Minden állat egy új történet, rajtunk múlik a sorsuk

Az Állat- és Növényszeretet napját immáron huszonnyolc éve ünneplik Magyarországon, a kezdeményezés a Fővárosi Állat- és Növénykerthez kötődik. Ennek célja pedig nem más, minthogy már egészen kiskortól kezdve megtanulják a gyermekek, mennyire fontos a környezettudatosság. Bár az első ilyen eseményt 1994. május 15-én tartották, a környezet- és állatvédelem jelentősége azóta sem csökkent, és szerencsére egyre több intézkedés történik ez ügyben.

Az egyik legnagyobb fordulópont a 2021-es év végén érkezett el, amikor is egyhangúlag megszavazták a parlamentben az állatvédelemmel kapcsolatos egyes büntetőjogi törvények módosítását. Ennek értelmében a jövőben súlyosabban lépnek fel az állatokkal szemben elkövetett bűncselekmények esetében. Ez a lépés már igen égető volt, mert ha állatokról van szó, az emberi brutalitás határtalan. Csak viszonyításképpen érdemes megjegyezni, hogy az elmúlt négy évben – ahogy az a hivatalos rendőrségi adatokból kiderül – több állatkínzásos eset történt, mint szexuális erőszak, kényszerítés és visszaélés együttvéve. 

Az, hogy az állatok napjainkban már ilyen nagy becsben vannak tartva, főképp azoknak a szervezeteknek köszönhetők, amelyek erőn felül védik az érdekeiket. Ide sorolhatók a menhelyek is, ahol új esélyt kapnak azon állatok, amelyeknek még nem adatott meg, hogy szerető otthonra leljenek. Arra a kérdésre, hogy pontosan milyen is az élet egy állatmenhelyen és miért is van ilyen óriási szerepük, az Ürömi Állatotthonban kerestük a választ.

Gyerekükként szeretik az ebeket

Az Ürömi Állatotthon a főváros nyüzsgő atmoszférájából kiszakadva biztosít menedéket a négylábúak számára. A menhely, mint azt megtudtuk, egyben üzemeltet kutyanapközit, ahogy kutyaiskola is található a területükön, így a hozzájuk kerülő ebeket képezni is tudják. A dolgozók állatokhoz való hozzáállása példaként szolgálhatna bárki számára, mert épp oly szeretettel fordulnak feléjük, mintha a saját gyerekeik lennének. Itt nincs ünnep- vagy munkaszüneti nap, az állatokat el kell látni, ám ezt egy kicsit sem bánják, hiszen a törődést náluk jobban senki nem tudja viszonozni. 

Ottjártunkkor épp a napközis kutyák ellátása zajlott, ahogy pedig azt az egyik dolgozótól, Szőnyi-Bellér Ildikótól megtudtuk, főképp a környéken lakók adják le itt délelőttönként az ebüket munkába menet, majd hazafelé mennek értük. Ahogy azt Ildikó megjegyezte, ez azért is jó megoldás, mert a kutya így nem tud kárt tenni otthon sem a lakásban, sem pedig a kertben. Ám arra szigorú szabályok vonatkoznak, hogy egy kutya napközibe kerülhessen, például minden szükséges oltásnak meg kell lennie – köztük a kennelköhögés elleni oltásnak. Ez puszta elővigyázatosság, mivel a menhelyen, ahogy azt Ildikó megerősítette, a különböző baktériumok a legnagyobb ellenségek. 

Különös élmény volt megtapasztalni, hogy a kutyák az érkezésünkre ügyet sem vetve játszadoztak tovább, kivéve két ebet, amelyek a többitől eltérően gyanakvóbban néztek ránk. Ahogy az a későbbiekben kiderült, ők mentett állatok. Egyiküket éppen hat hete fogadták örökbe, a kilátszódó bordacsontjain pedig még észrevehető volt annak lenyomata, hogy korábban nem épp a legjobb körülmények között tartották. Ám annak köszönhetően, hogy olyan otthonra lelt, ahol törődnek vele, már most nagy változáson ment keresztül. 

