Rogán bizalmasa bukkant fel tulajdonosként a miniszter és felesége ingatlanügyletei mögött
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Hosszú évek óta tartó barátság köti össze N. Andrást Rogán Antallal és a miniszter volt feleségével – tudtuk meg a férfi környezetéből, amikor annak jártunk utána, ki az a férfi, aki a politikus válása utáni ingatlanügyletekben tulajdonosként felbukkant. Mint azt megírtuk, Rogán Antal nemrég beköltözött egy II. kerületi, Csalán úti, háromlakásos, még épülő társasház egyik lakásába, aminek a tulajdonosa N. András. A kormány tájékoztatása szerint a miniszter nem megvásárolta, hanem bérli az ingatlant.
Rogán volt felesége viszont májusban eladta a balatonlellei ingatlanát, a vevő pedig ugyanaz az N. András, aki Rogán főbérlője is. N. András a Csalán úti lakást áprilisban egy Vabeko nevű cégtől vette meg. Ez a cég a gázvezetékbizniszben dolgozik, állami közbeszerzéseken milliárdos megbízásokat kapott – olykor Mészáros Lőrinc cégével közösen nyert ezeken a közbeszerzéseken.
N. András, vállalkozó ezermesterből barát
N. András környezetéből úgy tudjuk, hogy a vállalkozó még a kétezres években ismerte meg Rogán Cecíliát, aki akkor már a politikus felesége volt. N. András egyik cége, a 2001-ben alapított építési vállalkozás, a Gond-No Kft. kisebb ezermesteri munkákat vállalt a Rogán családnak, és mivel emberei megbízható, jó munkát végeztek, többször is hívta őket a família, néha akkor is, amikor tényleg csak apró-cseprő karbantartási munkákat kellett elvégezni. Cégének neve is arra utalt, hogy nincs probléma, a Gond-No mindent megold.
A vállalkozó az első időkben szinte csak Rogán feleségével tartotta a kapcsolatot. Amikor például a házaspár Balatonlellén építkezett, N. András szakemberei jelezték az észlelt hibákat Rogán Cecília felé, aki tolmácsolta ezt a férjének, majd a vállalkozó cége segített kijavítani a dolgokat. Többen úgy emlékeznek, hogy Rogán a kezdetekkor nem mutatkozott a vállalkozó munkatársai előtt. Aztán szépen lassan a bizalom is kialakult köztük.
Később a Rogán költözködésben is N. András cégének az emberei bukkantak fel, majd olyannyira bizalmas lett a viszony, hogy a vállalkozó akkori felesége bébiszitterkedett is a házaspárnak. N. András és családja, valamint Rogánék baráti viszonyba kerültek, többször voltak együtt nyaralni is külföldön.
Az ezermesteri munkákat ellátó vállalkozó egyre mélyebben belelátott a család ügyeibe.
A fiú, N. Ádám, családi barátból titkár
Miután rendszeresen megfordult a családnál, sokszor magával vitte fiát, Ádámot. A fiatal férfi később Rogán Antal közvetlen környezetében kapott munkát: 2012 környékén a politikus titkára lett és akárcsak az édesapjának, ettől fogva neki is elég nagy rálátása lett arra, mikor kikkel találkozik a főnöke.
N. Ádám felbukkan abban az indexes videóban is, amely egy 2015-ös, Aulich utcai Rogán–Habony–Kertész Balázs-találkozót, illetve az arra való érkezést rögzítette. A videó a Kertész Balázsról szóló cikkünkben szerepelt.
A ma már gázbizniszben is érdekelt Kertész ügyvédként és Rogán bizalmasaként kulcsszerepet töltött be a politikus és a Belváros ügyeiben, Aulich utcai irodájában pedig rendszeresen találkozott Rogán és Habony Árpád.
Úgy tudjuk, hogy N. András előtt sem ismeretlen sem Habony Árpád, sem Kertész Balázs, akiket Rogánon keresztül ismert meg. N. András cégének emberei korábban Habony és Kertész lakásaiban is végeztek kisebb-nagyobb munkákat.
Lakás az önkormányzattól
A Rogán-éra alatti belvárosi ingatlanügyletek haszonélvezői között is felbukkan N. András családja. A 2014-es önkormányzati választások után a fiú, N. Ádám az akkori barátnője (későbbi felesége) nevére igényelt az önkormányzattól egy lakást megvételre a Mérleg utcában. Ezt a lakást is N. András emberei újították fel. Erről az ügyletről 2017-ben a Magyar Nemzet írt, a lap által akkor lekért földhivatali tulajdoni lap szerint az ingatlan 2015. január elején került N. Ádám akkori élettársának a birtokába. A megvásárláshoz az önkormányzat 27 millió forint kölcsönt nyújtott, amit jelzálogként be is jegyeztek.
