Két kutyát, savköpő menyétet és komloszauruszt is indít a Kutyapárt

-DSC1600
2022.02.11. 17:40
Közzétette egyéni jelöltjeinek listáját a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP), olyan választókerületekben is indulnak, amelyeket „billegőnek” tartanak az elemzések, és a hatpárti ellenzék eséllyel szállhat ringbe a kormányoldallal szemben. A Kutyapárt szerint azért is indulnak a választáson, hogy azoknak a szavazóknak is legyen választásuk, akik sem a kormánnyal, sem az ellenzéki összefogás pártjaival nem elégedettek.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt weboldalán tekinthetők meg az ellenzéki párt által indítani kívánt egyéni jelöltek. Korábban Márki-Zay Péter arra kérte a Kutyapártot, hogy „ne veszélyeztesse az ellenzéki sikert”, utóbbi társelnöke azonban többször is kritikát fogalmazott meg az ellenzéki összefogással, illetve a miniszterelnök-jelöltjével szemben.

Kovács Gergely társelnök januárban arról beszélt, hogy Márki-Zay Péter nem tett sokat a megelőző három hónapban azért, hogy megszólítsa az ellenzéki szavazókat. Azt is elmondta: tavaly október végén 85 egyéni indulója volt a Magyar Kétfarkú Kutyapártnak, de már 94 körzetben van meg a jelöltjük.

A MKKP most közzétett listája szerint 89 jelöltjük van, mint kiderült, két kutyát is indítani akarnak  (Pest megye 7-es és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 4-es számú választókerületében). A hatályos jogszabályok szerint persze nem lehet belőlük hivatalos jelölt. De vannak még a Kutyapártnak érdekes jelöltjei:  „Ganümédeszi Kelemen”, „Csirke”, „Unikornis”, „Savköpő Menyét” és „Komloszaurusz”.

billegőnek tartott körzetekben is indítanak jelöltet, mint például Budapest 6-os számú országgyűlési egyéni választókerületében (részben a VIII. és a IX. kerület), ahol Sára Botond (Fidesz–KDNP) és Jámbor András (hatpárti ellenzék) mérkőzhet meg. A választókerületben ugyanakkor elindul Ferencváros alpolgármestere, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt egyik alapítója, Döme Zsuzsanna is.

Ha a 87-ből 71 jelölt sikeresen összegyűjti az 500 érvényes támogatói ajánlást, akkor a Kutyapárt országos listát állíthat.

Voltunk mi már mindennek kikiáltva. Akik hagyományos sémákban gondolkoznak, azoknak nem könnyű új dolgot befogadni. Az elmúlt évtizedben számos óriásplakát kampánnyal, tüntetéssel, közvetlen akcióval bizonyítottuk, hogy nem csípjük ezt a rendszert. Ezért is indulunk a választáson, hogy annak a sok százezer szavazónak is legyen választása, aki nem elégedett sem ezzel a kormánnyal, sem ezzel az ellenzékével. Mi hiszünk a cselekvő emberek erejében, és abban, hogy az emberek nem hülyék

– közölte a Kutyapárt a Facebook-oldalán.

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)