Kocsis Máté az Index kérdésre elmondta, zajlik még a nemzetbiztonsági vizsgálat, és a következő időszakban ki fog derülni, hogy a baloldal és a civil szervezetek mögött milyen brüsszeli és amerikai pénzek vannak, ki fog derülni az igazság, hogy melyik baloldali összekötő ember, melyik „álcivil szervezet” kapott közvetetten amerikai milliárdosoktól támogatást. Kocsis Máté az amerikai nagykövetséget is említette. Arra a kérdésre, hogy a Megafon honnan kap támogatást, Kocsis Máté azt mondta, hogy nem tudja, de „egészen biztos”, hogy nem külföldi forrásokból működik. A frakcióvezető azt is mondta, hogy a kormánypártok nem árulják az országot külföldön.
A kormánypártok kétnapos esztergomi frakcióülésén a Magyar Nemzet információja szerint Orbán Viktor kijelentette, hogy az idei évnek hatalmas tétje van,
ugyanis a Soros-birodalom, megerősítve a kormányzó amerikai demokratákkal, Góliátként indít támadást az európai országok többségében a jobboldali média és sokszor pénz nélkül politizáló lelkes nemzeti pártok ellen.
A miniszterelnök hozzátette, hogy látható, ahol ennek tétje van, Amerikában „Donald Trumpot egyenesen börtönbe akarják küldeni, nehogy veszélyeztesse Soros és a demokraták hatalmát”. Orbán Viktor azt is mondta: „a globalistáknak az Európai Bizottság és az amerikai elnök kell, az oda vezető úton pedig Magyarország a tüske a köröm alatt”, és ennek az az oka, hogy
Európában ma Magyarország a legszabadabb ország.
A Magyar Nemzet szerint a miniszterelnök azzal zárta beszédét, hogy a 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választás tétje Magyarország szuverenitásának megőrzése.
A Fidesz és a KDNP esztergomi frakcióülése után Kocsis Máté, valamint Simicskó István frakcióvezetők tartanak sajtótájékoztatót. Köszöntjük olvasóinkat!