Ciara: Mosonmagyaróváron már 101 km/h-s szelet mértek

2020.02.11. 06:44

Hajnal hat óra körül mennydörgések után eleredt az eső a fővárosban. Az esőzés ellenére nem elviselhetetlen az időjárás, bár az Időkép.hu szerint reggel 6 Celsius-fok körüli volt a hőmérséklet, napközben pedig akár 9-13 fokot is elérheti.

Ez azonban csak a kép egyik része, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a tegnapihoz hasonlóan kedden is erősen szeles idő várható. Az időkép szerint „az ország északi felén viharos, délen erős, élénk nyugati, északnyugati szél várható. Reggel többfelé zápor, helyenként zivatar alakulhat ki”. 

Ez várható: erős szél, eső, jég

Az ország nagy részén első-, az  északnyugati térségben pedig másodfokú riasztás és figyelmeztetés van érvényben zivatar, viharos széllökés miatt, az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd reggel emelte meg az elsőfokú riasztási fokozatot, írja Facebook-oldalán a katasztrófavédelem. A meteorológiai szolgálat szerint legkevésbé délnyugaton kell viharossá fokozódó szélre számítani, másutt előbb nyugati, majd északnyugati irányba forduló szél jelentkezhet, 65-90 km/h-s erősségű.

Az északi országrészben, elsősorban a magasabban fekvő hegyvidéki területeken, valamint az Észak-Dunántúlon 90 km/h-t meghaladó legerősebb lökések is előfordulhatnak. „A délutáni órákban veszít erejéből a szél, de erős lökések (45-60 km/h) még az éjszaka folyamán is előfordulhatnak, nagyobb eséllyel az északi országrészben és az Alföldön”, írják. Záporok, zivatarok és kisebb jégesők is kísérhetik a szelet a Dunántúlon, az Északi-középhegység térségében és az Alföldön. 

Frissítés 11:13-kor: Az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebookon azt írja, hogy „a jelentős villámtevékenységgel, helyenként jégesővel járó hidegfront hamarosan elhagyja az ország területét, azonban ismét viharossá fokozódó északnyugati szelet hagy maga után. Az ország középső területei felett bedurranó zivatarok csaknem 2 óra alatt már a délkeleti határ közelébe értek.”

A front mögött az északnyugati szél ismét erőre kapott

Mosonmagyaróváron már 101 km/h-s lökést is regisztrált a műszer 

Négyszáz helyszínre vonultak ki a tűzoltók

Nagy-Britannia, Németország, Lengyelország és más európai országok után hétfőn Magyarországra is megérkezett a Ciara nevű viharciklon, amit akár

100-150 km/h-s széllökések is kísérhetnek az érintett régiókban.

Hétfőn délelőtt emiatt több megyében narancssárga, másodfokú riasztás volt érvényben, Somogy és Zala megyében szinte megállás nélkül dolgoztak a tűzoltók: utakra vagy házakra dőlt fákkal, feltépett tetőkhöz, megrongálódott autókhoz riasztották őket. Este hét óráig 397 helyszínen volt szükség a beavatkozásukra a viharos szél miatt, és összesen 120 épületben keletkezett kár. A szélerősség az Észak-Dunántúlon a 100 km/h-t is elérte.

A Ciara a Balatont is megbillentette: a legmagasabb, 154 centiméteres vízszintet a vizugy.hu adatai szerint Balatonfűzfőn mérték délben, a legalacsonyabb, 63 centimétereset két órával később Keszthelyen. A tó vízszintje 13 órakor mutatta a legnagyobb kilengést egy időben: 82 centiméter volt a különbség a keleti és a nyugati végében mért adatok között. 

A Balaton megbillenése nem számít nagyon ritka jelenségnek. Mint arról beszámoltunk, a DNY-ÉK irányban 80 km hosszú, sekély tó medre ugyanis ideális ahhoz, hogy a tó hosszanti keresztmetszetével párhuzamosan fújó délnyugati vagy északkeleti irányú szél „áttolja” a víztömeget a tó egyik végéből a másikba.

A közlekedés is akadozott

A Ciara fennakadásokat okozott a közlekedésben is: késésekre, járatkimaradásokra figyelmeztetett a MÁV, akadozott a légi közlekedés is. A másodfokú riasztást a délutáni órákban vonta vissza az Országos Meteorológiai Szolgálat, ám azt kedden, a reggeli órákban ismét visszaállította az északnyugati területekre. 

Hétfő éjjel és kedd hajnalban több helyen dörgés, villámlás kísérte a vihart, Perkáta térségében pedig egy forgószélnek is szemtanúja volt az Időkép egyik olvasója. A Duol.hu híre szerint a kedd reggeli órákban kavicsméretű jég is potyogott Dunaújvárosban, az MTI pedig Békés megyéből adott hírt jégről.