Aláírta Áder a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Áder János köztársasági elnök aláírta a veszélyhelyzet visszavonásáról és az átmeneti időszak szabályairól szóló két törvényt, és el is rendelte ezek kihirdetését a parlament honlapja szerint.
Mindkét törvénytervezetről kedden szavaztak az országgyűlésben. A veszélyhelyzet visszavonását a jelen lévő képviselők ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatták. Az egészségügyi készenlétről szóló tervezet esetében a kormánytöbbség leszavazta az összes ellenzéki módosítót, majd 135 igen, 54 nem szavazattal és 3 tartózkodás mellett szavazták meg azt.
Az előbbivel az Országgyűlés arra szólítja fel a kormányt, hogy a kormányrendelettel kihirdetett veszélyhelyzetet szüntesse meg. A másik szerint a veszélyhelyzet visszavonásával hatályát veszti a felhatalmazási törvénynek is gúnyolt, rendkívüli jogrendet hozó koronavírus-törvény is. Ugyanakkor az úgynevezett átmeneti szabályok között a kormány egy új, félig rendkívüli jogrendet is megteremtett: ez az úgynevezett egészségügyi válsághelyzet.
A kormány az országos tisztifőorvos javaslatára – miniszteri előterjesztés után – egészségügyi válsághelyzetet akkor rendelhet el, ha
- nemzetközi horderejű közegészségügyi-járványügyi szükséghelyzet,
- az emberek életét, testi épségét vagy az egészségügyi ellátást veszélyeztető körülmény következik be.
Az operatív törzs és a kórházparancsnoki rendszer a veszélyhelyzet visszavonása után is fennmarad, hivatalosan ugyanis készülünk a járvány második hullámára.
Gulyás Gergely már kedden arról beszélt, hogy szerda éjfélkor véget érhet a rendkívüli jogrend. Ehhez most már csak arra van szükség, hogy a jogszabályok megjelenjenek a Magyar Közlönyben is.