Befejeződött Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra szóvivő kétórás tájékoztatója.
Befejeződött Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra szóvivő kétórás tájékoztatója.
Arra az újságírói kérdésre, hogy miért reklámozzák kormánytagok a TikTokon a TV2 Sztárban Sztár című műsorát, Gulyás Gergely leszögezte, hogy ő nem tiktokozik, és nem is szeretne. Szentkirályi Alexandra – aki az egyik legaktívabb magyar politikus a platformon – nem lát különösebb reklámértéket a videóban.
A kormány nem tartja elfogadhatónak, ha valahol a határon túli magyar településeken eltűnnek a magyar feliratok. A kérdés arra vonatkozott, hogy a Vajdaságban sokfelé állítólag leszedik az eddigi latin betűs, települést jelző feliratokat.
A miniszter szerint kifejezetten kevés tanár jelezte, hogy nem kíván dolgozni a státusztörvény hatálya alatt, lényegesen kevesebb, mint ahányan szoktak távozni a nyári időszakban. Gulyás Gergely úgy látja, az új pedagógus-jogállási törvény jobb feltételeket biztosít, mint a korábbi, nagyjából 700 körül van azok száma, akik nem újították meg a szerződésüket.
A gyermekvédelmi törvény módosításának csak a szövegtervezete van még meg, a részletekről nem beszélt Gulyás Gergely, de kérdésre cáfolta, hogy betiltanák a Pride-ot, vagy kitiltanák a melegeket a hadseregből.
Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy miért ment Orbán Viktor egy ferencvárosi házba, elmondta: bulvár Kormányinfót nem tart, de a miniszterelnöknek vannak hivatalos és magánprogramjai.
Kérdésre válaszolva a miniszter megerősítette, hogy valóban, az egyházak esetében a korábban elvett tulajdonból jóval kevesebbet kaptak eddig vissza. Az is igaz, hogy a visszakapott és most egyházi fenntartású intézmények (kórházak, iskolák) valóban magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtanak, mint sok esetben az államiak.
Gulyás Gergely szerint Orbán Viktor későbbi pekingi látogatása is bizonyíték arra, hogy világos gazdaságpolitikai, külgazdasági kiindulópontjaik vannak, az egyik az, hogy a szabadkereskedelem jó. A miniszter kifejtette: Magyarország a hidegháborúban sokáig szenvedett attól, hogy nem vagy nagyon nehezen tudott a világ másik részével kereskedni, ezért az az érdek, hogy minél kevesebb korlát legyen a kereskedelemben, Európának is ez az érdeke.
A csok új szabályozásának részletei november közepéig megjelennek majd, a törvény szövege várhatóan akkor lesz megismerhető – közölte kérdésre Gulyás Gergely, így lesz elég idejük év végéig dönteni az érintetteknek, hogy a jelenleg még érvényben lévő támogatási formát veszik igénybe, vagy megvárják a január elsejével életbe lépő új szabályozást.
A kormány hamarosan elfogad egy, a vasút fejlesztésére vonatkozó koncepciót – erről Lázár János is beszélt a bizottsági meghallgatásán –, ami meghatározza majd, hogy mit és hogyan tudnak fejleszteni. Ez is függ attól, hogy Brüsszel odaadja-e Magyarországnak, amivel tartozik.
A kormány úgy látja, hogy a jegybank nem tudott megbirkózni a pénzromlásból adódó feladatával, ezért a kormány is mindent megtett annak érdekében, hogy sikerüljön év végére egy számjegyűre csökkenteni az inflációt. Van egy olyan törvénytervezet, amelyet visszaigazolt az Európai Központi Bank, néhány napon vagy héten belül hozhatják nyilvánosságra, ez a jegybank veszteségéről szól.
Kérdésre válaszolva elhangzott, hogy a GDP-hez viszonyított adósság azért tud csökkeni, mert az adósság nem devizában, hanem forintban van. Az adósság egynegyede van külföldi kézben, a többi forintban.
Október elején-közepén lehet majd látni, mit hoz a harmadik negyedév, és az akkori adatok birtokában lehet dönteni arról, hogy mit kell a továbbiakban csinálni.
Teher lesz-e az inflációkövető állampapírhozamok kifizetése a költségvetésnek? – hangzott a kérdés. Gulyás Gergely megerősítette, hogy ez a jövő évi adósságot megterheli. Az pozitívum, hogy ezeket az összegeket idehaza fizetik ki, magyaroknak.
Bankadóra szükség van-e, vagy nincs? – hangzott a kérdés. A miniszter válaszában utalt arra, hogy a bankadó ötletét, Varga Mihály javaslatát, a frakció nem támogatja. A miniszter megerősítette, vita még, hogy a bankok nyereségét adóztassák meg, vagy inkább vegyenek aktívabban részt a pénzintézetek a hitelezésben, mert ha az beindul, azzal csak a lakosság jár jól.
