Huszárvágás a magyar stratégia, János vitéz példát mutat

2010 óta először írt napi szinten tűzközelben lévő aktív kormányzati szereplő olyan nagy ívű geopolitikai, külpolitikai és gazdasági víziót összefoglaló munkát, amely részletesen elemzi az átalakuló világrendet, a nemzetközi környezetet, elhelyezi benne Magyarországot, megfogalmazza a magyar érdekeket, hosszú távú stratégiai célokat és kitörési pontokat határoz meg. A Huszárvágás a magyar kormányzati elképzelések útmutatója és értelmező szótára: a betekintést és a megismerést segíti, de vitaindítónak is alkalmas kézikönyv.

A kötethez többek között ajánlót írt a kormányoldali körökben népszerűségnek örvendő, de egyébként megosztó amerikai politikai kommentátor, Tucker Carlson, Patrick J. Deneen amerikai politikai filozófus, akinek a Libri gondozásában két könyve is megjelent magyarul (A liberalizmus kudarca és a Rezsimváltás – Egy posztliberális jövő felé), a Magyarországon gyakran vendégeskedő, a magyar kormányzattal jó kapcsolatokat ápoló Sebastian Kurz osztrák exkancellár, Jeffrey D. Sachs amerikai közgazdász (aki szerint Orbán Viktor „jobban érti” a valóságot) és George Yeo, a Szingapúri Köztársaság korábbi külügyminisztere.

Hogy miért Huszárvágás? A könyve előszavában Orbán Balázs azt írja, azért választotta a huszárvágás motívumát címnek, mert a feladat, amely Magyarország előtt áll, huszárvágást követel meg. A miniszterelnök politikai igazgatója szerint napjaink világa leginkább egy hatalmas csatamezőre emlékeztet, ahol a nagy hadseregeken a zűrzavar lett úrrá, és az egymással szemben álló tábornokok a megváltozott körülmények között igyekeznek újrarendezni a sorokat.

Gyors, határozott, meglepetésszerű s ugyanakkor vakmerő, mindent egy tétre feltevő vállalkozás, kezdeményezés, cselekvés

– idézi, hogy mit is jelent a magyar értelmező szótár alapján a huszárvágás. Márpedig a saját sorsukat kezükbe vevő kis nemzeteknek kreatív merészségre van szükségük.

A Huszárvágás olyan stratégiát kínál Magyarországnak, amely lehetővé teszi, hogy úgy reagáljunk a jelen nagy kihívásaira, hogy közben saját különleges erősségeinkre építünk – merész fellépéssel meglepjük a többieket, és magunkhoz ragadjuk a kezdeményezést

– fogalmaz a politikai igazgató.

Orbán Balázs nem először írt könyvet, 2020-ban jelent meg A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye. Abban inkább általánosságban foglalkozott a stratégiaalkotással, miközben egy rövid áttekintéssel adott történelmi hátteret a magyar érdekek megértéséhez és meghatározásához. A Huszárvágás ennek a munkának a folytatása, illetve kidolgozása annak a stratégiának, amelynek főbb tételeit korábban már felvázolta Orbán Viktor és a politikai igazgatója.

Orbántól Orbánig az összekapcsolódás

2022-es tusnádfürdői beszédében Orbán Viktor arra figyelmeztetett, hogy a hidegháború után az ukrajnai háború miatt újra blokkvilágba szervezhetik az életünket: ha a világ blokkosodik, ismét kettévágják Nyugatra és Keletre, akkor Magyarország nem egy „találkozási hely”, egy átjáró, egy érintkezés lesz, amely a Nyugat és a Kelet előnyeit ötvözi, hanem valaminek a széle, a perifériája. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Magyarországnak minden blokkosodást elleneznie kell.

