Megvannak a középiskolai felvételi eredmények

2022.02.11. 16:27

Az elmúlt évek legjobb eredményét hozták a tanulók az idei középfokú írásbeli felvételi vizsgákon – tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI Országos Sajtószolgálatához eljuttatott közleményében.

Február 4-én, a második pótnappal együtt lezárultak a 2022. évi középfokú felvételi eljárás központi írásbeli vizsgái. A 9. évfolyamra, a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumokba, továbbá az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező mintegy 73 ezer tanuló többsége január 22-én írta meg az írásbeli vizsgát, ugyanakkor a koronavírus-járványra tekintettel a szokásos egy pótnapon túl egy második pótalkalom is rendelkezésre állt.

A vizsgákat a helyben indokolt járványügyi óvintézkedések betartása mellett szervezték meg az iskolák. A jelenleg rendelkezésre álló, előzetes statisztikai adatok – a vizsgadolgozatok több mint kilencvenszázalékos feldolgozottsága alapján – azt mutatják, hogy idén az elmúlt éveknél jobb eredmények születtek a vizsgákon.

A 8. évfolyamos tanulók a megszerezhető kétszer 50, azaz összesen 100 pontból átlagosan – a tavalyi 47,2 ponthoz képest – 52,5 pontot szereztek, ezen belül a magyar nyelv átlageredménye 30, a matematikáé 22,7 pont lett. Ahogy eddig is, a 6. és a 4. évfolyamon még magasabb eredményeket értek el a vizsgázók.

A 6. osztályos tanulók összesített átlageredménye 62,7 pont lett (ezen belül magyar nyelvből 33,3, matematikából 29,5 pontot értek el a vizsgázók). Ez lényegesen jobb az elmúlt évi 58,8 pontos átlagnál.

A 4. évfolyamosok átlageredménye kiemelkedően magas, 70,3 pont volt (ezen belül magyar nyelvből 36,8, matematikából 33,5 pontot értek el átlagosan a vizsgázók), ami ugyancsak jelentősen meghaladja a 2021. évi eredményt.

Mint megírtuk, az ellenőrök egy esetben észleltek szabálytalanságot az idei felvételin. A magyar feladatlapokat túl korán bontották fel, így a felvételit leállították, a felvételizők a pótnapon írhatták meg.

Közeleg a jelentkezési határidő

A középfokú felvételi eljárásban a 9. évfolyamra jelentkezők felvételi lapjait, a tanulói adatlapot és a jelentkezési lapokat az általános iskolák töltik ki. A hat és nyolc évfolyamos gimnáziumokban továbbtanulni szándékozóknak egyénileg kell kitölteniük a lapokat a kifir2.kir.hu/JellapKitolto/egyeni címen elérhető KIFIR elektronikus adatlapkitöltő program erre létrehozott felületén.

A kitöltött dokumentumokat február 18-ig a tájékoztatóban leírtak szerint kell eljuttatni a továbbtanulásra kiválasztott középfokú iskolákba és az Oktatási Hivatalba. A kézzel kitöltött felvételi lapok feldolgozására nincs lehetőség.