Kőbaltával végzünk koponyaműtéteket a lézerkés korában

A kutatás hangsúlyozza, hogy már a pandémia előtt is gyerekek milliói nem jutottak oktatáshoz, de a világjárvány ezen a helyzeten csak tovább rontott. Az egyenlőtlenségek tovább fokozódtak, az egyébként is hátrányból indulók még inkább lemaradtak. Ercse Kriszta oktatáskutató szerint a pandémia hazánkban is sok mindenre rávilágított, ami eddig a tanterem négy fala között zajlott, az most az otthonok nyilvánossága elé került. Úgy véli, hogy itthon összességében három fő jelenséget azonosíthatunk, ezek a következők:

1. Egyértelművé vált, hogy a pedagógusok döntő többségének digitális kompetenciái nem érik el még a felhasználói szintet sem, a digitális eszközhasználat hatalmas deficitjei mellett a digitális pedagógia mentén való működés végképp egy szűk kisebbség tudása. A tanárok szakmai támogatást jószerivel csak egymástól, illetve civil-szakmai szervezetektől kaptak.
2. Világossá vált, hogy a pedagógusok döntő többsége nem képes differenciáltan tanítani. A pandémia előtt ennek látható tünetei leginkább azok a gyerekek voltak, akikkel nem tudott mit kezdeni az iskola: ők a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű diákok, illetve a roma gyerekek. A járvány alatt azonban kiderült, szinte nincs olyan tanuló, aki ne ütközne nehézségekbe.
3. A harmadik nagyon fontos látlelete a pandémiának az volt, hogy a magyar diákok nem tudnak önállóan tanulni. Hiába szól több mint tíz éve a nemzetközi oktatási trend az együttműködés képességéről, a kreativitásról, a problémamegoldásról és az alkalmazkodóképesség fejlesztéséről, a magyar iskolákban az idő csak áll, az számít óriási innovációnak, ha a tanuló egyáltalán valamilyen aktív szerephez juthat a tanulás során.

„A megfelelő törődés, a korszerű pedagógiai eljárások hiánya, a szükséges feltételek (áram, eszköz) hiánya és a központi érdektelenség következtében rengeteg gyerek tűnt el szem elől. Nemzetközi szervezetek széles körű együttműködései – melyekből a magyar kormány kimaradt – több módszertani ajánlást is létrehoztak, melyek az iskolalátogatási kedv ösztönzését célozzák. Nálunk ezzel kapcsolatban nem történt semmi” – mutatott rá a Civil Közoktatási Platform szóvivője.

A Világgazdasági Fórum a jelentésben felveti, hogy ha már a járvány után egyébként is újjá kell építeni az oktatást, akkor ez miért ne járhatna együtt egy komolyabb megújulással, korszerűsítéssel. Ercse Kriszta erre reagálva elmondta: itthon nyoma sincs az ilyen irányú kezdeményezéseknek.

Ezeket a pillanatokat meg kellett volna ragadni, a pedagógustársadalmat aktív szereplőként bevonni a jelen és a jövő alakításának folyamatába – hiszen ott és akkor a saját bőrükön érezték a hagyományos, »békebeli« gyakorlat elavultságát, és ízelítőt kaphattak a korszerű működésből

– mondta az oktatáskutató, megjegyezve, ahhoz, hogy ez megvalósuljon, elsősorban egy felelős és mindenekelőtt kompetens oktatásirányításra lett volna szükség.

Mennyiségi és minőségi problémákkal küzdünk

A kutatás hangsúlyozza: kulcsfontosságú, hogy egy-egy ország mindenkori kormánya tekintsen egyfajta befektetésként az oktatásra, ami részben a tanárok megbecsüléséről szól.

Különösen nagy változásra van szükség e tekintetben a szubszaharai Afrikában, valamint Latin-Amerikában és a Karib-térségben, megfelelő befektetéssel a legnagyobb relatív növekedést ezekben a térségekben lehetne elérni, a már említett, 69 milliós tanárhiány egy jelentős része itt mutatkozik meg, illetve azokban az országokban, ahol a tanárok rendkívül alulfizetettek, vagy szimplán más munkákhoz képest arányaiban túl keveset keresnek.