Később, még abban az évben, a decemberi Kormányinfón azt mondta, hogy ha beáll a blokkosodás, akkor Magyarország katonai és gazdasági értelemben is vesztese lesz a szétkapcsolódásnak. „Ha van Kelet–Nyugat-együttműködés, akkor mi vagyunk a világ közepe. Ezért Magyarországnak mindig törekednie kell arra, amit connectivitynek (vagyis összekapcsolódásnak – A szerk.) neveznek” – jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Balázs tavaly decemberben az Indexnek adott interjújában az összekapcsolódás stratégiája, illetve a Nyugat és Kelet közötti békés kereskedelem mellett érvelt. Lapunknak akkor azt mondta: a blokkosodás és a kapcsolatok szétvágása helyett az összeköttetések fokozása az érdekünk, ugyanis ez következik Magyarország történelméből, földrajzi helyzetéből és kulturális adottságaiból. „Minden, ami ezzel ellentétes irány, komoly problémát okoz nekünk. Ilyenek a háború és a gazdasági szankciók is, mert járhatatlanná teszik a Kelet és a Nyugat közötti kereskedelmi utakat” – mutatott rá a politikai igazgató.

Idén januárban aztán a Mandiner hetilapban közölt egy hosszú cikket a konnektivitás, vagyis az összekapcsolódás magyar stratégiájáról, összefoglalva Orbán Viktor főbb megállapításait, amelyekről egy zárt körű eseményen, a Széll Kálmán Alapítvány 2022-es karácsonyi vacsoráján beszélt a miniszterelnök. Orbán Balázs a mandineres cikkében kifejtette: Magyarországnak nem érdeke, hogy visszaálljon a hidegháború korának blokkokon alapuló nemzetközi rendje, alternatív globalizációs modellre és stratégiára van szüksége. Azt írta, hogy az összekapcsolt gazdasági modell alternatívát kínál mind a neoliberális, mind a nemzetközi blokkokon alapuló globalizációs modellel szemben.

Az összekötöttségen alapuló modell lényege, hogy a hálózatként felfogott nemzetközi rendszerben egy országnak arra kell törekednie, hogy minél több ponton kapcsolódjon más országokhoz és piaci szereplőkhöz

– fogalmazott a politikai igazgató. Az országra váró legnagyobb kihívásnak azt nevezte, hogy kikerüljön a közepes fejlettségű országok köréből, és felzárkózzon a fejlett államokhoz,

Márciusban a European Council on Foreign Relations (ECFR) nevű think tank oldalán angolul is vázolta az összekapcsolódásra épülő magyar stratégia lényegét. Orbán Balázs arra hívta fel a figyelmet: a Nyugat elkezdett „szétkapcsolni”, és az Egyesült Államok vezetésével úgy próbálja megszilárdítani vezető szerepét a saját befolyási övezetében, hogy elszigeteli, gyengíti és ellenőrzése alá vonja azokat az államokat, amelyeket csak tud. Ezzel újra egy olyan tömbrendszert hoz létre, amely Magyarország számára a hidegháború tapasztalatai után fájdalmasan ismerős lehet. A politikai igazgató leszögezte: Magyarországnak arra kell törekednie, hogy minél több országgal és piaci szereplővel tartson fenn kapcsolatot a világ minden tájáról.

A Huszárvágás – A konnektivitás magyar stratégiája című könyvének előszavában megemlíti, hogy a cikkei nagy hullámokat vertek a hazai és nemzetközi nyilvánosságban. Több vezető ellenzéki politikus éppen az Indexen reagált a magyar stratégia kormányzati elképzeléseire. A kritikákra Orbán Balázs a közösségi oldalán válaszolt, többek között azt írta: „Nem Nyugat és Kelet között kell választani, hanem azt kell látni, hogy a Kelet számára azért vagyunk érdekesek, mert a Nyugat része vagyunk, a Nyugat számára pedig azért, mert jó keleti kapcsolatokkal rendelkezünk.”

Idei tusnádfürdői előadásán már említette, hogy A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye című munkájának folytatásaként egy új könyvön dolgozik. A politikai igazgató akkor azt mondta: a geopolitikáról és a külpolitikáról kevés diskurzus van a közéletben, pedig nem evidens, hogy Magyarországnak merre kellene mozognia, hogyan kellene kihasználnia az adottságait és dolgoznia a gyengeségein.

Forgatókönyvek és bizonyítékok

Orbán Balázs a Huszárvágásban kifejti, hogy a hidegháború után a Magyarországot is magába foglaló közép-európai térséget emelkedő pályára tette az újonnan kialakuló unipoláris világrend, amely egy új békekorszak, a globalizáció felgyorsulásán, a gazdasági összekapcsoltságon, a kulturális exporton és az amerikai katonai vezető szerepen alapult. Ennek a világrendnek az alapelgondolása az volt, hogy tartósan képes lesz a vezető országok fölényét biztosítani, ugyanakkor felemelni a világ többi részét is, így mindenki érdekelt marad a szisztéma fenntartásában.

