„Megtört a jég, Pintér Sándort lefektetjük aludni” – tüntetnek a Belügyminisztérium előtt

MG 7015
2024.01.13. 15:08
Ugyan most már biztosnak tűnik, hogy januártól 32,2 százalékos béremelést kapnak a pedagógusok, az oktatási szervezetek szerint a küzdelem még távolról sem ért véget. Egyrészt még nem vennének rá mérget, hogy a tanárok februártól valóban megkapják az emelt illetményt, másrészt egyéb követeléseik is vannak, emiatt hirdettek most újabb tüntetést.
  • Délután három után megkezdődött a „Pintér-cirkusz” névre keresztelt tüntetés a Belügyminisztérium előtt, ahol több oktatási szervezet is jelen volt.
  • A tüntetésen többen is szót kaptak, többek között a PDSZ, az Egységes Diákfront és az Adom Diákmozgalom diákjai, de felszólalt Juhász Péter, az V. kerület polgármesterjelöltje is.
  • A cirkuszként felvezetett demonstráción mutatványok is helyet kaptak, volt bohóc, hipnózis, számmisztika és bűvésztrükk is.
  • A felszólalások és a műsor után a jelenlévők köszönetet mondtak a rendőröknek is, amiért nem vetettek be könnygázt.

16:00

Az előzetes ígéretekkel összhangban az egyórás műsor véget is ért. „Köszönjük a rendőröknek, akik ezúttal teát adtak, és nem könnygázt” – zárta az eseményt Perlaki-Borsos Noel, majd a tömeg azt skandálta, „folytatjuk”.

15:55

A továbbiakban a diákok egy bűvésztrükköt mutattak be. „Én hetedikben rájöttem, hogy a bűvésztrükkökkel nem tudok bevágódni. Úgy tűnik, a kormánynak ez máig nem esett le” – mondta egy korábbi felszólaló, Perlaki-Borsos Noel, majd egy üres nemzeti konzultációt helyezett be egy fekete zsákba. Kérésére a közönség azt skandálta ismét: „nincs tanár, nincs jövő”. A kiabálás hatására pedig egy új papírt húzott elő a zsákból, amire már az volt írva: propaganda.

Végül újabb három fiatal bejelentette, hogy a Fridays for Future, az Adom Diákmozgalom és az EDF közös kampányt hirdet a zöld jövő érdekében. Javaslatokat bárki tehet, márciusban pedig továbbítják ezeket a budapesti főpolgármester-jelölteknek. Zárásképp a tömeg elénekelte a Mi vagyunk a Grund! című dalt.

15:50

A következő felszólaló Juhász Péter volt, az V. kerület polgármesterjelöltje, akit úgy konferálták fel, mint „Rogán Antal rémét”.

Polgármesterként nem tudok változtatni az oktatás jövőjén, de az biztos, hogy olyan hibákat nem követek majd el, mint elődeim

– ezzel arra utalt, hogy a Belügyminisztérium épülete ma szálloda is lehetne, és „Pintér Sándor jól is mutatna recepciósként”. Az MKKP színeiben induló politikus kijelentette: most egyetlen feladat van, a minisztert elüldözni. Hangsúlyozta: ehhez egyedül kevés lesz, de annyit megígér, hogy leendő polgármesterként mindent megtesz azért, hogy legalább helyben jobb legyen az oktatás.

15:40

A műsorszám után a PDSZ képviselője, Pál Alexandra ragadta magához a mikrofont, és arra figyelmeztetett, hogy a 32,2 nem egyenlő 32,2-vel.

20 százalékos infláció mellett ez ugyanis csak 12,2 százalék

– mondta, majd arról beszélt, hogy ez még csak bérkorrekció, de annak is kevés. „Ennél több jár nekünk” – mutatott rá. Megjegyezte: „folytatjuk, mert ha nincs tanár, nincs jövő”.

15:35

Perlaki-Borsos Noel után újabb két diák lépett színpadra, és „velük tartott” bábuként a bohócorrot viselő Pintér Sándor is. Bejelentették, hogy a rendőrség nem engedte, hogy a kartonbábut megdobálják és ledöntsék, emiatt úgy döntöttek, inkább hipnotizálják, és ily módon elaltatják.

Ezután újabb fiatal lépett a közönség elé, és egy lánccal a kezében valóban „elaltatta” Pintér Sándort, megjegyezve, hogy az oktatás most már fellélegezhet.

15:30

Az EDF egy másik aktivistája, Perlaki-Borsos Noel vette át a szót. Arról beszélt, hogy csaknem húszezer tanár hiányzik a közoktatásból, és mintegy tízezer diák tanul külföldön. Ez a szám pedig évről évre növekszik.

Nem szabad ugyanakkor csak Orbán Viktorból levezetni a problémát. Még akkor sem, ha ő maga egy hatalmas probléma

– fogalmazott, utalva arra, hogy a rendszer egészével gond van, de az egyszer úgyis elbukik, semmi sem örök. A fiatal ezt követően kijelentette: „a mágus Pintér Sándor belekezdett a számmisztikába”. Ezalatt azt értette, hogy a tanárok még most sem tudják, mennyit keresnek majd februártól, a 32,3 százalékos emelés csak átlagban értendő. Az azonban, hogy egyénileg, teljesítmény alapján ez mit jelent, egyelőre rejtély.

15:20

„Nagyon sok szeretettel köszöntünk mindenkit a Pintér-cirkuszban” – állt a színpadra az Egységes Diákfront (EDF) egy aktivistája. Kiemelte, hogy a demonstráció nem egy szokványos tüntetés. 

A mai program egy perccel sem nyúl majd tovább az egy óránál. Ennyit kérünk csak a közönségtől

– mondta, majd kijelentette, hogy a mostani béremelés az eddigi tüntetések eredménye. „A Karmelita bohócai ezt nem vehetik el, szórakozni a négy fal között kell” – jelentette ki. Beszélt arról is, hogy a béremelés csak a kezdet, modern tananyagra is szükség van, „a honvédelmi ismeret nem válthatja fel a médiát”.

15:10

Még tart a gyülekező, egyelőre néhány száz ember gyűlt össze a Belügyminisztérium előtt.

A „Pintér-féle cirkusztól” bármi kitelik

„Béremelést, ne szemfényvesztést!” – ezzel a címmel hirdetett tüntetést több oktatási szervezet szombat délutánra a Belügyminisztérium elé, az esemény délután három órakor vette kezdetét.

A szervezők az esemény leírásában hangsúlyozták: részsikerként könyvelhető el, hogy a kormány januártól az előzetesen ígért 10 százalék helyett végül 32,2 százalékkal emeli meg a tanárok fizetését

Megtört a jég, Pintér Sándort lefektetjük aludni

– jelentették ki az esemény meghívójában, ahol kiemelték azt is: amiatt kell most ismét tüntetni, mert a „Pintér-féle cirkusztól” bármi kitelik, a béremelést meg kell védeni.

Kitértek továbbá arra is, hogy a béremelés csak az első lépés volt a jobb oktatáshoz vezető úton, a jövőben egyenlő esélyeket, tanszabadságot, gyakorlatias hozzáállást és a szegregáció felszámolását is ki szeretnék harcolni. 

A napokban Rétvári Bencét, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárát kérdeztük arról, hogy a béremelésen túl a többi követelés ügyében lesz-e előrelépés, de a kormánypárti politikus elárulta azt is, hogy kilátogatna-e a tárca épülete elé meghirdetett tüntetésre, hogy személyesen konzultáljon az oktatás szereplőivel. Cikkünket ide kattintva érheti el.

(Borítókép: Németh Kata / Index)