Ezrek tüntettek a státusztörvény ellen a Kossuth téren

SZS-7
2023.06.16. 17:12 Módosítva: 2023.06.16. 21:03
Június 16-án hosszú időre kicsengettek az iskolából, a tanév zárásaként pedig újabb tüntetést szerveztek az oktatási reformot követelő szervezetek. Az esemény apropóját jelenti az is, hogy a parlament pénteken tárgyalja a státusztörvényt, amely a tiltakozók szerint minden eddiginél hátrányosabb helyzetbe hozná a tanárokat. A tüntetésen az aktivisták mellett több politikus is felszólalt.

Elkezdődött a státusztörvényről szóló vita a parlamentben, ennek ürügyén gyűlt össze egy nagyobb tömeg a Kossuth téren, kiállva ezzel a tanárok mellett. A „Többen vagyunk – tüntetés a bosszútörvény ellen” címen hirdetett tiltakozáson több aktivista és tanár is felszólalt, köztük Nagy Erzsébet, Törley Katalin, Horváth Viktória, Takács Gergely és Pankotai Lili, aki tavaly ősszel vált ismertté egy káromkodásokkal tarkított slam poetryvel. Az ellenzéki politikusok is szót kaptak, akik egyenesen a parlamentben folyó  vitáról érkeztek a színpadra. A tiltakozás végig rendben zajlott, este tíz óra körül már csak egy-kétszáz ember maradt, akik azt tervezik, hogy csendesen virrasztanak a téren.

A történéseket folyamatosan frissülő cikkünkben követtük, ezt olvashatják alább.

22:00 – Bár még tart a vita, Törley Katalin bejelentette, hogy a kivetítőt el kell bontaniuk, de a továbbiakban csendes virrasztást terveznek a téren.

Gyertek ki

– kiabálta ezt követően a tömeg.

21:35 – Tordai Bence (Párbeszéd) parlamenti felszólásában arról tájékoztatta a kormányparti politikusokat, hogy a tüntetők még mindig az épület előtt vannak. A KDNP-s Nacsa Lőrincnek fel is ajánlotta, hogy ha gondolja, társaival együtt a vita után a saját szemével is megnézheti a diákok és a tanárok kiállását.

A Kossuth téren maradó pár száz fős tömeg mindezt tapssal, sikítással fogadta.

21:02  Törley Katalin a színpadra lépve elmondta, hogy mi lesz a továbbiakban a menetrend. Mint kiderült, 10 óráig zajongani fognak a Parlament előtt, ahol még most is tart a vita. Ezt követően a színpadot elbontják, de ettől függetlenül a tér közepén maradnak, hogy éjszakáig virrasszanak.

21:00 – Az ellenzéki politikusok felszólalásai után a szervezők álltak színpadra, majd a tömeggel közösen elénekelték a Mi vagyunk a Grund című dalt, valamint a Himnuszt.

20:55 Simkó Edit, a tüntetés házigazdája elmondta: a kétperces felszólalások a politikusok részéről szóbeli vizsgaként is felfoghatók, amelyen mindannyian átmentek. Hangsúlyozta: most a gyakorlati rész következik, majd arra kérte a politikusokat és a tüntetőket, hogy fogják meg egymás kezét, és mutassák meg, hogy az összefogás létezik. „Nem félünk, bátrak vagyunk!” – skandálta közben a tömeg.

20:50 Dukán András Ferenc (Momentum): „200 napja nem tartottam matematikaórát, de december 1-je óta engedetlen polgár vagyok. Ennek ellenére nem hagytam cserben a diákjaimat, teszem ezt ingyen, a szabadidőmben is.”

„Nekik pedig az sem fáj, hogy könnygázzal támadnak a diákokra, és nem fáj nekik az sem, hogy tönkreteszik a pedagógusok jövőjét. Van értelme folytatni, ez egy maratonfutás, a kormány a kifárasztásunkra játszik.”

20:45 Szabó Tímea (Párbeszéd): „A szegénység napja ez, másfél év tiltakozás után ugyanis ott bent tárgyalják zárt falak mögött a ti jövőtöket tönkretevő bosszútörvényt.”