Problémaként azonosítja Orbán Balázs, hogy 1990 után a neoliberalizmus vált az évszázadok óta tartó globalizáció szervező elvévé, lényegadó modelljévé. Ez pedig egyet jelentett a gazdasági intézkedéscsomagoknak, a kormányzás elveinek, módjának és a neoliberalizmus ideológiai elveinek terjesztésével. „Egyben ez az oka annak, hogy az Egyesült Államok hegemóniáját elhozó pax americana korszakának globalizációs modelljévé, tehát a világrend szabályait formáló erővé a neoliberalizmus vált” – teszi hozzá a miniszterelnök politikai igazgatója.

Az unipoláris, vagyis a pax americanának hívott világrend válságtünetei azonban már a kétezres évek közepétől látszottak. Orbán Balázs ezek közé sorolja, hogy

• 2001-ben Kína csatlakozott a WTO-hoz, így megnyílt az út a gazdasági felemelkedése előtt;
• a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadást;
• a 2008-as pénzügyi világválságot;
• a 2015-ös migrációs krízist;
• a 2016-os brexitet;
• Kína gazdasági kibocsátása – vásárlóerő-paritáson mérve – 2016-ban elérte az Egyesült Államokét;
• Donald Trump 2016-os megválasztását (jelezte, hogy jelentős támogatottsága van még a nemzeti érdekalapú politizálásnak az Egyesült Államokban);
• a 2020-as koronavírus-járvány gazdasági következményeit
• és a 2022-ben kezdődő ukrajnai háborút.

Kína példáján keresztül azt is szemlélteti könyvében: a távol-keleti ország úgy lett versenyképes, és tett szert meghatározó nemzetközi pozícióra, hogy rácsatlakozott a nyugati intézményrendszerekre (így tett több közel-keleti és ázsiai ország is), de megőrizte ideológiai és civilizációs különállóságát, nem nyugatosodott.

Több tényezőt is megnevez Orbán Balázs, hogy mi okozza a nyugati világ által létrehozott világrend válságát: nemcsak külső tényezők (külső kihívók megerősödése), hanem „a Nyugat saját értékeiben való elbizonytalanodás és ezzel összefüggésben a nyugati értékek terjesztésének ellentmondásossága is”. A politikai igazgató szerint egyre inkább úgy tűnik, hogy a világ működésére eddig jellemző nyugati dominancia a jelenlegi formájában nem fenntartható, a világgazdaság központja keletre tolódik. Noha az Egyesült Államok továbbra is kulcsfontosságú szereplője lesz a globális rendnek, Kína nemzetközi politikai jelentősége felértékelődik. A kérdés már csak az, hogy mindezekre és az olyan új kihívásokra (éghajlatváltozás, migráció és technológiai újítások) milyen megoldások születnek. A szakirodalomra hivatkozva Orbán Balázs öt világrend-forgatókönyvet ismertet:

1. Unipoláris világrend a régi hegemónnal: a 2010-es, 2020-as évek nehézségei átmenetinek bizonyulnak majd, és a Nyugat, élén az Egyesült Államokkal, továbbra is hegemón szerepben marad. Az USA arra törekedne, hogy enyhítse függőségét a kihívóitól – legyen az Kína vagy Oroszország –, ezért a szétkapcsolás stratégiáját választaná.
2. Unipolaritás új hegemónnal: Kína töltené be a vezető szerepet, de ez középtávon nem valószínű kimenet. Kína még kulcsfontosságú területeken van lemaradva az Egyesült Államokhoz képest, és nem is látszik, hogy Peking a világhatalom megragadását tervezné.
3. Bipolaritás: az új világrendet az Egyesült Államok és Kína rivalizálása határozná meg. Két eltérő világkép, ideológia és államszervezési modell feszülne egymásnak, blokkosodást okozna, a kisebb államok versenyhátrányba kerülnének miatta.
4. Multipolaritás: nem emelkedik ki egy vagy két domináns (világ)hatalom. A globalizáció regionalizálódna, saját befolyási övezetek alakulhatnának ki, ez a geopolitikai törésvonalak kiéleződéséhez, a regionális katonai konfliktusok számának növekedéséhez vezethetne.
5. Káosz a nemzetközi rendben: kiszámíthatatlanabbá válna a globális politika, de erre viszonylag kicsi az esély, mert a helyzet semelyik államnak vagy intézménynek sem kedvez, így mindenki az elkerülésében érdekelt.

