A középkorba vetné vissza a kormány a főváros közlekedését
További Belföld cikkek
- Idegen anyag esetleges jelenléte miatt hívta vissza az Auchan egyik máktermékét a Nébih
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig mindent titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
Nagyon rossz hír Budapest és az egész központi régió minden lakója számára, hogy a főváros és az agglomeráció között működő integrált közlekedési rendszer sajtóhírek szerint a végéhez érhet – mondta csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely (az online közvetítésen a főpolgármester több mint egy percig 90 fokban elfordulva beszélt, de idővel orvosolták a problémát). (Frissítés: időközben a videót eltávolították, vagy korlátozták a hozzáférését – a szerk.)
Úgy fogalmazott: a Budapest-bérlettel eddig a városhatáron átnyúló közlekedési szolgáltatást igénybe lehetett venni. Most azonban
a középkorba süllyeszthetik vissza Budapest közösségi közlekedését, amennyiben megvalósulna az a végtelenül káros javaslat, amit tegnap a sajtóból tudtunk meg, illetve a különböző egyeztetések révén a minisztérium közölt a kollégáinkkal.
A kormány ezt a közel 20 éve működő rendszert akarja felrúgni – tette hozzá, aminek következtében az a félmillió ember, aki eddig élvezhette a kombinált bérletnek köszönhető szolgáltatásokat, a változtatás esetén sokkal drágábban, alacsonyabb színvonalon és kevésbé összehangolt módon teheti majd a jövőben.
EZ OLYAN SZAKMAI ÉS POLITIKAI BOTORSÁG, AMIRŐL LE KELL BESZÉLNI AZ ÉPÍTÉSI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM MUNKATÁRSAIT, ÉS VISSZA KELL ÜLNI A TÁRGYALÓASZTALHOZ.
A BKK nyilatkozata szerint amennyiben az Építési és Közlekedési Minisztérium tervezetének bevezetése nyomán a BKK és az állam közlekedési cégei közötti megállapodás megszűnne, az dupla bérletet, jelentősen magasabb utazási költséget, a digitális utastájékoztatás, jegyvásárlás és útvonaltervezés megszűnését, az esetleges HÉV-pótlások akadozását, összességében a MÁV-HÉV és az agglomerációs Volán-járatok szolgáltatási színvonalának hanyatlását jelentené. Több százezer budapesti, kiemelten a HÉV-vonalak környékén lakók járhatnak rosszul, ha a kormány döntése nyomán nem hosszabbítják meg az úgynevezett hibrid közlekedési modellt biztosító szerződést a BKK, illetve a MÁV és Volán között.
Ne ártsanak!
A főpolgármester azt kérte a kormányzati szereplőktől, hogy ha nem tudnak segíteni, akkor legalább ne ártsanak. Példaként említette, hogy a 2016-ban állami fenntartásúvá váló HÉV-szerelvényeknél elmaradt a járműflotta fejlesztése. Arra is emlékeztetett, hogy ennek hatására január 1-étől felmerült a járatok ritkítása is. a MÁV országos válsága Budapestet és az agglomeráció közlekedését is sújtja, a (kék buszként funkcionáló) Volán-járatok is ki-kimaradoznak.
Karácsony Gergely mindezek alapján azt a következtetést vonta le, hogy a Budapest-ellenes politika vonatán nincs fék a kormányoldalon. Kitért arra is, hogy miközben egy nagy vízcsőtörés miatt több agglomerációs települést is a vízhiány réme fenyegetett, a fővárosi Fidesz ezt is az ő nyakába próbálja varrni azzal, hogy azt kommunikálja, a Fővárosi Vízművek nem tudja ellátni a feladatát. (Érden és környékén nem a Fővárosi Vízművek a szolgáltató.) Erről a narratíváról egyébként Tüttő Kata, városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes is – egy éneklős TikTok-videóban – kifejtette véleményét.
A főpolgármester úgy látja, hogy a választási kampány elindult, a Fidesznek nem főpolgármester-jelöltje van, nem egy jó ajánlata a budapestiek számára, hanem hadüzenete. Ezek a támadások azonban nem a főváros vezetését, hanem a budapestieket és az itt dolgozókat érik el.
(Borítókép: Karácsony Gergely 2023. február 22-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)