Mikor adhatnak ki elfogatóparancsot Galambos Lajos ellen?
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
Ahogy korábban megírtuk, tavaly decemberben Galambos Lajos víz-, gáz- és áramlopási ügye miatt jogerősen 3 év 6 hónap börtönbüntetést kapott, 4 évre eltiltották a közügyektől, valamint a több mint 4 millió forintos bűnügyi költséget is neki kell fizetnie. A 2015 óta húzódó eljárásban Galambos Lajos volt feleségét, Boglárkát felmentette a bíróság.
A mulatós zenész ezt megelőzően már 125 napot töltött előzetes letartóztatásban. A tárgyalások ideje alatt végig ártatlannak vallotta magát, a másodfokú ítéletre reagálva annyit mondott: egyáltalán nem erre készült.
Sajtóinformációk szerint a zenész behívója február 15-re szólt, betegségére – állítólag fulladásos panaszokra – hivatkozva azonban halasztási kérelmet nyújtottak be ügyvédjével, az idő szűkössége miatt viszont már akkor sem volt biztos, hogy az átjut a rendszeren. A sajtó munkatársai mindenesetre kivonultak Kecskemétre, hogy onnan tudósítsanak a trombitaművész börtönbe vonulásáról, ám Galambos Lajos eddig nem jelent meg a helyszínen.
Aki nem jelentkezik önként, elővezethetik
Azóta már kiderült, hol tartózkodik: a mulatós zenészt 150 kilométerre Kecskeméttől, Vértesben, Lovasberény közelében kapták lencsevégre, amint az út szélén, egy fehér mikrobusz mellett telefonált.
Aki önként nem kezdi meg szabadságvesztés büntetésének letöltését, annak elővezetését rendelik el
– nyilatkozta az Indexnek Makula György ezredes. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) Kommunikációs Főosztályának vezetője szerint a bv értesítése alapján a rendőrség köteles intézkedni. Amennyiben a rendőrség által az elővezetés sikertelenül zárul (például mert az elítélt nem tartózkodik a lakcímén vagy a tartózkodási helyén), ellene elfogatóparancsot adhat ki a büntetés-végrehajtási bíró.
Fontos megjegyezni – tette hozzá az ezredes –, hogy aki önként nem kezdi meg büntetését, és alapos okkal nem menti ki magát, azt kockáztatja, hogy kizárják a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. Makula György szerint nem jellemző, hogy az elítéltek elmulasztanák az önkéntes jelentkezést a büntetés letöltésére.
Telefonon elértük Galambos Lajos ügyvédjét, Fröhlich Krisztiánt, akit azonban titoktartás kötelez, így konkrétumokat nem árulhatott el az ügyben. Annyit azonban megjegyzett: ha Galambos Lajos valóban február 15-re kapott behívót, és nem tett eleget neki, kérdés, hogy bírói engedéllyel vagy anélkül tette.
Mint említettük, Galambos Lajos egészségügyi okokra hivatkozva kért halasztást korábban.
Megszólalt Galambos Lajos
Leszögezném rögtön az elején: a rám vonatkozó jogszabályokat, bírósági határozatokat maradéktalanul betartom, azok szellemében járok el
– reagált a történtekre Galambos Lajos, akit a Blikknek sikerült utolérnie. A mulatós sztár szerint az utóbbi időben több olyan információ is szárnyra kapott a sajtóban börtönbe vonulásának időpontjával és helyszínével kapcsolatban, amelyeket hivatalosan senki nem erősített meg. Hozzátette: tisztában van vele, hogy közszereplőként többet kell elviselnie, mint egy átlagembernek, de mostanra besokallt, és úgy érzi magát, mint egy űzött vad. Állítása szerint a birtokára katasztrófaturisták járnak, ami miatt biztonsági szolgálatot kellett felfogadnia. Azt is kiemelte, hogy folytatja a harcot az igazáért a bíróságon, de ezt nem a nyilvánosság előtt szeretné megvívni a továbbiakban.
Időközben az Indexnél is jelentkezett a mulatós zenész, akit – miután nem vette fel a telefonját –szöveges üzenetben próbáltunk elérni.
Nagyon szépen köszönöm az érdeklődést, de ez nem egy show-műsor, hanem az életem. Nem ígérek semmit, átgondolom holnapig
– írta Galambos Lajos.
Testvére nem aggódik
A Bors időközben elérte a trombitaművész testvérét, Galambos Istvánt, aki bár nem tudta megerősíteni, hogy a mulatós zenész épp hol tartózkodik, ám abban biztos, hogy Galambos Lajos nincs szökésben, szerinte
megvan az oka annak, ha végül nem kellett bemennie a börtönbe.
Azt is hozzátette: ő csak annyit tudott, hogy szerdán esedékes a bevonulás. Ma még nem beszéltek egymással, de a büntetőügyről egyébként is csak ritkán esik szó kettejük között.