A 2023-as évben még nem lehet eldönteni, valóban blokkosodik-e a világ a jövőben, de Orbán Balázs azt írja, hogy már most is látszik: mindegyik forgatókönyv magában hordozza a blokkosodás valamilyen formáját. Sőt, már vannak „bizonyítékok” arra, hogy a blokkosodás el is kezdődött.

Washington konkrét lépéseket tett, hogy szorosabb kontroll alatt tartsa, egy alája tartozó blokkba terelje szövetségeseit. Az Egyesült Államok arra ösztönzi a szövetségeseit, hogy csökkentsék gazdasági kapcsolataik mértékét elsősorban Kínával. Már nem világhegemón szuperállamként, hanem az autokráciák ellen küzdő demokratikus blokk vezetőjeként azonosítja magát (ez összefügg a szankciós politikával). Megkezdődött a nyugati katonai szövetségi rendszerek integrációja. 

A miniszterelnök politikai igazgatója egyenként végigveszi ezeket a „bizonyítékokat”, és arra a megállapításra jut, hogy a blokkosodás okozta gazdasági bezárkózás könnyen a Nyugat lemaradásához vezethet (a felhasználható nyersanyagok és energiahordozók tekintetében a Kelet jóval gazdagabb). A politikai blokk-képzés – demokráciák és autokráciák szembeállítása – elidegeníti a Nyugat nem nyugati szövetségeseit (az Egyesült Államoknak számos nem demokratikus szövetségese van, akik átpártolhatnak a rivális blokkhoz). Csak katonai értelemben mutatható ki a nyugati világ előnye, de Orbán Balázs rámutat, hogy a tömegpusztító fegyverek korában valójában senkinek sem lehet érdeke háborúval rendezni a konfliktusokat. Orbán Balázs konklúziója, hogy a blokkosodás politikája nem szolgálja a Nyugat és az Egyesült Államok érdekeit.

Képesség, koncepció és stratégiai összegzés

Magyarország nem tudja alakítani, hogy milyen irányba haladjon a világ, és hogyan döntsenek a nagyhatalmak, de alkalmazkodnia kell a változó helyzethez. Orbán Balázs ezzel kapcsolatban csapdahelyzeteket, szempontokat (kulturális, földrajzi, gazdasági okokat) ismertet, és támpontokat ad a stratégiaalkotáshoz.

Nindzsakormány ide vagy oda, magyar huszár mutatja a példát. A politikai igazgató szerint Magyarország számára Kukoricza János, azaz János vitéz egy különösen érdekes magyar hős, mert kalandjai „kísértetiesen hasonlítanak” ahhoz a feladathoz, ami a 21. században Magyarország előtt áll.

Végérvényesen és önállóan, önerőből akarunk fejlett és erős országgá válni, és az oda vezető úton be kell járnunk az egész világot, illetve a világ minden tapasztalatára szükségünk van

– írja Orbán Balázs.

A Magyar Külügyi Intézet alapításának 50. évfordulója alkalmából rendezett konferencián arról beszélt, hogy az elmúlt hónapokban behatóan foglalkozott a reziliencia fogalmával, hogyan lehet a világ változásaira felkészült, rugalmas stratégiát építeni. A Huszárvágásban hosszan elemzi a reziliencia definícióját, és összekapcsolja a konnektivitással. Utóbbit úgy határozza meg, hogy az többféle képesség egyszerre:

Képesség egy bizonyos gondolkodásmódra, illetve képesség az ez alapján véghez vitt cselekvésre. Így politikai képesség arra nézve, hogy az elkerülhetetlenül velünk lévő kölcsönös függéseinket menedzseljük úgy, hogy közben növeljük a számukat azért, hogy a relatív előnyök mértéke fokozódjon. Másrészt, gazdasági képesség arra nézve, hogy a nyitottság segítésével növeljük egy ország vagy szervezet gazdasági teljesítményét, javítsuk az ellátási láncokban elfoglalt helyét, elérhetővé tegyük számára a legfejlettebb technológiákat. Tehát a konnektivitás a lehetőségek megragadásának képessége. S ugyanakkor a veszélyek felismerésének képessége is.

