Kicsinálja a bizonytalanság a hagyományos iskolák alternatíváit

Vagy iskolát alapítok, vagy megszűnünk

– mondta az Indexnek Rózsa Ildikó, a Mars program magántanulói csoport pedagógiai és a ReSuli a Megújuló Oktatásért Alapítvány stratégiai vezetője. Ők is egyikét jelentik azoknak az iskola alternatíváknak, amelyek kis csoportokban, magántanulói státuszban oktatnak gyerekeket, akik közben hivatalosan, papíron egy hagyományos iskola magántanulói.

Valójában azonban az iskolaalapítás sem tűnik reális opciónak azon tanulócsoportok esetében, amelyek fennmaradását fenyegeti a magántanulói státusz megszüntetése és az egyéni munkarend bevezetése körül kialakult bizonytalanság.

Szerintem manapság iskolát alapítani legalább egy ötéves projekt, és alsó hangon 60 millió forintos befektetés. Ebben a bizonytalan politikai, gazdasági meg egyéb helyzetben azért nagyon meggondolandó, hogy ebbe bele merjen vágni valaki, még akkor is, ha maga is érintett szülőként

– mondta Rózsa, aki azt is elárulta, hogy az általa ismert tanulócsoportok többsége arra készül, hogy a tanév végén megszűnik.

A köznevelési törvényt legutóbbi, tavaly júniusi módosítása után egy ideig úgy tűnt, nem azoknak az „alternatív magániskoláknak” a felszámolása a cél, amelyekben egyre több gyerek tanult, sokkal szabadabban, mint amit az államilag elismert iskolákban. Mostanra viszont az látszik, hogy ha nem is ez volt a törvényhozói szándék, a törvénymódosítás által megteremtett bizonytalanság lassan ellehetetleníti ezeket a tanulócsoportokat.

Nem lehet tudni, ki lehet jövőre is „magántanuló”

Felmerülhet a kérdés, miért aggódnak a szülők és a tanulócsoportokban tanító pedagógusok, hiszen a nyáron megváltoztatott jogszabályból és annak magyarázatából sem lehet kiolvasni, hogy a most tanulócsoportban tanuló gyerekek miért ne kaphatnák meg a következő tanévre a magántanulóság helyett bevezetett egyéni munkarendes státuszt. Az Oktatási Hivatal (OH) ugyanis a törvény szövege szerint az elbíráláskor vizsgálhatja majd

• az egyéni adottságot,
• a sajátos helyzetet,
• és azt, hogy a tanuló fejlődése, illetve a tanulmányok folytatása és befejezése szempontból előnyös-e az egyéni munkarend.

Csakhogy ez a tág megfogalmazás sokféle értelmezésre ad lehetőséget, olyan precedens pedig nem nagyon akad, amiből lehetne látni, mi alapján fog dönteni valójában az OH. Mivel a törvénymódosítás azt is kikötötte, hogy az egyéni munkarendet évente csak egyszer lehet kérvényezni, azok a szülők, akik tavaly augusztus előtt meg tudták szerezni a jelenlegi tanévre még a magántanulósághoz szükséges igazgatói engedélyt, júniusig nem akarják kockára tenni azt.

Az Index is megkereste az Oktatási Hivatalt, hogy megtudjuk, kik és mi alapján kaphatják meg ezután az egyéni munkarendre vonatkozó engedélyt. A több mint egy héttel ezelőtt elküldött kérdéseinkre azonban még nem érkezett válasz.

Bizonytalanság

Mivel nem lehet tudni, mi alapján fogja az Oktatási Hivatal elbírálni az egyéni munkarendre beadott kérelmeket, ezért a szülők többsége egyelőre nem meri kérelmezni, inkább kivárnak. Közben persze arra is készülnek, mi lesz, ha tényleg megszűnnek a tanulócsoportok, ahová most járatják a gyerekeiket. Próbálják megtalálni a hagyományos iskolarendszerben azokat az intézményeket, ahol látnak esélyt arra, hogy a nem az államilag elfogadott keretekhez szokott gyermekeik speciális pedagógiai igényeihez legalább részben tudnak igazodni.

Erre azonban Rózsa szerint semmi esély nincs. A különböző, alternatív szemlélettel és pedagógiai programokkal működő intézményekben (alapítványi és magániskolákban) ugyanis nem lesz egyik pillanatról a másikra annyi hely, mint ahányan a most megszűnni látszó tanulócsoportokból érkeznének.

Az aggódó szülők sorra veszik ki a gyerekeket a tanulócsoportokból, Rózsa Ildikó pedig azt mondja, a tanulócsoport-vezetők nem is ígérhetnek semmi biztosat a szülők megnyugtatására. Amíg ugyanis nem tudják, a jelenlegi tanulóik közül hányan kapnák meg jövőre az egyéni munkarendet, addig az sem tudhatják, hogy anyagilag fenntartható maradna-e csoportjuk.

Bár sokan az ellenkezőjét hiszik, a ReSuli szakmai vezetője azt mondja:

Rózsa szerint legalább 2 milliós havi költsége van egy jól működő, kis létszámú tanulócsoportnak. Ez még akkor is százezres havi díjat jelentene gyerekenként, ha 20 fővel működnének a tanulócsoportok. A csoportok azonban gyakran kisebb létszámmal működnek, a havi díjak pedig alacsonyabbak, vagyis nemhogy nullára nem jönnek ki, gyakran ráfizetésesek azok a tanulócsoportok, amelyekkel Rózsa Ildikó a ReSulin keresztül kapcsolatban van.

