Orbán Viktor: Egész jól nézünk ki, hatalmas győzelmet arattunk
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
„Egész jól nézünk ki, egyre jobban nézünk ki, talán még sohasem néztünk ki olyan jól, mint éppen ma este” - kezdte beszédét Orbán Viktor.
Hatalmas győzelmet arattunk. Még a Holdról is látszik, de Brüsszelből biztosan. Jó mulatság, férfi munka volt.
A miniszterelnök külön köszöntötte a határon túli magyarokat, kiemelten a kárpátaljai magyarokat, akiknek azt üzente, hogy ne féljenek, tartsanak ki, mert az anyaország velük van.
Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megszolgáljuk a bizalmat, amit ma este tőlük kaptunk. Minél nagyobb a győzelem, annál nagyobb szerénységre van szükség. Ma este van is mire szerénynek lenni.
Orbán Viktor elárulta: több mint százezer önkéntes dolgozott a Fidesz-KDNP sikeréért. A kormányfő úgy látja, hogy ez most nem az okoskodás, hanem a boldogság estéje, szabad folyást kell engedni az érzelmeknek.
A Fidesz elnöke felsorolta: nyertek kétfordulós rendszerben, nyertek akkor is, amikor részleges összefogás volt az ellenzéki oldalon, akkor is, amikor önállóan hívták ki őket, és most akkor is, amikor teljes összefogás állt velük szemben.
Amit tudhatunk az az, hogy ez a győzelem azt jelenti, hogy hiába a taktika, a cselszövés, a ravaszkodás, a végén mindig a szív győz
– fogalmazott Orbán Viktor, aki hozzátette, hogy a győzelmük „a szív győzelme”.
Azért nyertek, mert van egy közös szenvedélyük, amit úgy hívnak, Magyarország. Óriási nemzetközi erőközpontok és szervezetek mozdultak meg Orbán Viktor szerint, nekik azt üzente:
Kidobott pénz volt minden fillér, amit a magyarországi baloldalnak adtak. A baloldal Gyuri bácsi életének legrosszabb befektetése volt, 12 éve csak viszi a pénzt
– jelentette ki a miniszterelnök.
Hozzátette: azért marad emlékezetes ez a győzelem, mert most kellett a legnagyobb ellenszéllel megküzdeniük, többek között a végén az ukrán elnökkel is.
Viktor, Viktor – skandálta a tömeg, majd Orbán Viktor azzal folytatta, hogy nem engedték a kudarcos múlt visszatérését, megvédték Magyarország békéjét és biztonságát, és reméli, hogy megvédték a gyerekeket és a családokat is – utalva a népszavazásra.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a világban nem csak ellenfeleik, hanem barátaik is vannak, jó szívvel gondolnak az amerikai barátaikra, a lengyelekre, az olaszokra, a spanyolokra, a szerbekre, és az osztrákokra is.
Az egész világ láthatta ma este Budapesten, hogy a kereszténydemokrata, a polgári konzervatív, a hazafias politika győzött. Azt üzenjük Európának, hogy ez nem a múlt, ez a jövő.
A győzelmi beszéd után a tömeg és a színpadon álló politikusok együtt énekelték a Kossuth-nótát. Az eredmények alakulását itt követheti.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)