Mint ismert, Magyarország is emblematikus példája ennek a félrecsúszott rendszernek: hazánkban az egyre nagyobb mértéket öltő pedagógushiányt a korszerű szakmai munka ellehetetlenülése mellett egyértelműen anyagi okokra vezetik vissza.

Amíg Magyarországon a kormány csak bérkiegészítéssel emeli a minimálbér fölé a pedagógusok fizetését – és szigorúan csak annyival, hogy törvényt ne szegjen –, addig nemcsak a tanárok számával, hanem a minőségével is komoly problémáink lesznek

– hívta fel a figyelmet az oktatáskutató.

Ugyanezt hangsúlyozta Máté András, az Oktatói Hálózat egyik alapítója is. Az ELTE Bölcsészettudományi Kar Logika Tanszékének nyugalmazott tanszékvezető docense kiemelte, hogy a pedagógusképzésre nemcsak hogy kevés a jelentkező, de sokan menet közben „ki is hullanak”.

A tanárhiány mégis legfőképpen a kritikusan alacsony bérekkel magyarázható. Minden korábbi és egyébként sem túl kiemelkedő emelés már réges-rég elinflálódott, az oktatásban dolgozók átlagfizetése pedig aránytalanul leszakadt a más szakmákban dolgozók átlagbérétől. Aki mindezeket figyelembe véve is tanárnak megy – vagy az marad, és képes megőrizni a korábbi lelkesedését –, az minden bizonnyal fanatikus, de ilyenből sajnos egyre kevesebb van

– mondta Máté András, aki beszélt arról is, hogy ettől függetlenül érdemes a képzés új alapokra helyezését is megfontolni, ezt egyébként a Világgazdasági Fórum jelentése is hangsúlyozza. A tanárképzés átalakításához azonban nulladik lépésként a középiskolai tananyagot kell megújítani.

„Visszatérő kritika, hogy a pedagógusok elavult dolgokat tanítanak. A helyzet valójában az, hogy azt tanítják, ami elő van nekik írva” – jegyezte meg az Oktatási Hálózat alapítója.

A nyugalmazott tanszékvezető docens kitért arra a szintén a Világgazdasági Fórum által is említett javaslatra, miszerint nem csupán korszerű tananyagra, illetve megfelelő mennyiségű és minőségű pedagógusra van szükség, a jó minőségű oktatáshoz a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók munkája is elengedhetetlen.

„Ezen a területen még a hozzánk hasonló fejlettségű országok szintjét sem érjük el” – jegyezte meg Máté András. Ercse Kriszta mindezt azzal egészítette ki, hogy „jelenleg – nyilván zömmel költségmegtakarítási, kisebb mértékben az alacsony fizetés miatti munkaerőhiány okán – azok a státuszok sem betöltöttek, amelyeket engedélyeznek a tankerületek”.

Kőbaltával koponyaműtétet

A humán errőforás megbecsülése mellett a technológiai eszközökbe is többet kell invesztálni – mutat rá a jelentés. A Civil Közoktatási Platform szóvivője felidézte, hogy az Európai Bizottság 2018-ban fogadta el a Digitális Oktatási Cselekvési Tervet, egy ehhez kapcsolódó tanulmány pedig megállapította, hogy egy jól felszerelt okostanterem tanulónként évente 224–536 euró (86–205 ezer forint) közötti költséget jelentene. Hangsúlyozta, hogy az iskolákban olyan eszközöknek kellene hogy helyük és aktív szerepük legyen, mint például a lézervágó, a 3D nyomtató, de be kellene emelni a repertoárba többek között a programozást és a robotikát is.

„Ennek alapján azt hiszem, nem szükséges becslést adni arról, hogy a korszerű oktatáshoz szükséges komplex feltételek milyen mértékben adottak a magyar iskolákban. Gyakorlatilag kőbaltával végzünk koponyaműtéteket a lézerkés korában” – foglalta össze Ercse Kriszta.

(Borítókép:  Ina FASSBENDER / AFP)