívja a hallgatók figyelmét, hogy a vírus lappangási ideje két hét, szóval már emiatt is érdemes az alap higiéniai dolgokra még nagyobb figyelmet fordítani:

Felhívjuk hallgatóink és munkatársaink figyelmét, hogy a megbetegedések megelőzése közös érdekünk, melynek érdekében az alábbi szabályok szerint járjanak el: Jelenleg a heveny légúti megbetegedések megelőzésére szolgáló higiénés rendszabályok betartása a legfontosabb. Mossanak gyakran kezet, kerüljék beteg emberekkel történő kontaktust, betegen ne menjenek közösségbe. Tömegközlekedési eszközök használatát követően, oktatási épületbe vagy szállásra betérve azonnal bő meleg szappanos vízben mossanak kezet és arcot

– írja az ELTE közleménye, ami az influenza elleni védőoltás beadatását is javasolja. A Semmelweis még azt írja

A vírus terjedési módja nem egészen biztos, és a koronavírusok nem csak a légutakat, hanem az emésztőtraktust is fertőzhetik, ezért fontos a rendszeres szappanos és/vagy alkoholos kézmosás és arcmaszk viselése tömegben.