Döntött a magyar kormány, korrupcióellenes hatóságot hoznak létre
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Júliusban derült ki, hogy a magyar kormány egy független korrupcióellenes hatóság létrehozását, valamint a korábban működő Korrupcióellenes Munkacsoport felélesztését is vállalja azért, hogy hozzájuthasson az uniós forrásokhoz.
A Magyar Közlöny hétfői számában meg is jelent az erről szóló határozat, amelyben azt írták, hogy az új testület feladata „az európai uniós források lebonyolítását érintő jogellenességek és szabálytalanságok megelőzése, felderítése és kijavítása” lesz.
A rendelet szövege szerint a független hatóság beavatkozhat majd „azokban az esetekben, ahol a hatóság álláspontja szerint a feladat- és hatáskörrel rendelkező hatóságok nem tették meg a szükséges lépéseket olyan csalás, összeférhetetlenség, korrupció és egyéb jogsértés vagy szabálytalanság megelőzésére, felderítésére és kijavítására”. A szerv hatásköre elsősorban az uniós közbeszerzési eljárásokra fog kiterjedni.
Mikor állapodhatnak meg a helyreállítási alapról?
A határozatban írtak szerint a kormány szeptember 30-áig tesz javaslatot az Országgyűlés számára annak érdekében, hogy hozzanak törvényt az új antikorrupciós hatóság felállításáról. A rendelet szövege szerint a törvény elfogadása után az új testület még 2022. november 21-e előtt létrejöhet.
A dokumentumból nem derül ki, hogy miért pont ezt a dátumot jelölték meg, de elképzelhető, hogy a kormány úgy számol:
erre az időpontra Magyarország megállapodhat az EU-val a helyreállítási alap forrásairól.
A határozatban ezenkívül arra is kötelezettséget vállalt a kormány, hogy a hatóság mellett 2022. december 1-jéig ismét létrehozzák a Korrupcióellenes Munkacsoportot is. Ez utóbbiban „kormányzati és nem kormányzati szereplők létszám és szavazati jog tekintetében paritásos alapon vesznek részt”, a működéséhez pedig a független korrupcióellenes hatóság nyújt majd adminisztratív támogatást.
A koronavírus miatt létrehozott helyreállítási alap ügye már hónapok óta húzódik. A kormány tagjai korábban arról nyilatkoztak, hogy számításaik szerint még idén tető alá jöhet a megállapodás a kérdésben.
Navracsics Tibort is megbízták egy fontos feladattal
Egy másik határozat szerint a kormány arról is döntött, hogy Navracsics Tibor területfejlesztési és uniós forrásokért, felhasználásért felelős miniszternek gondoskodnia kell egy, „a közbeszerzések hatékonyságát és költséghatékonyságát értékelő teljesítménymérési keretrendszer létrehozásáról és működtetéséről”, valamint meg kell vizsgálnia „az egyajánlatos közbeszerzési eljárások lehetséges okait és hatásait”.
A miniszternek mindehhez „a hazai közbeszerzések területén tevékenykedő, független nem kormányzati szervezetek és közbeszerzési szakértők kiválasztásáról is gondoskodnia kell”, és a javaslataikat be kell építenie az újonnan létrehozandó keretrendszerbe.
A teljesítménymérési keretrendszert november 30-áig bezárólag kell létrehoznia Navracsics Tibor minisztériumának, azt követően pedig minden év február 28-áig közzé kell tennie a teljesítménymérési keretrendszer eredményeit az elektronikus közbeszerzési rendszer felületén.
Varga Judit: Folytatjuk a párbeszédet a Bizottsággal, dolgozunk
Az igazságügyi miniszter kedd délelőtt azt írta a Facebookon, hogy a mostani döntések „újabb lépést jelentenek a jogállamisági eljárás lezárása és a helyreállítási alap forrásainak megnyílása felé”.
Folytatjuk a párbeszédet a Bizottsággal. Azért dolgozunk, hogy Magyarország és a magyar emberek hozzájussanak ahhoz, ami őket megilleti
– írta bejegyzésében a miniszter.
Az Európai Bizottság nem kommentál
Kedden egy sajtótájékoztatón reagált a magyar kormány döntésére az Európai Bizottság, ahol a testület szóvivője újságírói kérdésre úgy fogalmazott: „nincs abban a helyzetben, hogy kommentálja a hírt”.
Folyamatosan értékeljük a jogállamisági folyamatot, már több levelet váltottunk a magyar kormánnyal, az utolsót augusztus 22-én kaptuk meg. Ennek kiértékelésére egy hónapunk van, így jelenleg erre fókuszálunk
– idézte a hvg.hu a szóvivőt a Bloomberg alapján.
(Borítókép: Emmanuel DUNAND/AFP)