Újabb egy hét a vírus korlátai között

HUS 3929
2021.03.19. 21:37 Módosítva: 2021.03.19. 21:37
Összegyűjtöttük, milyen intézkedéseket kell továbbra is betartanunk.

Orbán Viktor miniszterelnök szokásos péntek reggeli interjújában közölte, hogy a korlátozó intézkedések legalább egy hétig még biztosan változatlan formában érvényben maradnak. Ha visszatekintünk a pandémia egy évére, biztosak lehetünk abban, hogy még hosszú folyamat áll előttünk, a rendelkezések fokozatos, lassú lazításával.

A koronavírus-járvány miatt bevezetett legelső szigorítások ismertetésekor, egy évvel ezelőtt, március 10-én Lakatos Tibor ezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője azt mondta: most érkeztünk el ahhoz az esetszámhoz, amikor már el kell gondolkodni a korlátozó intézkedéseken. Azóta sok minden történt, és a szigorítások velünk maradtak.

Most bemutatjuk azokat az intézkedéseket, amelyek jelenleg is befolyásolják a mindennapjainkat, és amelyek a kormányfő szavai szerint egy hétig biztosan érvényben lesznek.

Maszkviselés 

Rendelet írja elő a maszk viselésének általános szabályait, amely szerint 

  • A közterületen, illetve nyilvános helyen mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani. A szociális érintkezés távolságát a közös háztartásban élőknek nem kell betartaniuk.
  • A közterületen az orvosi maszkot, a munkavédelmi maszkot, illetve textil- vagy más anyagból készült maszkot úgy kell viselni, hogy az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.
  • A maszkviselési kötelezettség alól kivételt képeznek a hat évnél fiatalabbak, valamint az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élők.

A maszkviselés betartását a rendőrség fokozottan ellenőrzi. Többször hangsúlyozták:

AKIK NEM HORDANAK MASZKOT, VAGY KÖZTERÜLETEN ÉTELT, ITALT FOGYASZTANAK, BÜNTETÉSRE SZÁMÍTHATNAK.

Legutóbb arra figyelmeztettek, hogy egy fagyi akár 150 ezer forintba is kerülhet, ugyanis a maszkviselés mindenhol kötelező, ezért a fagylalt közterületen való elfogyasztása is 

ÖTEZERTŐL 150 EZER FORINTIG TERJEDŐ BÍRSÁGGAL BÜNTETHETŐ.

Kijárási korlátozás 

szigorított korlátozások értelmében este 8 és reggel 5 óra között továbbra is kijárási tilalom van érvényben. Ebben az időszakban munkába/munkából járás miatt csak érvényes munkáltatói igazolással lehet közlekedni. A munkába járás igazolására szolgáló dokumentum tartalmi elemei megtalálhatók a kormány honlapján közzétett, munkavégzésről szóló igazolásban. Ebben sincs változás, november 10. óta letölthető a minta a kormany.hu-ról. Az igazoláson rögzített cím a hazaérkezés szempontjából fontos, az mindegy, hogy az igazolással rendelkező személy honnan indul el az esti munkavégzésre. Még tavaly ősszel, a koronavirus.gov.hu kormányzati oldalon megadott információs vonalon megerősítették, hogy

NEM CSAK A LAKCÍMKÁRTYÁN SZEREPLŐ CÍMEKET LEHET FELTÜNTETNI AZ IGAZOLÁSON.

A kijárási korlátozás megszegése szabálysértésnek minősül. A pénzbírság legalacsonyabb összege 5000 forint, legmagasabb összege 500 000 forint lehet. A helyszíni bírság összege 5000 forinttól 150 000 forintig, a szabálysértés ismételt elkövetése esetén 200 000 forintig terjed.

Boltzár 

A minden eddiginél veszélyesebb harmadik koronavírus-hullám miatt március 8-ától ismét életbe lépett az üzletek nyitvatartásának korlátozása.

