Ennyi pedagógus tűnhet el az oktatási rendszerből

2023.10.04. 08:56
Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár egy interjúban elmondta, a pedagógusok körülbelül 1 százaléka nem fogadta el az új életpályamodellt, így tömeges felmondás nem történt.

„Nyilvánvaló, hogy az a tömeges felmondás, amit a dollármédia és a szakszervezetek sulykoltak, nem történt meg” – jelentette ki Maruzsa Zoltán a Hír TV műsorában, hozzátéve: becsléseik szerint a pedagógusok körülbelül 1 százaléka nem fogadta el az új életpályamodellt.

Az államtitkár kifejtette, a köznevelésben van fluktuáció, éves szinten 8-9 ezer fő vált álláshelyet, sok esetben iskolák között, vagy kilép a rendszerből, de érkeznek mások. 2010 és 2022 között a köznevelésben és a szakképzésben 165 ezer fő dolgozott, 2021–2022-ben ez 145 ezer körül volt a köznevelésben, „jelentős változás nincs”, miközben a tanulók létszáma 200 ezerrel csökkent.

Béremelés és konténeriskola

Maruzsa Zoltán vélelmezi, hogy az uniós forrásokból első körben nem a pedagógusok béremelésére felhasználható összeg szabadulhat fel, de az idei évben a nemzeti költségvetésből biztosították a 10 százalékos béremelést, ezen túl további körülbelül 30 milliárd forintot csoportosítottak az esélyteremtési illetménypótlékok, valamint a sávaljhoz való bérfelhúzás területére.

Az államtitkár a konténertantermekről elmondta, ezek gyorsan telepíthető, hűthető, fűthető, jól felszerelt tantermek, jobbak is, mint például egy negyven éve, lakótelepi stílusban épített terem, összesen 119 ilyen van, jellemzően Pest vármegyében.