„A gyávaság napja is, mert a Parlamentet hermetikusan lezártak, nehogy a szemetekbe kelljen nézniük. Hollik István, a »hajbeültetős fideszes« azt mondta, hogy az ellenzéki politikusok hibája, hogy a tanárok nem kapnak béremelést. Érdekes, hogy amikor Orbán Ráhelt kell segíteni, akkor nem Brüsszelből várják a pénzt.”

20:43 Sudár Orsolya (Szikra Mozgalom): „A bosszútörvény célja egyszerű, egy huszárvágással letörni a kedvünket. A kormány azért dolgozik, hogy saját kegyeltjei, pénzzel kitömött haverjai minél többet kapjanak a közösből. Mészáros Lőrinc vagyona nő, a miénk pedig csak csökken.”

Folytatni kell, kiállni egymásért, megkövetelni azt, amivel egy kormány igenis tartozik az állampolgárainak. Folytatjuk!

20:40Kanász-Nagy Máté (LMP) szerint szerencse, hogy a hazugságnak van egy természetrajza, mégpedig az, hogy előbb-utóbb lelepleződik. „Ez ma meg is történt. Nem mondtak igazat, de az elmúlt 13 évben sem mondtak igazat. Mindenkiért tüntetünk, mert ha ezt a státusztörvényt le lehet nyomni az oktatás torkán, akkor másokat is meg lehet fosztani a jogaiktól. Mi most értük is fellépünk.”

20:30 Ander Balázs (Jobbik) azt mondta, klebelsbergi fordulatra van szükség, ahol megbecsülik a nemzet napszámosait, nem pedig a KLIK cselédjeinek tekintik őket. „Hiszünk abban, hogy az ország jövője, sikeressége, versenyképessége a tudásban rejlik. A pedagógusok nagy része hamarosan nyugdíjba vonul, és nincs utánpótlás.”

20:25 – Barkóczi Balázs, a DK képviselője felszólalásában azt mondta, „könnygázban, reménytelenségben fürdő arcokat lát”.

Orbán Viktor a bosszútörvényével lesújtott ránk, nem néz se Istent, se embert, éri az ütés a diákokat és a pedagógusokat is. Kormányozni nem tud, milyen miniszterelnök az, aki hagyja, hogy szétrohadjon alatta az oktatás?

– fogalmazott. Hozzátette, hogy támogatni fogják a tüntetőket, „együtt leváltjuk Orbán Viktort”.

Barkóczi Balázs
Barkóczi Balázs
Fotó: Szollár Zsófi / Index

20:20 – Ezt követően ellenzéki politikusok kaptak szót. Az ellenzéki országgyűlési képviselők egyenesen a parlamentben folyó vitáról érkeztek a színpadra.

A felszólalásokat Kunhalmi Ágnes (MSZP) kezdte. Elmondta: a kormánypárti politikusok azt mondták bent a parlamentben, hogy a szakszervezetek hazudnak.

Valójában Orbán és a Fidesz hazudik. De ti tartsatok ki, mi is kitartunk, ti is tegyétek!

– jelentette ki.

20:00 – Ismét Simkó Edit következett, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az Országgyűlés épületére nincs kitűzve az Európai Unió zászlaja.

EU-s zászlót a Parlamentre!

– skandálta erre reagálva a tömeg. Egy diák, Bozai Ákos ehhez kapcsolódva arról beszélt, hogy nem tudja, mit képzelnek magukról a döntéshozók, de az egész épületet elzárták, nehogy bejusson oda bárki.

„Zsarnokok vagytok, és egyszerűen senkik. De mi itt maradunk” – emelte ki.

19:55 – A PSZ ügyvivői után két diák, Perlaki-Borsos Noel és Mészáros Bence következett. Mint mondták, azokért is kiállnak, akiket kinevetnek a társaik, mert meghallják, hogy tüntetni mennek. De azokért is, akik most nem értenek velük egyet, mert nem látják, milyen fontos ez az ügy. Felszólították a kormányt arra, hogy vegyék komolyan ezt az ügyet, mert „ha nincs tanár, nincs jövő”.