Mivel Magyarország nem elég nagy szereplő ahhoz, hogy a folyamatok irányát érdemben befolyásolja, a politikai igazgató szerint ehhez kell egy „huszárvágás”, egy olyan szemlélet, szerepfelfogás vagy testtartás, amely lehetővé teszi az előnyös tulajdonságaink kihasználását a konnektivitásépítés képességén keresztül. Szintén a szakirodalomra hivatkozva ezt a testtartást a kulcsország-, avagy keystone state koncepcióval írja le. Mint azt korábban a mandineres cikkében Orbán Balázs megfogalmazta, a cél az, hogy Magyarország regionális középhatalmi státuszt érjen el Közép-Európán belül. A Huszárvágásban azt állítja, hogy Magyarország helyzetének (adottságai, képességei, lehetőségei szerint) és stratégiai ambícióinak leírására a regionális középhatalom mint fogalom alkalmas lehet, ebből inspirálódva pedig a kulcsország, avagy keystone state fogalmát érdemes elfogadni mint általános értelmezési keretet. Ennek jelentését a politikai igazgató meg is magyarázza:

Egy ilyen kulcsállam geopolitikai törésvonalak mentén fekvő régióban található. Ezek a törésvonalak, az egymásnak feszülő civilizációk, kultúrák és vallások egymás ellen hatnak, s akár a régió szétfeszítésével, darabokra hullásával is fenyegetnek. Itt jön képbe a kulcsállam, amely vállalja, hogy közvetít az egymás ellen ható erők között, s így stabilizálja a saját térségét. Méretben, a mérhető szempontok mentén nem nagyobb, alig különbözik a régió többi államától. De célokban, funkcióban, szerepfelfogásban igen. Ezért egy keystone state feladata kettős. Egyrészt ki kell vegye a részét saját régiója alakításából. Fel kell vállalnia, hogy segít régióját önálló szereplőként feltenni a térképre. Másrészt kapcsolatokkal kell rendelkeznie az egymás ellen ható erők felé. Egyik felé kicsit jobban, másik felé talán kicsit kevésbé, mégis arányosan. Meg kell találni a hangot mindkettővel, de egyben különböznie is kell tőlük.

Orbán Balázs hozzáteszi, hogy a keystone state jelentősége túlmutat önmagán: többre képes, mint amire gazdasága, katonai ereje, népessége vagy egyéb mérhető tulajdonságai predesztinálnák. Könyvének állítása, hogy Magyarország messzemenőkig, „szinte tankönyvszerűen” alkalmas a kulcsországszerepre, és „alkalmas egy konnektivitásra épülő stratégia levezénylésére, aminek eredményeképpen hamarosan fejlett országgá és regionális középhatalommá válik”.

Ezt négy tényezővel indokolja: az ország földrajzi helyzetével és adottságaival, a politikai értékvállalásaival (migráció elutasítása, családpolitika, a nemzeti szuverenitás melletti kiállás, a kereszténység társadalmi szerepének elismerése és védelme, békepolitika), a blokkosodás elutasításával, továbbá a magyar állam működésével („Magyarországon olyan stabil, demokratikus legitimációval rendelkező többség tud létrejönni, amely egyszerre felel meg a hatékony kormányzás és a legitimáció követelményeinek.”).

A Huszárvágásban megfogalmazottakra rímelnek Orbán Viktor egyik legutóbbi beszédének alapállításai is. A Magyar Külügyi Intézet születésnapi konferenciáján azt mondta: Magyarország nem nagyhatalom, de igényt tart az önálló külpolitikára; egy olyan ország, amit a történelem arra ítél, hogy maga elé ambiciózusabb célt tűzzön, mint ami méretéből vagy gazdasági erejéből következne.

A keystone state koncepció értelmezhető keretbe foglalja az Orbán-kormány keleti nyitását, közép-európai politikáját, viszonyait és puhatolózásait a Balkánon, a Berlin–Moszkva–Isztambul (vagy Ankara) háromszögben való helyezkedését, a magyar–amerikai és a magyar–kínai kapcsolatokat.