A teljes boltzár alól KIVÉTELT JELENTENEK AZ ÉLELMISZERÜZLETEK, A PATIKÁK, A BENZINKUTAK, A DROGÉRIÁK, A DOHÁNYBOLTOK, A GAZDASÁGI, MEZŐGAZDASÁGI ÉS ERDÉSZETI TEVÉKENYSÉGHEZ NÉLKÜLÖZHETETLEN ANYAGOKAT ÉS ESZKÖZÖKET ÁRUSÍTÓ ÜZLETEK, VALAMINT AZ ÁLLATELEDELT, TAKARMÁNYT FORGALMAZÓ ÜZLETEK, A PIACok ÉS A TERMELŐI PIACok.

Emellett minden szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügyi, szociális, pénzügyi, postai, járműszerviz-szolgáltatást.

Oktatás 

A középiskolák már november 11-től átálltak a digitális oktatásra, március 8-ától azonban az általános iskolák, illetve az óvodák is bezárták kapuikat, és csak felügyeletet látnak el április 7-ig. Március elején felvetődött a bölcsődék bezárása is, de ezek az intézmények még nyitva vannak.

Otthoni munkavégzés 

A munkavégzés engedélyezett, ám ahol van mód rá, ott biztosítani kell a home office lehetőségét. Az államigazgatásban szintén otthoni munkavégzés rendelhető el, kivéve a védekezésben közreműködők esetében. 

Gyülekezési tilalom 

Tavaly novemberben lépett életbe az a rendelet, amelynek elsődleges célja a gyülekezés megakadályozása volt. Eszerint 

  • minden gyülekezés tilos, illetve általános rendezvénytilalmat rendeltek el.
  • Az élelmiszerboltoknak este 7-kor be kell zárniuk.
  • Családi összejöveteleken, magánrendezvényeken csak 10-10 fő vehet részt.
  • Esküvőket csak lakodalom nélkül lehet megtartani; az egyházi és polgári szertartásokon csak a lebonyolításban részt vevők, illetve a családtagok közül a szülők, a testvérek és a tanúk vehetnek részt.
  • Temetéseket legfeljebb 50 fővel tarthatnak.
  • A sportrendezvényeket csak zárt kapuk mögött lehet megrendezni.
  • A színházak, múzeumok, állatkertek zárva tartanak.
  • A vallási közösségek szertartásai a vallási közösség döntése szerint tarthatók meg; ezzel összefüggésben a vallási közösségeket a kormány arra kérte, hogy szertartásaik során a magatartási szabályokat az általános szabályokkal összhangban határozzák meg.

Vendéglátók, szállodák 

  • Az éttermeknek be kell zárniuk, nem fogadhatnak vendéget, a területükön a kiszolgáló személyzeten kívül csak azok tartózkodhatnak, akik elvitelre kérik az ételt.
  • Az éttermekből a házhoz szállítás azonban továbbra is működik. 
  • A szállodák turistákat nem fogadhatnak, csak üzleti utazókat. 

Sportolás 

Az edzőtermek, fedett uszodák bezárásával jelenleg sporttevékenység kizárólag szabadtéren folytatható, de csak az egy háztartásban élőkkel, a többi személytől másfél méteres távolságot kell tartani. Ennek értelmében az egyéni szabadidős sporttevékenység – futás, gyaloglás, kerékpározás – gyakorlása megengedett, de

TILOS A KÖZTERÜLETEN, A NYILVÁNOS HELYEN, VALAMINT A SPORTPÁLYÁKON A CSAPATSPORTOK – KÜLÖNÖSEN A LABDARÚGÁS, JÉGKORONG, KÉZILABDA, KOSÁRLABDA, RÖPLABDA – GYAKORLÁSA.

Ezeket a védelmi intézkedéseket nem kell alkalmazni a sportról szóló törvény szerint versenyszerűen sportolók számára tartott edzés és sportrendezvény alkalmával.

Egyéni sportolás esetén nem kell maszkot viselni. A külterületen, illetve a települések belterületén található parkok, arborétumok és erdők látogatása engedélyezett, azok az általános szabályok betartásával felkereshetők.

Ingyenes parkolás

A koronavírus-járvány második hullámában az egyre romló számadatokra reagálva Orbán Viktor miniszterelnök még novemberben kijelentette, hogy újra ingyenes a parkolás országszerte.

(Borítókép: Bezárt üzletek Budapest belvárosában 2020. március 24-én. Fotó: Balázs Attila / MTI)