19:45 Tóth Tünde és Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) két alelnöke állt színpadra. Az érdekvédők párbeszédre invitálták a tömeget, miközben az oktatás legégetőbb problémáira hívták fel a figyelmet. Kiemelték például, hogy 

  • vádolják a kormányt, mert megcsinálták a magyar közoktatás Trianonját;
  • vádolják Magyarország kormányát, mert a második világháború óta nem látott pedagógushiányt okozott;
  • vádolják  kormányt, mert a bosszútörvénnyel akarják ellehetetleníteni az oktatást;
  • és nincs bocsánat arra, hogy egyeztetés nélkül került parlament elé a státusztörvény, amellyel az utolsó szöget is beverték az oktatás koporsójába. 

„Remélhetőleg a forró nyár után egy még forróbb ősz jön. Összefogunk, folytatjuk, nem félünk!” – jelentették ki.

19:30 – A performance után egy roma diák, Balogh Fruzsina következett, aki elmondta: már gyerekként is érezte, hogy más, mint a többiek, és jó lett volna, ha van az iskolában egy segítő, aki utat mutat neki. Úgy látja, hogy a romákat és más csoportokat is teljesen magára hagyott a kormány. „Az SNI-s gyerekek száma rohamosan nő, de nincs elég fejlesztő” – jelentette ki.

19:25 – Ismét diákok álltak a színpadra, akik papírrepülőket hajtogattak, hogy ily módon eljuttassák a státusztörvényről szóló véleményüket a döntéshozóknak.

A papírrepülőkre egyetlen szót, egy hatalmas NEM-et írtak.

19:20 –A pedagógusok ismert arca, Simkó Edit arról beszélt: a mai tüntetés hosszú lesz, szolidaritást vállalnak ugyanis azokkal a képviselőkkel, akik azért küzdenek bent az Országgyűlésben, hogy a státusztörvényt ne fogadják el. Kiemelte: neki jutott a feladat, hogy hallgassa mindazt, ami a parlamentben történik, ahelyett, hogy a tüntetésen elhangzó beszédekre figyelne.

Valaki szóljon már a KDNP-s képviselőknek, hogy már nem a Gyurcsány-kormány van, hanem 13 éve az ő kormányuk

– mondta, hozzátéve, hogy a kormány csúnyán csúsztat, nem igaz például, hogy a tanárok több mint 70 százaléka egyetért ezzel a törvénnyel.

19:15 – Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője következett. Elmondta: úton a tüntetésre nézte a parlamenti közvetítést, és arra jutott, hogy a kormánypárti politikusok ott bent csak azt csinálják, amit mindig is. „Hazudnak, hazudnak és hazudnak. (...) Bennünket próbálnak irtani, nekik már minden mindegy” – nyomatékosította, majd arról tájékoztatta a tanárokat, hogy a PDSZ jogsegély-szolgáltatást is nyújt a helyszínen, a sátrukban bárkit szívesen látnak, akinek kérdése van.

Nagy Erzsébettől Szűcs Tamás, a PDSZ országos választmányi tagja vette át a szót. 

A mai napon beadtam a rendkívüli lemondásomat

– jelentette ki, felmutatva a tömegnek a dokumentumot, amelyet a Miskolci Tankerületnek nyújtott be. Szűcs Tamás saját kálváriájáról a napokban részletesen is mesélt az Indexnek.

19:00 Szalóki Viktor, az aHang képviseletében felhívta a figyelmet arra: egy petícióban már közel ötezren jelezték, hogy felmondanak, ha elfogadják a státusztörvényt. 

Már tavaly szeptemberben is 16 ezer tanár hiányzott a közoktatásból, de ez a szám tovább fog emelkedni, ha ez így megy tovább. Ki fog tanítani, ha még többen elmennek?

– kérdezte, majd hozzátette: „Amikor az igazságtalanság törvénnyé válik, az ellenállás kötelesség lesz. Arra, amit most akarnak művelni az oktatással, nincs bocsánat. Ha kidobnak minket az ajtón, visszamászunk az ablakon.” Majd arra kérte a tiltakozókat, hogy csatlakozzanak az Egységes Diákfront hétigenes népszavazásához.

