Néhány gimnáziumnál már kiderült, hány ponttól várják szóbelizni a diákokat
További Belföld cikkek
- Sulyok Tamásnak több mint 55 millió forint megtakarítása van állampapírban és kötvényben
- Orbán Viktornak 5,7 millió forintja van, holott tavaly még tízmillió volt
- Halálos baleset történt a Pest megyei Dány közelében
- Tasó László: Kétmillió adag ételt osztottunk ki, és senki sem rakta mellé a miniszterelnök fényképét
- Járványügyi nyomozás indult madárinfluenza miatt, két vármegyében is felütötte fejét a kór
Már több gimnázium is közzétette a ponthatárokat, amelyek alapján behívják szóbeli felvételire a diákokat. Az Eduline információi szerint ezek az intézmények nem az idei központi felvételi eredményei alapján hoztak döntést a szóbeli behívási ponthatárról, már korábban meghúzták a limitet.
Az alábbi iskolák így húzták meg a határokat:
- A budapesti Babits Mihály Gimnázium nyolcosztályos képzésére azokat hívják, akik az írásbelin legalább 60 pontot szereztek. A négyosztályos képzésnél 55 pont is elegendő.
- Az érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban a nyolcosztályos képzésre azok jelentkezését várják, akik az írásbelin legalább 77 pontot gyűjtöttek.
- A budapesti Szent Margit Gimnáziumban a négy és öt évfolyamos képzésre felvételizőknél a szóbeli behívási ponthatár 55 pont.
- A Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gimnáziumában a humán osztály szóbelijén 50 a ponthatár, kiemelkedő teljesítmény esetén nincs szóbeli.
- Az Újbudai Széchenyi István Gimnázium összes tagozatán maximum 400 pontot lehet szerezni. Az angol nyelvi előkészítős, a média és a művészeti tagozat szóbelijére azokat hívják be szóbelizni, akiknek a hozott pontszáma legalább 194. A központi írásbelin legalább 75 pontot szerzők a szóbelin maximális pontszámot kapnak.
A középfokú írásbeli felvételi vizsgákat január 22-én tartották, 553 helyszínen csaknem 73 ezren felvételiztek. Később az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte, hogy a vizsgák szabályszerű lebonyolítását a vizsgahelyszínek mintegy 20 százalékánál ellenőrizte a fenntartó vagy a kormányhivatal. Az ellenőrök csak egy intézményben észleltek olyan szabálytalanságot, ami miatt új időpontot kellett kitűzni az eljárásra.
(Borítókép: A Szent Margit Gimnázium homlokzata. Fotó: Nagy Zoltán / MTI)