Néhány tucatnyi tanulócsoport működhet az országban jelenleg, de a pontos számukat nem lehet tudni, hiszen ez nem egy hivatalos oktatási forma. Az Indexnek nyilatkozó nyolc csoport között hét fővárosi vagy főváros környéki és egy vidéki volt, amelyek a bizonytalanság szülte problémákról mind hasonlóan számoltak be, de kivétel nélkül azt kérték, ne említsük a csoportjuk nevét cikkünkben.

Az általunk megkérdezettek között vannak olyan csoportok, amelyek megpróbálnak beolvadni más, államilag elismert oktatási intézménybe, esetleg saját iskolát alapítani. De a többség egyszerűen arra készül, hogy júniustól nincs tovább.

Miért szüntették meg a magántanulói státuszt?

A tavaly júniusi törvénymódosítás egyik legtöbb kérdést felvető intézkedése a magántanulóságra vonatkozó szabályok módosítása volt, mert még a szakemberek sem értették teljesen, hogy ennek vajon mi lehet a célja. Az már a törvénymódosítás benyújtásakor felmerült, hogy azt a tanulócsoportos alternatív oktatási formát akarhatják felszámolni, amit sokan a mai napig a Budapest Schoollal azonosítanak. (Annak ellenére, hogy a Prezi alapítója által létrehozott Budapest School már korábban elkezdett azon dolgozni, hogy államilag elismert iskolává alakulhasson, igaz, az akkreditációt még nem szerezte meg.)

Volt ugyanakkor egy olyan kommunikáció is, amely szerint nem a tanulócsoportokat vette célba a törvénymódosítás, hanem a szegregációt. A magántanulói státuszt ugyanis az elmúlt években az iskolaigazgatók leginkább arra használták, hogy a hátrányos helyzetű, problémás, nehezen kezelhető gyerekeket gyakorlatilag kirakják az iskolából. A gyereket nem kellett kirúgni, könnyebb volt meggyőzni a szülőket arról, hogy ők kérjék a magántanulói jogviszonyt.

Rózsa Ildikó azt mondja, álságos ez a kommunikáció, és épp az ellenkezője igaz. Szerinte ugyanis nincs biztosítéka annak, hogy ez a gyakorlat nem folytatódik azokban az állami intézményekben, ahol forrás- és szakemberhiány miatt eddig sem tudtak speciális igényeket kezelni. Hiszen – ahogy korábban már láttuk – a törvény szövege kellően tág ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű gyerekek (is) megkaphassák az egyéni munkarendre vonatkozó engedélyt. 

Igaz, amíg az iskolaigazgatók eddig egyszerre kényszeríthették a hátrányos helyzetű gyerekek szüleit a magántanulósság kérvényezésére és dönthettek maguk a státusz engedélyezéséről, addig most már az OH hozza meg a döntést.

De vajon hol fog kiderülni, ha az állami iskolarendszerből korábban kikényszerített a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű gyerek az OH szerint továbbra is nyugodtan maradhat otthon?

- kérdezi most Rózsa Ildikó.

A tanárhiányt sem ez oldja meg

Nem véletlen, ha egy szülő „magától” gondolja úgy, hogy a gyereke nem illik bele az államilag elismert iskolák oktatási rendszerébe – vallja Rózsa, aki szerint nem csak arról van szó, hogy a hagyományos rendszerből kivonuló szülők különcködnek. A tanulócsoportokban tanító pedagógusok ugyanis rendszeresen találkoznak azzal, hogy valójában az állami oktatási rendszer mond le az adott gyerekről, a szülő pedig ezért keres alternatívát, vállalva az ezzel járó költségeket.

Kialakult egy olyan kép a magántanulókkal foglalkozó tanulócsoportokról, hogy ez a gazdag szülők gyerekeinek zseniképzője, vagy épp elvárások nélküli játszótere. Valószínűleg van ilyen is, de Rózsa Ildikó azt mondja: sokkal több olyan szülőt ismer, aki másodállást vállal azért, hogy finanszírozni tudja az állami rendszerbe valamiért be nem illő gyermeke oktatását.

Miért kell ezeknek a szülőkre és a gyerekekre plusz adminisztratív terhet róni, ha nem azért, hogy ezzel tereljék őket vissza a hagyományos, állami iskolarendszerbe?

– kérdezi a Mars program magántanulói csoport pedagógiai vezetője, aki arról is meg van győződve, hogy a tanárhiányt sem lehet orvosolni azzal, ha valóban megszűnik minden tanulócsoport. Számszerűen ugyanis eleve kevés pedagógusról beszélünk, ők pedig nem véletlenül hagyták már korábban ott az államilag elismert oktatási intézményeket – magyarázza Rózsa.

A ReSuli vezetője úgy látja, hacsak nem azt feltételezzük, hogy a magántanulóságot egyszerűen azért szüntették meg, hogy a gyerekek és a szülők se csinálhassák azt, amit akarnak, akkor „ép ésszel nem lehet felérni ezt az egészet”.

Szerintem az első számú szabály a kormányzati kommunikáció részéről, ahogy az egyébként az összes szférában látható, az az, hogy bizonytalanná tegyen. A bizonytalanság félelmet szül a szülőkben, a szülők aggodalmai pedig átragadnak a gyerekekre. Ebből pedig csak az következhet, hogy mindenki kapkod és keresi a kiskapukat

– összegezte a jelenlegi helyzet lesújtónak tűnő képletét Rózsa.

(Borítókép: Philippe Huguen / AFP)