18:55 –Ismét Törley Katalin következett, aki bejelentette: a román tanárok is szolidaritásukat fejezték ki a magyar pedagógusoknak. „Levelet kaptunk tőlük, amelyben azt írták, hogy aggódnak az itteni helyzetért, bár ott sincs kolbászból a kerítés” – emelte ki, hozzátéve, hogy egy állam – legyen az bármelyik – köteles megfelelő körülményeket biztosítani a tanároknak.

„Ez a küzdelem még Romániában és itt sem ért véget” – idézett a kolozsvári Mentés másként pedagógia-akciócsoport leveléből Törley Katalin.

18:50 – A tüntetések ismert arca, Pankotai Lili is színpadra lépett. A fiatal diák tavaly ősszel vált ismertté egy káromkodásokkal tarkított slam poetryvel.

„Cs*ssze meg a k*rvakorrupt kordonkormány. Cs*ssze meg, hogy káromkodok, de hát csak ennek köszönhetem, hogy itt lehetek” – utalt vissza a tavalyi esetre.

18:45 – Boross Martin színházi rendező kijelentette: számára a színház alapjog.

Ezekben a napokban ezt az alapjogot is a bedarálás veszélye fenyegeti. Ez a rezsim a pénz fokozatos kiszivattyúzását és a lassú elvéreztetést jelenti. Több száz intézmény zárhat be, sokan maradhatnak munka nélkül, lenullázták ezt a területet is

– fejtette ki, majd hozzátette: „Ez olyan dolog, ami nélkül lehet élni, csak nem érdemes”. Ezt követően kitért arra: szerinte kamu, hogy nincs pénz. 

Döntik a milliókat az Aranybullába meg az arany Mercibe. Értelmesen kellene használni, és nem ellopni. De az értelem nem megy nekik.

Boross Martin
Boross Martin
Fotó: Szollár Zsófi / Index

18:30 – Újabb performance-ok következtek, több diák szavalt, verset mondott, de volt, aki beszéddel is készült. Egy fiatal lány úgy szólt: 

Hogy élhetnék olyan országban, ahol három év börtönnel fenyegetnek egy 16 éves lányt, aki hirtelen felindulásból elhajít egy PET-palackot?

Egy fiatal srác külön köszöntötte a rendőröket, akiknek üzent is: „Tüntetéseink célja nem a közrend megzavarása volt, és most sem ez a cél. Nem randalírozni, dulakodni jöttünk, hanem azért, hogy tiltakozzunk a státusztörvény ellen”. Hozzátette: a rendőrök nem azért választották ezt a pályát, hogy gyerekeket verjenek. „Ők is csak Pintér Sándornak vannak kitéve. De mi mellettük állunk”.

Majd arra kérte a tiltakozókat, hogy forduljanak a rendőri sorfal felé, és énekeljék el a Szózat első versszakát. Ezt követően a Rendőrmunka című dal is felcsendült a Bëlgától.

18:25 – Takács Gergely, a Pedagógus Egység aktivistájának felszólalásával folytatódott a kiállás. „Rólunk döntenek, de minket nem kérdeztek meg” – foglalta össze a helyzetet röviden.

Majd egy tapsolós performance következett, hogy a tömeg ily módon kifejezze: ideje meghallani az érintettek hangját, és nem a fejük felett dönteni.

18:15 – Horváth Viktória, a Polgár Alapítvány az Esélyekért munkatársa arról beszélt, hogy szülőként dühös, mert fasiszta megszólalások vannak a parlamentben. „Minden tiltakozás ellenére lenyomnák a torkunkon a státusztörvényt, ezzel a romlott étellel nemcsak a tanárokat, de minket is etetnek” – mutatott rá.

Horváth Viktória
Horváth Viktória
Fotó: Szollár Zsófi / Index

Kiemelte, hogy a roma gyerekek csak vegetálnak az iskolákban. „A hatalom nem támogatja őket, az esélyegyenlőség nem létezik.”

Ez a törvény romba dönti az országot, mert ha nincs tanár, nincs jövő, és adófizető sem

– jelentette ki.

18:05 – Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom alapító tagja kezdte a felszólalásokat. Kijelentette: „Nem maradhatunk csendben, amikor a mellettünk lévő épületben ezt a gyalázatos törvényt vitatják. Az ország vezetői képtelenek a tanulásra, le kell, hogy járjon az idejük. A mostani vezetés elégtelenre teljesített. Maruzsa bukott diák és bukott ember”. 