Elértük a hiánycél 97 százalékát. Gulyás Gergely szerint ennek korrekciójához nem lesz szükség semmiféle megszorításra. Ha megjönnek az uniós források, akkor azokkal kezelhető lesz a költségvetési hiány, amely így majd az európai átlagba tartozik majd.
Gulyás Gergely a konténeriskolákra vonatkozó kérdésre elmondta, látott már olyan iskolát, ami rosszabb állapotban van, mint egy konténeriskolának nevezett intézmény.
A miniszter elismerte, iskolák felújítására, új iskolák építésére szükség van, máshol viszont vannak olyan iskolák, ahova olyan kevés gyerek jár, hogy nem tartják nyitva, a minimumlétszámot sem éri el az osztálylétszám. Igyekeznek ott felújítani iskolákat, ahol sok gyermek van. Ahol adósságuk van ebben, ott átmeneti megoldás a konténeriskola.
Tervben van egy látogatás a közeljövőben, talán még az idén. Remélem, hogy ez megvalósul, már csak azért is, mert Netanjahut az EMIH megalakulásának 20 éves évfordulója alkalmából is meghívtam Magyarországra – mondta lapunknak adott interjújában Köves Slomó.
Gulyás Gergely elárulta, tervek mindig vannak, mindig szívesen várják az izraeli miniszterelnököt, de konkrét látogatás egyelőre nincs a naptárban.
A frakcióban ugyanakkor jelenleg kevés a hajlandóság, hogy megszavazza a svéd NATO-ratifikációt. Gulyás Gergely kérdésre válaszolva elmondta, hogy a parlament előtt van a kormányfrakció egy javaslata már egy ideje a svéd csatlakozásról. Viszont az északi országgal meglévő nézeteltérés ellenére sem vonják vissza ezt a frakcióindítványt.
Az Index azt kérdezte, hogy Sinkó Ottó, a Videoton vezére a Portfoliónak adott interjúban azt mondta, hogy Magyarországnak nincs más választása, mint bevezetni az eurót. Mikor lesz hazánkban euró, és mi jelenleg a kormány álláspontja?
Gulyás szerint ez a felvetés téves, mert megszüntetné az önálló monetáris politika lehetőségét. Jelenleg ezzel a kérdéssel nem foglalkozik a kormány.
Gulyás Gergely lapunk kérdésére a szélerőmű-építés szabályainak enyhítéséről kifejtette, tárgyalnak Brüsszellel, mert a jelenleginél lényegesen puhább szabályozást szeretnének, de ahhoz ragaszkodnak, hogy a helyi közösség jóváhagyása nélkül a település határától egy kilométeren belül ne épülhessen szélerőmű. Az Európai Unió akkor ad támogatást, ha az európai szabályozással megegyezik a magyar szabályozás, de Európában többféle szabályozás van.
Lesz emelés, de ennek ütemét segítené az uniós források érkezése – mondta a miniszter. Előzőleg az Index azt kérdezte, hogy a Kormányinfókon már többször elhangzott, az uniós források a pedagógusok béremelésének csupán a 13 százalékát fedeznék. Mi az akadálya annak, hogy a fennmaradó 87 százalékot akár már most odaadják a tanároknak?
Ezt azzal egészítette ki Gulyás Gergely, hogy az elmúlt időszakban évente 10 százalékkal a kormány mindig emelt a pedagógusbéreken, mindig költségvetési és nem uniós forrásból.
A törökök az amerikaiakkal arról tárgyalnak, hogy bizonyos feltételeik teljesülése esetén hajlandók megszavazni a svéd NATO-tagságot. Ha Törökország megszavazza a csatlakozást, az befolyásolja-e a kormányfrakció álláspontját, vagy esetleg a 31 tagú szervezetből mi leszünk az egyetlenek, akik nem támogatják a csatlakozást? – kérdeztük Gulyás Gergelytől.
A miniszter szerint semmit ne zárjunk ki, de az a kérdés, hogy a svédeknek ez fontos-e, mert a magatartásukból nem biztos, hogy ez következik. Gulyás Gergely úgy látja, ahhoz, hogy valakivel egy szövetségben legyenek, alapvető tiszteletre és bizalomra van szükség, a svédek viszont mindent megtettek, hogy ezt lerombolják.
Több tucat Ukrajnából érkező termékre vezettek be már tilalmat, a dióra nem tervezi a kormány.
Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely úgy vélte, hogy a Balkán etnikai feszültségeiből sokszor támadt már fegyveres háború. Koszovó esetében is szükséges maradhat a békefenntartók állomásoztatása hosszabb távon.
Gulyás Gergely úgy látja, Pikó András polgármester többszörös jogsértést követett el, többek között valótlant állított a káptalanfüredi gyermektábor ügyében. A miniszter kifejtette, az igazság az, hogy az önkormányzatnak volt egy olyan terve, hogy gyermekek táboroztatására komoly beruházást hoz létre, ennek keretében teljesen felújít egy tábort. Ez 3,2 milliárd forint lett volna összesen. Az első ütem meg is valósult, a második ütemre maradt pénz, amiből megvalósíthatta volna az önkormányzat, de semmit nem valósítottak meg, lerohad a felújított táborrész, és nem biztosítja a lehetőséget a kerületi gyerekeknek, hogy ott táborozzanak, ráadásul hazugságokat terjeszt a polgármester – sorolta a miniszter. A keretszerződés vonatkozott 96 millió forintra, amiből 12 millió forintot fizettek ki, ez két magáncég között történt.
Gulyás Gergely szerint a fővárosnak voltak tartalékai korábban, ráadásul a szolidaritásiadó-kötelezettség kisebb terhet jelent, mint amennyire megnőtt az iparűzési adóból származó bevétel. Ennek ellenére arra hivatkoznak a bíróságon, hogy nekik működési nehézséget jelentene az adó befizetése. A főváros megtámadta a szolidaritásiadó-fizetési kötelezettségről szóló jogszabályt.
A miniszter kifejtette, folyamatban van az alapeljárás, a főváros pedig azt kérte, hogy addig, amíg ez nem zárul le, ne kelljen a vitatott többletbefizetésnek eleget tennie, az ideiglenes jogvédelmet megkapták, de lehet fellebbezni, az Államkincstár ezt megteheti.
Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely azt mondta, a kabinet foglalkozik a közép-európai régióban is magasnak számító hazai üzemanyagárakkal. Nincs lélektani határ, amikor esetleg már biztosan bevezetnék újra az üzemanyagárstopot.
Az eddigi tapasztalatok alapján nem számítanak sok jóra Joe Bidentől az amerikai választásokig, de az nem változott, hogy az Egyesült Államok fontos szövetségese, döntően katonai szövetségese Magyarországnak, ezért az a cél, hogy a lehető legjobb legyen a viszony – közölte Gulyás Gergely.
A miniszter elmondta, a gazdaságban jó a kapcsolat, viszont a politika területén az amerikai kormány akaratából az ideológia határozza meg az együttműködés kereteit, és ezen a területen sokban mást gondolnak, ezért nehéz haladni.
A környezetvédelmi rendeletről – amely ügyében az Alkotmánybírósághoz fordul az LMP, és itt írtunk róla részletesen – Gulyás Gergely világossá tette: egyetlen működő gyár miatt született a rendelet, a Dunaferr megmentéséhez van erre szükség.
Idén a kormány 17-18 százalékos inflációval számol. A csok pluszról még nincs döntés, csak tárgyalt róla a kabinet, készül a részletes előterjesztés. Annyi elmondható: alacsony kamat mellett lehessen komoly támogatáshoz jutni, és a jövőben megszületendő gyerekek után csökken a hitel. Összegekről, kamatokról nem beszélt a miniszter. Mindez a városi csok helyett lép életbe.
Hatósági áras tűzifa vásárlás idén nem lesz.
Gulyás Gergely leszögezte, addig unión kívüli tagállam egyetlen fillért sem kaphat az uniós költségvetésből, amíg egy uniós tagállam nem kapta meg azt, ami jár neki.
Gulyás Gergely a szuverenitásvédelmi törvényjavaslatról elmondta, a frakcióhoz tartozik az ügy, Kocsis Máté nyilatkozott is erről, ősszel nyújthatják be. Gulyás Gergely szerint fontos, hogy lehetetlenné tegyék, hogy választáson jelöltet állító párt, szervezet külföldről támogatást kaphasson.
Szentkirályi Alexandra arról beszélt, hogy elkészült egy olyan szűrő, amelynek segítségével a vásárlók már kiválogathatják a hozzájuk közeli boltokat vagy akár a kedvenc boltjaikat is. Ezeknél külön-külön lehet szűrni az árukra.
A június óta működő online árfigyelő továbbra is népszerű. Új szabály jön: az ár csak akkor nyilvánítható akciósnak, ha az a hálózat boltjainak minimum 80 százalékában akciós, és nem csak egy-két boltban. Felhívta arra is a figyelmet, hogy a jövőben is folytatódik a kötelező akciózás hatósági ellenőrzése.