Értékelhetetlennek és félmegoldásnak tartja Vitézy Dávid Lázár János új ajánlatát

2024.01.09. 12:57
Három pontban reagált Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár Lázár János tömegközlekedésről szóló bejelentéseire. Mint ismert, a miniszter a Budapest-bérlet ügyében Karácsony Gergelynek is új ajánlatot tett, ami a közlekedési és városmobilitási szakértő szerint ebben a formában „értékelhetetlen”.

„Először is: nem szabadott volna idáig jutni. Budapesti utasok százezrei nézik értetlenül a vitát, és nem tudják, hogy jó lesz-e a bérletük a HÉV-re vagy a 22-es buszra még márciusban. Hiába árulja a BKK az éves bérleteket, melyek ma még érvényesek a HÉV-re és a kék Volánbuszokra, az érintett utasok nem tudhatják, meg merjék-e venni őket. Ezáltal már önmagában ez a hetek óta tartó hírfolyam is súlyos károkozás és bevételkiesés a budapesti tömegközlekedésnek” – így összegezte a Budapest-bérlet ügyét Vitézy Dávid közvetlenül Lázár János sajtótájékoztatója után.

Kiemelte, hogy a korábbi szerződéses konstrukció jó volt, azt kellett volna meghosszabbítani. Úgy véli, mindkét félre nézve szégyenteljes, hogy december 31-én lejárt a korábbi megállapodás, és azóta egymásra mutogatnak.

A fővárosnak nem az ünnepek előtti napokban, hanem legkésőbb ősz elején kellett volna felébredni, és akkor még sokkal jobb tárgyalási pozícióban lett volna. Lázár Jánosnak és munkatársainak a folyamatos Budapest-ellenes hangulatkeltés helyett a megállapodásra kellene törekedni

– nyomatékosított.

Mint az Lázár János mai bejelentéséből kiderült: újabb ajánlatot tett Karácsony Gergelynek, melynek értelmében a Volán-, a HÉV- és MÁV-járatokon elfogadnák a Budapest-bérletet, cserébe azért, hogy a budapesti önkormányzat elfogadná járatain az ország- és vármegyebérleteket.

Vitézy Dávid értékelése alapján ez az ajánlat jelenlegi formájában „értékelhetetlen”, hisz minden közös bérlet működésének kulcsa a jegybevételek felosztási rendje.

„Azt nyilván senki nem gondolhatja komolyan, hogy a vármegyebérlet úgy legyen érvényes a négyes metrón és a körúti villamoson, hogy a BKK egy forintot se lát a vármegyebérlet MÁV által beszedett bevételeiből. Nyilván fordítva sem mehet, hogy a Budapest-bérlet bevételeiből nem kap a MÁV-Volán – de ez eddig is működött, ameddig le nem járt a korábbi szerződés” – mutatott rá, hozzátéve, hogy ha valaki azt gondolja: sajtótájékoztatókon egymásnak üzengetve erre a helyzetre lesz megoldás, az nem sokat ért a rendszer összetettségéből és a feladat nagyságából. A szakértő ahogyan már korábban, úgy most is azt javasolja a feleknek, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz, és állapodjanak meg.

Komoly drágulást hoz a bérletek megszüntetése

Vitézy Dávid Lázár János egyéb bejelentéseire is reagált. A helyközi bérletek megszüntetéséről azt mondta:

Akinek jobb és olcsóbb volt, eddig is váltott már a vármegyebérletre. De akinek a régi típusú, kilométer-alapú bérletek jobban megérik, azoknak a ma bejelentett döntés brutális áremelést jelent: az eddigi 5 kilométeres vasúti, Volánbusz- vagy HÉV-bérletet vásárlóknak az eddigi 5940 forint helyett 9450 forint lesz a havi bérlet, ami 59 százalékos áremelés.

A részletekről azt mondta: aki eddig Budakesziről, Budaörsről, Nagykovácsiból, Solymárról, Pécelről és még sok más településről busszal vagy épp Dunaharasztiból, Budakalászról, Csömörről, Kistarcsáról ingázott HÉV-vel Budapestre, az eddigi 5 kilométeres bérlete helyett az 59 százalékkal drágább vármegyebérletet veheti csak meg a fővároson kívüli szakaszra.

„Arra kérem Lázár Jánost, gondolja ezt át, és vonja vissza ezt az intézkedést, ne drágítsa 59 százalékkal a 10 kilométernél rövidebb távon ingázók utazását” – jelentette ki.

Félmegoldásnak nevezte a tarifareformot

Végül az országos tarifareformot is értékelte. Mint írta: amikor meglátta a mai sajtótájékoztató címét, abban bízott, hogy az országos tarifareform azt jelenti, végre lesznek egységes és egymáshoz csatlakozó busz- és vonatjegyek az országban.

„Nonszensz, hogy ha egy MÁV-Volán-átszállásos utazást tervezek, kétféle jegyet kell vennem, két külön helyről. Ez évtizedek óta így van, nem új probléma, de csak ennek az egyesítése lenne az igazi tarifareform. Jó dolog a ma bejelentett 24 órás vármegye- és országos napijegy bevezetése, ezek jó termékek lesznek, a kedvezmények egyszerűsítése is időszerű volt, de a teljes országos jegystruktúra egységesítése jelenti csak az igazi és régóta szükséges tarifareformot, minden más csak félmegoldás. Amíg az országos közlekedésben két külön jegy kell buszra és vonatra, addig nem értünk át a 21. századba.”