Letartóztatásban maradhat az SZFE-maszkos nő támadója

2021.03.19. 11:39

A gyanú szerint a 37 éves férfi 2021. február 25-én a reggeli órákban a XXI. kerületi Szent Imre tér felé közlekedő 151-es buszon odalépett egy nőhöz, aki egy egyetemi átalakítás ellen tiltakozó mozgalomhoz tartozását kifejező maszkot viselt. A férfi odalépett a nőhöz, szidalmazni kezdte, majd – a mozgalomhoz tartozás miatt – egy késsel a sértett arcát megsebesítette.

Ezután a buszról leszállva elmenekült, a rendőrség azonban rövid időn belül elfogta. A nő könnyű sérüléseket szenvedett, a támadás azonban súlyosabb sérülés okozására irányult  közölte az ügyészség.

Kapcsolódó

Letartóztatták a férfit, aki megkéselte az SZFE-maszkos nőt Csepelen

Minél előbb bíróság elé akarják állítani.

A vádhatóság szerint a gyanúsított cselekménye felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettének, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérletének megállapítására alkalmas.

Kapcsolódó

Beismerte a csepeli támadó, hogy az SZFE-maszk miatt szúrta arcon az utast a buszon

A 37 éves férfinak kezdeményezték a letartóztatását.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján a bíróság korábban elrendelte a férfi letartóztatását március 27-ig. A nyomozás a végéhez közeledik, a kerületi ügyészség továbbra is a férfi bíróság elé állítását tervezi, ami a jelenlegi járványügyi védekezés miatt előreláthatólag csak április 5. után történhet meg.

A kerületi ügyészség indítványt tett a nyomozási bírónál a letartóztatás három hónappal történő meghosszabbítására, mivel a szökés-elrejtőzés és a bűnismétlés veszélyét továbbra is valósnak ítéli meg. A nyomozási bíró az indítványról várhatóan ülés nélkül, az iratok alapján határoz majd.

Kapcsolódó

Videón a csepeli támadás az SZFE-s maszkot viselő nő ellen

Jelenleg is bírósági eljárás folyik Ó. Bencével szemben.