Koronavírus adatok

2021. dec. 08.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Natália
-3 °C
2 °C

Pálfordulat az MSZP-nél, titkok Kínától Amerikáig

IMG 7653 (1)
2021.10.15. 19:40
Hogyan állt be az ősbaloldali MSZP egy jobboldali jelölt mögé az előválasztáson? Kitálalt a Pentagon volt dolgozója a kiberháborúval kapcsolatban, fény derült az amerikai kémházaspár történetére is. Ezekről írtunk ma az Indexen.
  • Karácsony Gergely visszalépése után az MSZP először semleges álláspontra helyezkedett, végül mégis beállt Márki-Zay Péter mögé az előválasztás második fordulójában. Utánajártunk, mi történhetett a két döntés között.
  • Az MSZP Mesterházy Attila távozása óta vezetői válsággal küszködik. A régi bölények vagy háttérbe vonultak, vagy oda lettek szorítva, Gyurcsány Ferenc saját projektbe kezdett, akik pedig megmaradtak, képtelenek igazán karizmatikus vezetőt kitermelni. A párt létezése valójában politológiai csoda, hiszen ha egyik reggel arra ébrednénk, hogy az MSZP megszűnt létezni, a tagokon kívül már nem tűnne fel senkinek. Vona Gábor írása az Indexen.
  • Azok a gyermekek, akiket alkoholisták nevelnek fel, felnőttként nagy eséllyel lesznek szenvedélybetegek, kerülnek kórházba vagy válnak szorongóvá, depresszióssá. Márpedig Magyarországon sok százezer alkoholbeteget tartanak számon, sokan teszik tönkre utódaik életét. Családterápiával ez megelőzhető lenne. Részletek itt.
  • Veszélyesen sok a tévhit a magyarok körében a házastársakra és az élettársakra vonatkozó öröklési szabályokkal kapcsolatban – derült ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) felméréséből. Az emberek alig egyharmada tudja csak, hogy nem feltétlenül örököl mindent a házastárs, ha az elhunytnak nem születtek gyermekei. Részletek itt.
  • Németország az egyetlen térség Európában, ahol az autópályák nagy hányadán nincs sebességkorlátozás, csak javasolt, 130 kilométer per órás maximális sebesség. Azonban minden kormányváltáskor újra és újra felmerül, hogy ezen változtatni kellene. Most sincs ez másként.
  • Felmondott munkahelyén, majd végigturnézta a sajtót a Pentagon vezető szoftverfejlesztője. Nicolas Chaillan a napokban több interjút is adott, melyekben állítja: kiberfronton Kína fényévekre lehagyta az Egyesült Államokat, amit főnökei lényegében figyelmen kívül hagynak. A munkahelyi konfliktusból így kisebb sajtóbotrány lett, s az elemzések alapján Nicolas Chaillanből nem csak a felmondott munkavállaló sértettsége beszél.
  • A támadó amerikai atom-tengeralattjárók meghajtásának féltve őrzött részleteit adták át filmbe illő módszerekkel – szendvicsbe, rágóba csomagolva – egy ügynöknek kriptovalutáért cserébe. De lebuktak: a vásárló az FBI fedett tisztje volt. Részletek itt.

FEMINA. Hány kalóriára van szüksége egy 50 feletti nőnek? Az anyagcsere lassulása miatt nem ehetsz annyit, mint 20 éve. A kor előrehaladtával változik az ember teste, az anyagcsere lelassul. Téves azt gondolni, hogy annyi kalóriát fogyaszthatunk az ötvenes éveinkben, mint, mondjuk, a harmincasban. Ám a változókorban sem lehetetlen a fogyás: a Femina cikkéből kiderül, hogyan érhető el.

DÍVÁNY. Az auschwitzi hét törpe élve került haza a földi pokolból. Az auschwitzi hét törpeként emlegették a máramarosi származású Ovitz családot, amely tizenöt éven át szórakoztatta a közönséget Európa-szerte, mielőtt a nácik haláltáborba hurcolták őket, ahol a rettegett dr. Mengele kísérletezett rajtuk. A Dívány cikkéből kiderül, hogyan élték túl a láger poklát.

AZ ÉN KUTYÁM. Magyarország első nemzetközi kutyaügyességi versenye nagy meglepetéssel zárult. Hallott már Magyarország első kutyaügyességi versenyéről? Októberben részt is vehet benne kedvencével! Az Én Kutyám cikkéből kiderültnek a feltételek.

További híreinket ide kattintva olvashatják.

(Borítókép: Index grafika)