Sztrájkolnak az óvodapedagógusok, több kerületben nem nyitottak ki az óvodák

2022.10.21. 13:05
Számos budapesti óvoda maradt pénteken zárva, ugyanis az intézmények dolgozói polgári engedetlenségbe kezdtek. Egy óvodavezető-helyettes elmondása szerint szánalmas az a pénz, amit hazavisznek. Az akciót a szülők is támogatják.

A dolgozók polgári engedetlensége miatt nem működnek az óvodák Budapest XV. és XIX. kerületében. Az intézmények szakemberei így hívják fel a figyelmet arra, hogy a tanárokéhoz hasonlóan nekik is alacsony a bérük. Az akcióhoz már a III., IV., és XIII. kerület több óvodája is csatlakozott.

Az aHang csütörtöki megmozdulásakor a résztvevők kilenc pontban sorolták fel a követeléseiket. Ekkor azt nyilatkozták, olyan alacsony az óvodapedagógusok bére, hogy nem lehet dolgozókat találni az intézményekbe. Az ATV-nek egy diplomás, 37 éves munkaviszonnyal rendelkező pedig úgy fogalmazott, „annyit keres, mint a Mekiben sültkrumpli-pucolással egy 18 éves”. Többek között emiatt döntött úgy a főváros XIX. kerületi óvodája, hogy egységesen polgári engedetlenségbe kezdenek. 

Ám nem nyitotta meg kapuit a nebulók előtt Budapest XV. kerületében a Hétszínvirág Óvoda sem. Az óvodavezető-helyettes elmondása szerint sok az adminisztráció, és a létszámhiány miatt nem tudnak besegíteni egymásnak, emellett megélhetési gondjaik is vannak. 

Szánalmasnak tudnám nevezni azt a pénzt, amit a kollégák és mi hazaviszünk, az a probléma, hogy nem vonzó a pálya, nem jönnek fiatalok egyáltalán, nagy a hiány

– fogalmazott Kátainé Kovács Viktória óvodavezető-helyettes. Hozzátette: az akcióról már korábban értesítették a szülőket, akik többsége támogatja az engedetlenséget.