Vitézy Dávid szerint a MÁV járműparkja az összeomlás szélén áll

D  VG20200109012
2023.07.03. 19:56
Vitézy Dávid közlekedési és városmobilitási szakértő, korábbi közlekedésért felelős államtitkár egy interjúban beszélt arról, hogy a MÁV-nak sürgősen új járművekre lenne szüksége, mert még az is kérdéses, hogy az idei nyarat kibírják-e az elöregedett eszközök.

Vitézy a novekedes.hu portálnak adott interjúban egyrészt beszélt arról, hogy 2021-ben elfogadtak egy átfogó tervet, a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiát, amelynek része lenne a Déli Körvasút projekt is. Ez utóbbi ellen azonban többen is tiltakoztak az utóbbi időben. 

„Röviden összefoglalva: van egy helyi tiltakozókból álló csoport, amelyik mögé – véleményem szerint a saját közlekedéspolitikai és környezetvédelmi céljaikkal teljesen szembemenve, szégyenteljes módon  – az újbudai és a fővárosi önkormányzat is beállt. Az nem megy, hogy egy városvezetés egyszer zöldpolitikát és klímavédelmet hirdet, ám amikor egy fenntartható célokat szolgáló vasúti fejlesztés kerül a megvalósítás közelébe, akkor mindent megtesznek, hogy megakadályozzák” – mondta erről Vitézy Dávid. 

A szakértő az interjú későbbi részében tért ki a MÁV járműparkjára. Mint mondta, „az elmúlt 10 évben, jelentős részben uniós forrásokból, a magyar kormányzat jelentősen bővítette a MÁV elektromos meghajtású motorvonat flottáját. Több mint 120 Stadler motorvonat érkezett. Ezeket főképp a budapesti elővárosi közlekedésben használják, de a Balatonon és egyes távolabbi megyeszékhelyeken is találkozhatunk velük”.

Ez tehát jelentős előrelépésnek tekinthető, a helyzet azonban ennek ellenére drámai. Két területen is kritikus állapotok alakultak ki

– mondta Vitézy Dávid.

Mint mondta, egyrészt a vasúti fővonalakon használt járműpark, különösen az InterCity-vonatok küzdenek hiányosságokkal, a mozdonyok és a vasúti kocsik terén egyaránt. „Naponta fordul elő, hogy lerobban egy-egy InterCity járat, InterCity-kocsik helyett légkondicionáló nélküli elöregedett gyorsvonati kocsikat tesz a vonatokba a MÁV, ezzel hosszú csúszásokat, fennakadásokat okozva”.

„Magam is nemrég részese voltam egy ilyen esetnek. A meghibásodott vonatot, amelyen ültem, egy órán keresztül nem tudták elindítani műszaki hiba miatt, tájékoztatás nem volt, így végül minden ellenkező szándékom ellenére autóval kényszerültem utazni, mivel a vasút gyakorlatilag csődöt mondott” – mondta, hozzátéve:

Ilyen helyzettel sajnos a magyar utazóközönség gyakran szembesülhet. Sajnos a tapasztalataim azt mutatják, hogy rémes állapotban van a távolsági flotta. Ez pedig az utasszám-növekedés korlátjává válhat. Adhatjuk bármilyen olcsón az IC-re a vonatjegyet, kiterjeszthetjük rá az országbérletet, de ha a járműpark romokban van, nem tudunk új utasokat vonzani.

Még az is kérdés, az idei nyarat túlélik-e

A volt államtitkár utalt arra is, hogy a kormány a múlt év végén az InterCity-flotta átfogó megújításáról döntött, és ennek értelmében teljesen új flottát szereztek volna be. 

„A jelenlegi közlekedési kormányzat ezeket a terveket egyelőre leállította, gondolom, az uniós források elapadása és az általános költségvetési helyzet nehézsége miatt” – mondta, hozzátéve azt is, ez azért is rossz hír, mert jelenleg rendkívül nagy kereslet van ezekre az eszközökre az egész kontinensen.

A rendkívüli kereslet miatt gyakran 4-5 évet kell várni az új vasúti járművekre, még akkor is, ha a szükséges források biztosítva vannak. Ha tehát most nem indítjuk el a beszerzéseket, akkor 2026–2027-re sem lesznek új járműveink. Jelenleg viszont számomra még az is kérdéses, hogy az idei nyári szezont hogyan fogja kibírna a MÁV távolsági járműflottája, nemhogy a következő három-négy vagy akár öt évet

– fogalmazott Vitézy Dávid.

A Szergejeket is le kellene váltani

„A másik terület, ahol nagyon súlyosak a hiányosságok, valóban a mellékvonali és a regionális közlekedés, ahol a BZ motorvonatok és az öreg Csörgők, Szergejek vontatta szerelvények közlekednek” – tette hozzá Vitézy Dávid.

Mint mondta, egyes vonalaknál még ma is érdemes lehet dízel motorvonatot venni. „Legutóbb Olaszország vásárolt dízel meghajtású vasúti járműveket. A regionális vonalak nagyobbik részén azonban érdemes lehet kiváltani a dízelvonatokat”, azokat a vonalakat jobban megéri villamosítani, vagy áttérni az akkumulátort, esetleg hidrogént használó mozdonyokra – vélekedett.

(Borítókép: Varga György / MTI)