Hangfelvételen cáfolják, hogy erőszak történt a Jobbik rendezvényén
További Belföld cikkek
- Orbán Balázs: Politikai alapú megkülönböztetésnek az egyetemen nincs helye
- Idegen anyag esetleges jelenléte miatt hívta vissza az Auchan egyik máktermékét a Nébih
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig mindent titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
Május elején számolt be az Index arról, hogy Szilágyi Györgynek, a Jobbik akkori alelnökének és képviselőjének párja azt állítja, hogy egy pártrendezvényen meg akarták erőszakolni. Az ügyben nyomoz a rendőrség, de nem szexuális bűncselekmény, hanem személyi szabadság megsértése bűntettének gyanújával. Az esetről Szilágyi György korábbi Jobbik-alelnök is azt állította, hogy megtörtént.
Az erőszakkal vádolt Földi István, a párt egykori politikusa később azt írta közösségi oldalán, hogy „tiszta lelkiismerettel áll a rendőrségi nyomozás elé, amelynek már a megindulása rögtön tisztázta a dolgokat: megállapították ugyanis, hogy nem történt szexuális bűncselekmény”.
Hangsúlyozta, hogy megteszi a szükséges jogi lépéseket, és megadja ellenfeleinek a lehetőséget arra, hogy a bíróságon tisztázzák magukat vagy szégyenüljenek meg.
Most az Ellenszél birtokába jutott egy hangfelvétel, amelyen többször is elhangzik, hogy nem történt szexuális bűncselekmény az említett összejövetelen.
A felvételen Gyüre Csaba volt országgyűlési képviselő világosan cáfolja, hogy az erőszak megtörtént, és arról beszél, hogy valójában nem történt semmi azon a bizonyos rendezvényen, az egész csak fel lett fújva.
Az ügyben az Index kereste a rendőrséget, valamint a Jobbik Magyarországért Mozgalmat, a pártot kértük rá, hogy kommentálják a fentieket, amint választ kapunk kérdéseinkre, frissítjük cikkünket.
Vészhelyzetben hívja a 112-es számon a Segélyhívót! Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.
(Borítókép: Szilágyi György 2021. április 9-én. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)