Vitézy Dávid sejtelmes választ adott főpolgármesteri indulásáról

K EPA20221021213
2023.12.06. 21:15
Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkára az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt kedd este, ahol többek között beszélt Rákosrendező dubajosításáról, a Mi Hazánk törvényjavaslatáról, valamint arról, hogy áll most a főpolgármesteri indulásának esélye.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorának kedd esti vendége Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár volt, akit először Lázár Jánosék legújabb tervéről kérdeztek. Vitézy szerint Rákosrendezőt, mint a főváros legnagyobb összefüggő területét, a budapestiek számára sokkal kedvezőbb dolgokra is lehetne használni, mint amire Lázárék készülnek. Példaként említette egy új zöldpark megteremtését. 

Korábban egy Facebook-bejegyzésben is foglalkozott a kérdéssel, ahol úgy fogalmazott: „a budapestieknek is szóló, nekik is vonzó, vegyes funkciójú, zöld, élő, minőségi közterületekkel és funkciókkal teli negyedre van szükség, nem turistalátványosságra”. A műsorban úgy vélekedett, hogy ha egy arab befektető Budapesten szeretne fejleszteni, az a városnak is fejlődést jelentsen, hiszen a fővárosnak nem az a legfontosabb, hogy turistákat vonzzon be.

Olyan városfejlesztésre van szükség, ami használható, jó, 21. századi dolgokat hoz be

– jelentette ki, hozzátéve, hogy egy ilyen fejlesztés hosszú évekbe telik, beleértve a kárrendezést, a vasútfejlesztést, vagy a felüljáró meghosszabbítását. Vitézy szerint Budapestet úgy érdemes fejleszteni, hogy a legjobb európai példákból tanulunk, nem feltétlenül kellene a dubaji gyakorlatot követni, amelynek számos problémája van.

Vitézyt a Mi Hazánk törvényjavaslatáról – amely visszaállítaná a fővárosi pártlistás választást – is kérdezték. Erről nemrég az Indexen is írt véleménycikket. A korábbi közlekedési államtitkár szerint a pártpolitika túlzottan átitatja Budapest működését, és sokszor apró dolgokból országos szintű viták lesznek. Továbbá úgy véli, hogy

Európában nincs még egy olyan város, ahol olyan kaotikus lenne a közigazgatási rendszer, mint Budapesten.

Ezen bőven lenne mit javítani Vitézy szerint. Abszurdnak érzi például a közterek fenntartásának és a parkolás működtetésének törvényi szabályozását. 

Végezetül arról is kérdezték, hogy lesz-e főpolgármester. Beszélt róla, hogy Ungár Péter korábban már valóban megkereste ezzel kapcsolatban, amire nem mondott nemet, de igent sem. A beszélgetésük még nem fejeződött be Vitézy külföldi útja miatt. Hangsúlyozta, hogy nagyon szereti ezt a várost, régóta foglalkozik azzal, hogy fejlődjön, de ez egy komoly döntés, amit nem szeretne elhamarkodni.

(Borítókép: Vitézy Dávid 2022. október 21-én. Fotó: Martin Divisek / EPA / MTI)