Az ingatlant már nem Rogán Antal polgármestersége alatt adta el az V. kerület N. Ádám akkori élettársának, hanem utódja, Szentgyörgyvölgyi Péter idején, de az adásvétel folyamatát még az önkormányzati választás előtt, azaz a Rogán-éra alatt megkezdték.
De hogy mennyiért kapta meg a lakást N. Ádám élettársa, az önkormányzat nem árulta el. Azt csak a tulajdoni lapon szúrta ki anno a Magyar Nemzet, hogy az említett ingatlan 1991-től 2015-ig a kerület tulajdonában állt, ahogy a házban lévő szinte összes lakás. Az önkormányzat egyik 2008-as értékbecslése a 131 négyzetméteres ingatlant 28 millió forintra taksálta, egy későbbi értékelés pedig már 34 millióra. Az ingatlanhirdetések alapján három évvel ezelőtt a Mérleg utcai ingatlanok négyzetméterára 900 ezer és egymillió forint között mozgott, azaz a lakás piaci értéke így kalkulálva bőven meghaladta a százmilliót.
Az N. család és Rogánék közötti bizalmi viszonyt mi sem mutatja jobban, mint hogy N. Ádám lett a miniszter legkisebb gyerekének keresztapja. Erről a hírről 2012-ben képriportot is közölt a Blikk, ott a család barátjaként jellemzik a férfit.
Feltalálták magukat
Rogánnak papíron néhány évvel ezelőtt még messze nem futott olyan jól a szekér, de aztán a politikus egyszer csak, szinte a semmiből feltaláló lett, így már a tavalyi vagyonbevallásában gigantikus, 809 millió forintos megtakarítással rukkolt elő. Noha tavaly is úgy tűnt, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter találmánya egyszerűen aranyat ér: míg 2017-ben még csak 25 milliót vasalt be ebből, 2018-ban ez már 42 millió volt, 2019-ben pedig bruttó 197 milliót kapott.
Rogán Antal és Rogán Cecília válása után Rogán Antalé lett a Pasa parki ingatlan egésze, az a része is, ami korábban az (ex)felesége nevén volt. Az így összesen 250 négyzetméteres ingatlant aztán Rogán Antal a G7 igencsak részletes cikke szerint eladta egy cégnek, amit az adásvétel előtt négy nappal alapítottak, minden bizonnyal csak erre a tranzakcióra. Erre utal az is, hogy a cég neve is a lakás címe: „Hankóczy 4-6. Ingatlan Kft.” Az is kitűnik a tulajdoni lapból, hogy 650 milliós jelzáloghitellel terhelték meg az ingatlant, a hitelt a Takarékbank biztosítja. A cég tulajdonosa a G7 korábbi írása szerint 91 százalékban a bicskei Mészáros Katalin, aki 2016 óta tölt be különböző vezető pozíciókat a Vida József takarékszövetkezeti világához tartozó cégekben. A cég maradék 9 százaléka pedig a Vida vezette Takarékbank vagyonkezelő cége, a MATAK (Magyar Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt.) tulajdona. A NER- és Mészáros Lőrinc-közeli Vida Józseffel tavaly csináltunk interjút, itt olvashatja, ha pedig további cikkeket keres Vidáról, erre a gyűjtőoldalunkra klikkeljen.
A miniszter nevén volt két szakonyfalui háznak a 25-25 százaléka, ez tavaly novemberben testvéréhez, Rogán Valériához került. Cserébe Valéria nekiadta a fele-fele arányban közös balatonlellei nyaralójuknak az ő nevén levő részét, 50 százalékot, ezzel Rogán Antal 100 százalékos tulajdonos lett. Ez a nyaraló ezután Rogán-Gaál Cecília, majd N. András nevére került.
N. András cégei egyébként nem arról árulkodnak, hogy a vállalkozó milliárdos lenne. Ahogy egy korábbi cikkünkben írtuk, három jelenlegi cégéből az egyik „nullás”, nincs bevétele, a másik lakóépületek tervezésével és építésével foglalkozik, 50-170 millió között mozog az éves összbevétele és 2-5 millió között a nyeresége, míg a harmadik közúti áruszállítással foglalkozik, 26-79 millió forintos éves bevétellel vagy veszteséges volt, vagy 2-16 millió közti nyereséget ért el az elmúlt években. Internetes keresésünk alapján egyik céget sem lehet kötni állami-önkormányzati munkákhoz, közbeszerzéshez vagy pártokhoz.
N. András környezetéből mi is úgy tudjuk, hogy nem kaptak állami megrendelést, igaz, egyszer a Magyar Közlönyt kiadó Közlönykiadó Kft. székhelyében dolgoztak, de forrásunk úgy emlékszik, hogy szinte csak egyszerű, festési munkákat végeztek.
Rogán Antal minisztériumának és N. András cégeinek hivatalos emailcímére még múlt héten küldtünk kérdéseket, egyikre sem érkezett reakció.
(Borítókép: A Csalán úti társasház 2020. május 13-án, ahol Rogán Antal lakást bérel. Fotó: Bődey János / Index)