Müller Cecília: Több van mögöttünk, mint előttünk

D MTI20200507006
2020.12.30. 12:11

A járvány kezelésnek legkedvezőbb híre, hogy a reggel 70 ezer újabb vakcina érkezett, így további 35 ezer egészségügyi dolgozót tudnak vele beoltani – mondta az országos tisztifőorvos az operatív törzs szerdai tájékoztatóján.

Müller Cecília hozzátette, hogy további oltóanyagadagokat is megrendeltek már, az év elején folyamatosan, több tételben érkeznek majd a szállítmányok. 

Az országos tisztifőorvos leszögezte, hogy a védőoltások beadatása az ütemterv szerint, az oltási tervnek megfelelően zajlik. Tehát első körben az egészségügyi dolgozók kapják meg a vakcinát, közülük is azok, akik az intenzív és sürgősségi osztályokon dolgoznak, valamint azok, akik kifejezetten a koronavírusos betegeket ápolják.

SZOMBAT ÓTA 3789 EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓT OLTOTTAK BE.  

Hozzátette: a háziorvosok és az egészségügyi alapellátásban dolgozók számára is elérhetővé válik az oltás most már. Szólt arról is, hogy néhány napon belül az oltóhelyek köre is bővül, míg most 21 helyen, addig jövő év elején

már 25 helyen fognak oltani.

Az egészségügyi dolgozók után a szociális intézményben dolgozók és lakók fognak sorra kerülni, az oltóanyag mennyiségétől függően fogják bővíteni az oltásra jogosultak körét azokkal, akik aktívan részt vesznek a járvány kezelésében. 

Müller Cecília azt mondta, közel 600 ezer fő jelezte, hogy be akarja adatni magának a vakcinát. 462 ezer fő regisztrált már a vakcinainfo.gov.hu honlapon, és 136 ezer nyugdíjas küldte vissza a regisztrációs levelet. Jelezte, hogy azok, akik még nem regisztráltak, nyugodtan megtehetik.

A védőoltás beadásának szigorú rendje van. Először egy kérdőívet kell kitöltenie jelentkezőnek, ami alapján az orvos eldönti, hogy oltható-e. Ezenkívül egy beleegyező nyilatkozatot is alá kell írnia. Müller Cecília aláhúzta: az oltás nem kötelező, de ajánlott.

Egyik védőoltás sem nyújt 100 százalékos védelmet, ilyen nincs, az ismertek között sem

– mondta. Ugyanakkor hozzátette azt is, hogy nem kell tartani a védőoltásoktól, mert azok bizonyítottak. Elismerte, hogy három hónap alatt nem lehet vakcinát fejleszteni, de ezt a védőoltást már korábban kutatták, nem a nulláról fejlesztették ki.

Bár az oltakozás elkezdődött, a higiénés szabályokat továbbra is be kell tartani. A jövőbeni cél, hogy az immunitás kialakuljon. Ehhez két oltás szükséges. Az első oltást követően a 21. napon kell a másodikat beadni, a két oltást követően egy hét alatt alakul ki a teljes védettség. 

A mellékhatásokról azt mondta, hogy mint minden gyógyszernek, oltóanyagnak lehetnek, de ha előfordulnak, akkor is enyhék. Az oltás helyen bőrpír vagy duzzanat jelenhet meg, ami magától elmúlik. Ritkán előfordulhat nyirokcsomó-duzzanat vagy izomfájdalom, levertség, és esetleg allergiás reakciót is kiválthat, de erre az oltópontok fel vannak készítve. 

Mindent meg kell tenni azért – most már egy új védekezési lehetőséggel, a védőoltás beadásával –, hogy a járványt megfékezzük. Müller Cecília ezért türelmet kér a lakosságtól, mert mint fogalmazott: több van mögöttünk, mint előttünk.

Ennyien szegtek szabályt

Az elmúlt 24 órában a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt miatt 227 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök, összesen a jogszabály hatályba lépése, november 4. óta 16 427 intézkedés történt a maszkviselés hanyagolásának ügyében, közölte Kiss Róbert alezredes. 

Az üzletek, kereskedelmi egységek, szabadidős létesítményekre vonatkozó korlátozó intézkedéseket a jogszabály hatályba lépése óta 685-en szegték meg, 184 esetben a tulajdonos és az üzemeltető felelőssége a jogszabály áthágása. A bent tartózkodásra és a nyitvatartásra vonatkozó szabályokat 491-en szegték meg. Az elmúlt napon egy üzletet zárt be a rendőrség a szabályok súlyos megszegése miatt, így összesen 105-re emelkedett a jogszabály hatályba lépése óta ideiglenesen bezárt üzletek száma. 

Az elmúlt 24 órában összesen 333 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom megszegésének ügyében, ebből két esetben a kutyasétáltatás 500 méteres körzetére vonatkozó szabály megszegése miatt. Ezen szabály hatályba lépése óta összesen 18 507 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök.

A tegnapi napon a határokon 45 esetben intézkedtek a rendőrök, így a beutazási korlátozásokról szóló szabályok hatályba lépése, szeptember 1. óta 8985 rendőri intézkedés történt a szabályok megszegésének ügyében. 

Az elmúlt 24 órában összesen 9274 hatósági házikarantén-ellenőrzés történt. Az elmúlt napon 2139 házi karantént rendeltek el, így összesen 19 496 hatályban lévő hatósági házi karantén van most Magyarországon. 2169-en regisztráltak a hatósági házi karantén betartását ellenőrizni képes mobilapplikáción.

Az első hullám óta 509 ember ellen indult büntetőjogi eljárás a járványügyi szabályok megszegése miatt. Ezekben a büntetőeljárásokban eddig 99 gyanúsítottat hallgattak ki.

Az alezredes elmondta továbbá, hogy az új típusú vírusvariáns megjelenésétől függetlenül a kint dolgozó magyar állampolgárok hazatérésnél automatikusan hatósági házi karanténba kerülnek.

Több mint duplájára nőtt az új fertőzöttek száma

1972 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid–19), ezzel 319 543 főre nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 137, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 9429 főre emelkedett szerdán – olvasható a koronavirus.gov.hu oldalán.

A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 144 234 fő, az aktív fertőzöttek száma 165 880-ra csökkent. 6155 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 425-en vannak lélegeztetőgépen.

A második vakcinaszállítmány ma reggel érkezett Magyarországra, és 

AZ EDDIG KIJELÖLT ÖT KÓRHÁZI OLTÓPONT MELLETT A TÖBBI KÓRHÁZI OLTÓPONTON IS MEGKEZDŐDIK AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK VAKCINÁCIÓJA.

A járvány lassítása és a kórházak teljesítőképessége érdekében továbbra is fontos a védelmi intézkedések betartása. A kijárási tilalom szilveszterkor is életben lesz.

Egy nappal korábban902 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, és 131, többségében idős, krónikus beteg hunyt el. Kedden 6298 koronavírusos beteget ápoltak kórházban, közülük 444-en voltak lélegeztetőgépen.

(Borítókép: MTI Fotós: kormany.hu / Botár Gergely)