Könyve végén Orbán Balázs tizenkét pontban összegzi a konnektivitás magyar stratégiáját:

1. őrizzük meg kulturális különbözőségünket (nyelvünket, kultúránkat), és építsünk rá;
2. hozzunk létre együttműködéseket, vegyünk részt koalíciókban („egyik legfontosabb kapcsolódási pontunk a keresztény kultúra”);
3. az önállósághoz használjuk ki hatékonyan a gazdaságban rejlő lehetőségeket (hívjunk meg minél több befektetőt);
4. az állam segítse a legpotensebb magyar cégeket („bajnokokat”), amelyeknek jó esélyük van helytállni a regionális és globális versenyben;
5. legyenek kitörési pontként szolgáló szektoraink (hadiipar, élelmiszeripar, infokommunikáció, járműipar, bankszektor, zöldenergetika);
6. legyen fejlett infrastruktúránk (ne legyenek a vérkeringésből kieső térségek);
7. ki kell venni a részünket a régiónk megszervezéséből (meghatározó szereplőként alakítsuk a térség jövőjét, működjünk közre a meghatározó tervek kialakításában);
8. építsünk a következő nemzedékre („az oktatás és a tehetséggondozás kiemelt fontosságot kell kapjon”, a szakiskolai és felsőoktatási képzéseknek összhangban kell lenniük a vezető iparágak igényeivel);
9. tegyük „találkozási ponttá” az országot (vonzza és befogadja a nemzetközi rendezvényeket: sporteseményeket, gazdasági konferenciákat, kulturális eseményeket és kiállításokat, ezek révén be lehet mutatni Magyarországot is, és meg lehet szerezni a világ figyelmét);
10. biztonságra van szükség, mert nélküle nincs gyarapodás (jól képzett, modern hadseregre, erős rendőrségre, szigorú határvédelemre és az emberek érdekeit szolgáló stabil politikai rendszerre van szükség);
11. nemzeti érdekre kell építeni a külpolitikát („ellen kell állni azoknak a törekvéseknek, amelyek egyoldalú függőségeket teremtenének”, „az országnak diverzifikálnia kell a kapcsolatait”);
12. támogatnunk kell a békét („arra kell fókuszálni, ami összeköt, s nem arra, ami szétválaszt”).

A könyv legtöbb politikai kritikára számítható részei a magyar gazdaság helyzetértékelése és a kormányzati eredmények ismertetése. Mégsem lehet azt mondani, hogy csupán egy győzelmi jelentésről lenne szó. A Huszárvágás nem egy kormányzati pamflet, nem egy propagandakiadvány, nem az Orbán-kormány szlogenjeinek szöveggyűjteménye, hanem egy összetett érvrendszert felvonultató, a világpolitikai folyamatokra reagáló, széles körű elemzés, amely jól átgondolt és kidolgozott válaszokat kínál Magyarország számára. Orbán Balázs könyve gondolkodásra ösztönöz, alapot szolgáltat a konstruktív politikai vitákhoz; a napi pártpolitikai lövészárok-háborún túlmutató munka.

Fontos a nyugati kapcsolatok menedzselése

A Huszárvágás – A konnektivitás magyar stratégiája az MCC Press gondozásában jelent meg. A könyvet egy kerekasztal-beszélgetés keretében mutatták be a Mathias Corvinus Collegium Tas vezér utcai képzési központjában. A szerzővel Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője, Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója és Fekete-Szalóky Zoltán, az Index főszerkesztője beszélgetett.

Orbán Balázs elmondta, hogy míg a világ a blokkosodás felé halad, Magyarországnak a konnektivitás erősítésére kell építenie a gazdaságát, és ha ez sikerül, az egy igazi bravúros lelemény, egy huszárvágás lesz. Értelmezni kell a változásokat, és az a feladat, hogy a javunkra fordítsuk azt, ami történik a világban. Arról is beszélt, hogy a nyugati kapcsolatok menedzselése nagyon fontos lesz a következő években. A politikai igazgató szerint Magyarország a hagyományos keresztény értékrenddel kapcsolódhat a hasonló gondolkodású országokhoz. A liberálisok elgondolása, hogy ki akarják vezetni a hagyományos értékeket, téves. Magyarország számára éppen a hagyományos értékek képviselete jelent előnyt és kitörési lehetőséget.

(Borítókép: Orbán Balázs: Huszárvágás – A konnektivitás magyar stratégiája című könyve. Forrás: Orbán Balázs. Fotó: Molnár Mihály)