Leonóra, Inez
-3 °C
6 °C

Nagy Blanka közigazgatási perrel óvná meg az SZTE modellváltását

2021.02.14. 09:48

Nagy Blanka közigazgatási pert kezdeményezett a Szegedi Tudományegyetem alapítványi fenntartásról döntő szenátusi ülés eseményei miatt – írta a Szeged.huA Momentumból még tavaly kilépő, majd a párt ifjúsági tagozatából nemrégiben eltávolított aktivista egyetemi hallgatóként kezdeményezi az eljárás megindítását. Már postázta is keresetlevelét a Fővárosi Törvényszéknek, mivel ilyen ügyekben az az illetékes bíróság. 

Mint sajtótájékoztatóján elmondta, ha más nem, akkor ő megteszi. Szerinte nem csupán a szavazás levezénylése, hanem a szavazást megelőző események is jogsértőek voltak. Ez utóbbival vélhetően arra utalt, hogy nem engedte az online ülést levezénylő Rovó László rektor napirend előtt felszólalni Szajbély Mihályt. 

Nagy Blanka szerint Rovó Lászlónál egy középiskolás is sokkal érthetőbben, egyértelműbben fel tudta volna tenni azt a kérdést a szenátusnak, hogy most a napirend módosításáról, vagy már a napirendi pont elfogadásáról szavaznak. Végül 29 igen, 16 nem és 7 tartózkodás mellett megszavazták a modellváltást. Később Szajbély Mihály beadványban is kezdeményezte a szavazás megismétlését, de erre eddig nem került sor.