Nincs altatás, csak új remény

Az örökbefogadás szerencsére már nem csak B opcióként szerepel az állattartást fontolgatók tervei közt, egyre többen döntenek úgy, hogy nem tenyésztőtől szereznek be ebet, hanem valamelyik menhelyi kutya életét próbálják megváltoztatni. Mint arról az állatotthon vezetője, Szűcsné Mércse Adrienn beszámolt, náluk az altatás szóba sem jöhet, minden odakerülő kutyának – amelyik még örökbeadható  – igyekeznek új otthont találni. Azt is elmondta, hogy a menhely egyszerre körülbelül ötven kutyát szállásol el, ám fél év alatt szinte mindegyikük, sőt némelyikük már a menhelyre érkezése után néhány nappal gazdára lel. Az örökbefogadás menete viszont nem is olyan egyszerű, mint azt sokan gondolnák.

Legalább kétszer-háromszor kell előtte meglátogatni a kutyát, illetve egy bemutatkozást is kérünk, például hogy miért épp ezt a fajtájú kutyát választotta valaki, illetve milyen az életvitele. Megnézzük azt is, milyen a kutya és az örökbefogadó habitusa

– magyarázta Szőnyi-Bellér Ildikó, utalva ezzel arra, hogy egy nagyobb mozgásigényű kutyát nem fognak odaadni egy idős nőnek, mivel a habitusuk nem összeegyeztethető.

Ildikó azt is megjegyezte, hogy már csak azért sem adják oda akárkinek a hozzájuk kerülő kutyákat, mert annyira a szívükhöz nőnek az ott eltöltött idejük alatt, hogy mindenképp azt szeretnék, hogy a legjobb helyre kerüljenek.

A kollégákkal azon szoktunk viccelődni, hogy lassan már vérképet fogunk kérni a jelentkezőktől

– mondta nevetve Ildikó, illetve azt is hozzátette, akkor viszont teljesen meglágyul a szívük, amikor egy gyerek tér be hozzájuk azzal a szándékkal, hogy kutyája lehessen. Ám a gyermekeknek rendszerint esküt kell tenniük arra vonatkozólag, hogy a széltől is megóvják a kiválasztott állatot. 

Minden kutya egy új történet

A menhelyen található kutyák nemcsak fajtájukat tekintve különülnek el, hanem az életútjuk is igen sokféle. Mint arról az állatotthon vezetője, Szűcsné Mércse Adrienn beszámolt, Üröm környékén végeznek ebrendészeti feladatot, tehát kóbor kutyát fognak be, ám az is előfordul, hogy más menhelyről vesznek át ebeket, ha épp van helyük. 

A fekete kutyákkal vagyunk a legnagyobb gondban, őket a legnehezebb örökbe adni a hozzájuk köthető babona miatt

– mondta  Szűcsné Mércse Adrienn, ahogy körbevezetett minket az örökbefogadásra váró vagy épp már időközben új gazdára talált állatok között, és beszámolt a hozzájuk kapcsolódó érdekességekről. 

Maci, a moszkvai őrkutya például Ukrajnából érkezett. Egy ottani család kereste meg őket azzal a kéréssel, hogy egy időre szállásolják el őt. A határ közelében ugyan elakadtak, ám végül sikerült eljuttatniuk az állatot a Keleti pályaudvarig, ahova a menhely munkatársai érte mentek. 

Körbeálltuk, és csak úgy tudtuk beterelni őt a menhelyre, mivel soha nem viselt pórázt, és nagy kerthez szokott, így nem volt más megoldás

– fejtette ki Adrienn, megjegyezve, hogy a kutya gazdája egy kisfiú, aki ugyan még csak ötéves, de már három nyelven beszél. Mint mondta, a család Magyarországra költözött, így Maci csak körülbelül fél évig lesz náluk, ám rendszeresen látogatják őt a gazdái.

Hasonlóan érdekes történet fűződik Bullie-hoz, az amerikai bully fajtájú kutyához is. Az ebet az időlegesen távolmaradó gazdája bízta egy idegenre, aki végül elvesztette az állatot, így fogták be az utcán kódorogva.

A benne lévő chipből jöttünk rá, ki a gazdája. Meg volt adva telefonszám és lakcím is, mindenhol próbáltuk elérni a tulajdonost, de hiába

– tette hozzá Adrienn.

