Gulyás Gergely szerint az a cél, hogy az emberek ne bérlői, hanem tulajdonosai legyenek a saját lakásuknak. Folyamatosak az egyeztetések a vidéki és fővárosi kerületek önkormányzataival, hogy a bérlakások megvásárlását célzó törvény minden szempontból elfogadható legyen.
Rákóczi Feri üdvözli a kormány döntését, hogy keddtől megszűnik az ingyenes parkolás, szerinte már nem indokolja a járványhelyzet ezt.
A kormány döntött arról, hogy az ingyenes parkolás kedden megszűnik. A hitelmoratóriumot a jelenlegi szabályok szerint hosszabbítják meg augusztus 31-ig. Egyeztet még a kormány a bankszektorral és a Nemzeti Bankkal is.
„Kivezető törvény” fogja tartalmazni azokat a szabályokat, amelyek a veszélyhelyzet után is hatályban maradnak, például a hitelmoratóriumot tovább szeretnék fenntartani, mint a rendkívüli jogrendet.
A pünkösdi hétvégén, valószínűleg vasárnap érjük el az ötmillió oltottat – mondta Gulyás Gergely. Most már kevesebben foglalnak időpontot, mint ahány oltás rendelkezésre áll.
Rákóczi Feri letette a lantot a Rádió 1-ben, majd bejött az Index szerkesztőségébe. A műsorvezetőnek nem volt elég a reggeli műszak, besegít az újságíróknak a Kormányinfó percről percre rovatában. Hogy mi a valódi apropója Rákóczi Feri látogatásának, hamarosan kiderül.
Ezekkel a kérdésekkel fordultunk Gulyás Gergelyhez:
A külgazdasági és külügyminisztert az Index Kibeszélő című műsorában a magyar oltási stratégiáról, a vakcinabeszerzésekről és a Fudan Egyetemről is kérdeztük.
Eddig 4 829 595 főt oltottak be koronavírus ellen, közülük 2 814 805 fő a második adagot is megkapta. A regisztráltak száma meghaladja az 5,1 millió főt, és 87 százalékuk már túl van az oltáson.
Csütörtökre 780 új fertőzöttet regisztráltak, meghalt 51 beteg. Kórházban 1836 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 212-en vannak lélegeztetőgépen.
A mai tájékoztatón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ismertetik, milyen könnyítések jöhetnek, ha elérjük az ötmillió beoltottat.