25 éve nem látott fegyverfogás, mexikói kartelek – elképesztő akcióban a magyar rendőrök

D  AS20220720013
2022.07.20. 15:42
A szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA), az Alsó-ausztriai Tartományi Bűnügyi Hivatal (LKA NÖ) és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a közös PARKETÁR műveletsorozatban múlt héten számos elfogást és kutatást hajtott végre – jelentette a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának közleménye szerint a nemzetközi akcióval párhuzamosan Rajkán történt realizálás alatt a KR NNI munkatársai

összesen 59 éles lőfegyvert, mintegy 45 000 lőszert, 285 tárat, valamint több mint 7,5 kg robbanószert foglaltak le.

Ez nem cseng össze a szlovák rendőrség közleményével, amelyet az Új Szó közölt, Michal Slivka rendőrségi szóvivő ugyan azt közölte: „a rendőri intézkedés során hét gyanús személyt vettünk őrizetbe Szlovákia területén. Ennek keretében kábító és pszichotróp anyagokat, gyógyszereket, jelentős mennyiségű készpénzt, gépjárműveket és kommunikációs eszközöket foglaltunk le.”

A nyomozóiroda közlése szerint három ország szoros kooperációjának köszönhető siker részleteiről ma délelőtt sajtótájékoztatón számoltak be a NAKA és a KR NNI vezetői: Mgr. Ľubomír Daňko ezredes, a NAKA igazgatója, JUDr. Rudolf Patka ezredes, a NAKA nyugati részlegének igazgatója, valamint Jeney Áron rendőr ezredes, a KR NNI igazgatója, Boross Zoltán rendőr ezredes, a KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály (KR NNI NBEFO) vezetője és Csupor Máté rendőr százados, a KR NNI NBEFO III. Bűnüldözési Osztály (Győr) vezetője.

Mexikói karteleken keresztül jött az anyag

Daňko ezredes elmondása szerint 2021 december 7-én kezdődött az eljárás az ügyben, és a nyomozást követően 2022. július 12-én akcióba léptek a magyar és az osztrák bűnüldöző szervekkel. Összesen 12 házkutatást végeztek, ebből 2 Rajka és Mosonmagyaróvár területén zajlott, 3 osztrák területén, 7 pedig Szlovákiában.

A házkutatások alatt többféle kábítószert találtak: 3 kilogramm kokaint, pervitint és marihuánát. Ezen felül lefoglaltak 300 ezer euró összegű pénzt, aranytéglákat, ékszereket és különböző luxuscikkeket, valamint illegális lőfegyvereket. Hét embert tartóztattak le szlovák területen, Ausztriában pedig 4 személyt.

2022. július 12-én 16 személyt tartottak számon gyanúsítottként bűnszervezet szervezése, kábítószer és pszichotróp anyag tartása és terjesztése miatt. A gyanúsítottak, ha bűnösnek találják őket, akár 20, 25 év szabadságvesztést vagy életfogytiglani börtönbüntetést is kaphatnak.

A NAKA igazgatója szerint a bűnszervezet 2016 óta működik. Mexikói és román karteleken keresztül több mint 100 kilogramm kábítószert hozhattak be Európába. A központ Bécs volt, onnan pedig szlovák dílereken keresztül terjesztették.

Az elmúlt 25 év legnagyobb fegyverfogása

Boross Zoltán, a KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály (KR NNI NBEFO) vezetője elmondta, hogy a szlovákok egy hónapja keresték meg a magyar rendőrséget. Egy műveleti munkatalálkozó után július 12-én felkutatták a rajkai és a mosonmagyaróvári ingatlanokat. A hajnalban elkezdett akcióval egy időben Ausztriában és Szlovákiában is elkezdték a házkutatást.

Két üres ingatlanban bizonyítékokat találtak: összesen 59 ezer eurót, 1,2 millió forintot, és két 11 ezer eurós értékű aranyplakettet foglaltak le. A nemzetközi művelettel párhuzamosan Rajkán hajtottak végre műveletet. A készenléti rendőrség egy szlovák állampolgárt fogott el, akinél a kocsiban betárazott éles lőfegyvert és 900, különböző kaliberű lőszert találtak. Az intézkedés után bűntetetőeljárást indítottak a férfi és felesége ellen.

A vezető elmondta, hogy a médiában megjelent hírekkel ellentétben a gyanúsított nem tett vallomást, a mosonmagyaróvári bíróság július 14-én letartóztatást rendeltek el a férfi ellen. A házkutatás alatt megállapították, hogy 

ez az elmúlt 25 év legnyagyobb fegyverfogása.

Csupor Máté, a győri Bűnüldözési Osztály vezetője elmondta, hogy a gyanúsított három lakcímén tartottak kutatást. A nyomozók munkáját a terrorelhárítási központ is segítette. A tűzszerészek és a helyszínelők összesen 59 éles lőfegyvert, mintegy 45 000 lőszert, 285 tárat, hangtompítót és más fegyverhez tartozó alkatrészeket találtak. Különböző marokfegyver, gépfegyver, pisztoly és mesterlövész puskák kerültek elő. A pincében 5 kilogramm TNT, időzítős gyutacs, és 2,5 kiló ismeretlen eredetű robbanószer lapult, utóbbit még a helyszínen megsemmisítették.

A lefoglalt fegyverek értéke meghaladja a félmilliárd forintot – tájékoztattak.

28 fegyver eredetét ismerik. Jelenleg nincs információ arról, hogy bármely is Ukrajnának szállított fegyver volna.

Egyelőre a többi fegyver eredetét vizsgálják az Europol és az FBI segítségével.

Az oroszok szerint terroristák kezébe kerülnek az Ukrajnába küldött fegyverek

Korábban a médiában megjelent hírek szerint a magyar és a szlovák rendőrség eredetileg drogkereskedelem miatt tartott razziát, de rengeteg, Ukrajnából kicsempészett háborús fegyver került elő. Az elemzők régóta tartanak attól, hogy a nyugat által az ukránoknak átadott fegyverek egy része bűnözők és terroristák kezébe kerülhet.

Erről beszélt Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese is. Mint mondta, az Ukrajnának szállított amerikai fegyverek lehetővé teszik a „fegyvertolvajok” meggazdagodását, valamint új katonai felszerelésekhez juttatja a terroristaszervezeteket.

Oroszország viszont minden célját el fogja érni. És béke lesz. A mi feltételeink szerint. Nem azokon a feltételeken, amelyekről a zavarodott politikai impotensek Európában és az óceán túloldalán elképzeltek

– fogalmazott Medvegyev. Szerinte nem kizárt, hogy eljárást indítsanak, amely az Ukrajnának történő amerikai fegyverszállításokat vizsgálná.

(Borítókép: Lefoglalt fegyverek a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) közös PARKETÁR elnevezésű műveletsorozatáról tartott sajtótájékoztatón a Rendőrségi Igazgatási Központban Budapesten 2022. július 20-án. Fotó: Kovács Tamás / MTI)