Mint kiemelte, lakóik között van Döme is, a rottweiler – ez a kutya idős gazdája elvesztése után került be hozzájuk, biztos kezek közé. Sőt, hét kutyájuk, amelyek mind testvérek, a közeljövőben egy biogazdaságba fognak kerülni, ahol a juhok terelése lesz a feladatuk. Ám továbbra is új otthont keres Bob Marley, a puli, rá az utcán találtak, meglehetősen elhanyagolt állapotban, ám mára olyan kutyát varázsoltak belőle, amely bármelyik család életét feldobja. 

Ahogy Adrienn kifejtette, különösen nagy segítségükre van Lejla, a kilencéves kaukázusi, egyike azon ebeknek, amelyek esténként a menhely területét őrzik. Lejla ugyanis azon kutyáknak ad vért, amelyeket megmérgeztek. Elmondása szerint az ebet még csak lefogni sem kell a folyamathoz, nála inkább az okoz nehézséget, hogy ne feküdjön le, amint nyugvó pozícióba kerül.

A múlt éveken át kísért 

Hogy a kutyák – vagy úgy általánosságban véve az állatok – számára mennyire lélekölő tud lenni, ha rossz körülmények között tartják őket, arról egy menhelyen tud igazán megbizonyosodni az ember. A sok sikertörténet és új gazdára talált eb között ugyanis akadnak olyanok, amelyek hónapokon, sőt sok esetben éveken át cipelik a múltban elszenvedett sérelmeket. A bizalmatlanság falát pedig, amit maguk köré építettek, igen nehéz áttörni. 

A menhely jelenlegi kutyái közül Mázli az ékes példája ennek. Mindig is láncon tartották, rossz körülmények között, ami akkora bizalmatlanságot ébresztett benne az emberek felé, amit csak nehezen tudott levetkőzni. Már négy éve az állatotthon lakója, mostanra pedig veszélyesnek is nyilvánítottak, így nem lehet örökbe fogadni. Sőt, olyan eb is akad, amelyre úgy találtak rá az állatvédők, hogy a láncot körbenőtte a bőr a nyakán, majd az eltávolítását követően már a pórázt sem tudta elviselni magán. Ahogy arról Szőnyi-Bellér Ildikó beszámolt, az ő esetében hat évbe telt elérni azt, hogy bárkit is közel engedjen magához.

Az állatotthon vezetője ugyanakkor azt is megjegyezte, lakóik között vannak olyanok, amelyek egyáltalán nem viselnek el másik kutyát a környezetükben, így az ő esetükben különösen kell figyelni arra, hogy ne engedjék más eb társaságába. Egyikükre történetesen éppen úgy találtak rá, hogy a szájában tartott egy másik kutyát, amelyet potenciális ellenfélnek tekintett. Bár az áldozat szinte azonnal orvosi segítséget kapott, az életét végül nem sikerült megmenteni.

Ne a tenyésztő legyen az első gondolat

Szőnyi-Bellér Ildikó körbevezetett minket azon oktatási központban is, amelyet a közeljövőben fognak megnyitni azzal a céllal, hogy felhívják a legkisebbek figyelmét a felelős állattartásra, illetve kutyaismereti órákat tarthassanak. A magunkhoz vett állattal ugyanis nemcsak akkor kell törődni, amikor a kedvünk tartja, hanem számolni kell azzal, hogy éveken keresztül az életünk szerves részét fogja képezni a róla való gondoskodás. Ahogy a húsvétra vásárolt nyulat sem rakjuk ki az utcára az ünnepek végeztével, úgy semelyik más állatot nem hagyjuk a sorsára. 

Ugyan már régóta ismert tendencia, hogy a háziállatra vágyók sok esetben inkább tenyésztőhöz fordulnak, ám az Ürömi Állatotthonban tett látogatásunk valamiképp reményébresztőként hatott, mert azt mutatta, szerencsére nagy a kereslet az örökbefogadásra. Hiszen nemcsak a fajtatiszta állatok vágynak szeretetre, hanem azok is, amelyek a rácsok mögött ücsörögve várják naphosszat, hogy végre ők is kelljenek valakinek.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)