Államtitkár úr, árulja már el, hogy élvezetből, tudatlanságból vagy gyávaságból teszi, hogy nem mer ellentmondani a feletteseinek?

– tette fel a kérdést. Hozzátette: a gyerek nem darabáru, a tanár nem robot, a választó nem rabszolga.

Pilz Olivér szintén a Tanítanék Mozgalomból kiegészítette: az új szabály ellehetetleníti a jövőnket. 

Most verik be az oktatási rendszer koporsójába a szöget

– fogalmazott.

A pedagógus ezt követően Orbán Viktorhoz intézett egy kérdést: „Miniszterelnök úr, nem lenne egyszerűbb kibökni, hogy mi nyomja a lelkét a tanárokkal kapcsolatban, semmint évek óta szívatni őket?”

17:55 Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányi tagja a fixen 24 órás tanítási időre reagálva az Indexnek elmondta: ha csak 22 órával számolunk, akkor is heti 51,5 órára jön ki a heti munkaidő, ezt tudományos kutatások is alátámasztják.

A kötelező óraszámnál nem a pedagógushiányból kellene kiindulni, hanem abból, hogy mennyi fér bele a heti 40 óra munkaidőbe, a túlmunkát pedig rendesen ki kellene fizetni

– jelentette ki.

17:35 – A tüntetők ezúttal is molinókkal, táblákkal érkeztek a helyszínre, ezeken többek között azt hirdetik:

  • „Amelyik kormány nemzetéből birkát nevel, a hazánkat árulja el”
  • „Az oktatás nem jobb- vagy baloldal kérdése”
  • „Vajon ma is megvernek?”
  • „Pintér=Sintér”
  • „Könnygáz nélkül is siralmas a helyzet”

17:25 – Még ezekben a percekben is tart a státusztörvényről szóló vita a parlamentben, melyet a tüntetők egy, a Kossuth térre kihelyezett kivetítőn követhetnek. Mint megírtuk, a vita azzal kezdődött, hogy Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár ismertette a javaslatot. A politikus kiemelte: rengeteg téves információ kering a nyilvánosságban, de a kormány által előterjesztett életpályamodell célja, hogy a szakmai, anyagi megbecsülés javuljon. Kiderült az is, hogy a Fidesz egy módosító javaslat nyomán 24 órában fixálná a tanárok heti tanítási idejét. Beszámolónkat itt tekintheti meg.

17:10 – Még tart a gyülekező a Kossuth téren. Az Index úgy tudja, hogy a tüntetésen pedagógusok, diákok és a már jól ismert szervezetek képviselői is felszólalnak. A későbbiekben szót kapnak ellenzéki politikusok is, akik a Parlamentben történteket értékelik.

A hivatalos programban vonulás nem szerepel, de abból kiindulva, hogy a tiltakozók több alkalommal is a Karmelita kolostornál vagy a Sándor-palotánál kötöttek ki, a spontán folytatást ezúttal sem lehet kizárni.

A státusztörvény ellen küzdenek

„Többen vagyunk – tüntetés a bosszútörvény ellen” – ezzel a címmel hirdetett újabb tiltakozást a Kossuth térre a Tanítanék Mozgalom, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, az aHang és az Egységes Diákfront.

Mint ismert, a kormány június 6-án nyújtotta be a státusztörvény tervezetét az Országgyűlésnek, amelyről június 16-án pénteken tárgyalnak a parlamentben.

A nagy felháborodást kiváltó új jogállási törvény alaposan átírná a köznevelésben dolgozók munkajogi helyzetét, valamint a szakszervezetek és az oktatási intézmények működését. Arról, hogy pontosan milyen elemeket tartalmaz a javaslat, ITT írtunk bővebben.

Ahogy azzal szintén foglalkoztunk, az aHang oldalán indított petícióban már közel ötezren jelezték, hogy elhagyják a pályát, amennyiben a törvény hatályba lép. Az Index a héten több olyan pedagógust is bemutatott, akik valóban ezt tervezik, és már lépéseket is tettek ez ügyben, távozásuk tehát nem puszta „hangulatkeltés”.