A bicskei pedofilügy áldozatai felé van-e mondanivalója a miniszternek? Gulyás Gergely elmondta: szigorítani kell a gyermekvédelmi intézkedéseket, az áldozatokkal együtt éreznek, és mindenkinek tudnak segíteni, aki szeretné.
Köszönjük olvasóink figyelmét!
Gulyás Gergelyt kérdezték Magyar Péter friss bejegyzéséről, amelyben azt írta a miniszternek címezve:
„Te 2023 nyarán (írásban) jelezted, hogy az állami megbízásaimat a volt feleségem ilyen irányú döntése esetén tarthatom meg. Habár korábban még azt mondtad, hogy egy gyors/zökkenőmentes válás esetén természetesen semmi nem változik. Ez inkább hangzik burkolt fenyegetésnek.”
Gulyás Gergely azt mondta: ami Magyar Péter és Varga Judit magánéletét, illetve válását illeti, semmit nem fog mondani, mert az nem tartozik a nyilvánosságra. Újságírói kérdésre a Kormányinfón a miniszter többször is arról beszélt, hogy Magyar Péter korábban sms-ben megfenyegette. „Állításaiddal ellentétben soha nem fenyegettelek semmilyen ügyben. Ez rágalmazás. Ha ilyet írtam neked, felhatalmazlak, hogy hozd nyilvánosságra” – írta Magyar Péter a Facebookon.
A bicskei pedofilügy áldozatai felé van-e mondanivalója a miniszternek? Gulyás Gergely elmondta: szigorítani kell a gyermekvédelmi intézkedéseket, az áldozatokkal együtt éreznek, és mindenkinek tudnak segíteni, aki szeretné.
Gulyás Gergely a volt köztársasági elnököknek járó juttatásról elmondta: ha a volt államfő bárhol dolgozik, akkor nem kap elnöki juttatást. A miniszter valószínűsíti, hogy Novák Katalin hamarosan dolgozni fog valahol.
A miniszternek van-e tudomása arról, hogy mi volt a kegyelmi döntés indoka? Gulyás Gergely azt mondta, hogy ő nem tudja, és csak Novák Katalin tud választ adni. A miniszter szerint „fals” az összehasonlítás a Budaházy-üggyel, arról beszélt: ott az államfő jó döntést hozott, a bicskei ügyben nem. A kérdésre, hogy Orbán Viktor hogyan fogadta a kegyelmi ügyet, a miniszter azt mondta, a miniszterelnök holnap majd beszédet mond (február 17-én Orbán Viktor évértékelő beszédet tart).
Mennyire életszerű, hogy valaki a semmiből dob egy sms-t, amiben megfenyegeti a NER-t, ha megszűnnek az állami megbízatásai? – kérdezték Gulyás Gergelytől. A miniszter kifejtette: bedöntésre vonatkozó kísérletet nem lát, de függetlenül attól, hogy életszerű-e, ez történt. Közzétenni nem szeretné az üzenetet, mert még ha modortalan formában is érkezett, akkor is úgy veszi, hogy ez a magánjellegű kapcsolattartás egy sajátos formája volt. Gulyás Gergely nem hiszi, hogy a NER-nek van oka tartani Magyar Pétertől.
Megkérdezték Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt, hogy vállalná-e az államfői posztot. A kormányszóvivő megjegyezte, hogy korábban a főpolgármester-jelöltségről kérdezték, és már várja, hogy mi lesz a következő Kormányinfón. Gulyás Gergely egy másik kérdésre elmondta: eldöntött kérdés, hogy nem lesz rendkívüli ülés az új államfő megválasztásával kapcsolatban.
Gulyás Gergely szombat délelőtt tudta meg, hogy Novák Katalin lemond. A köztársasági elnök délután jelentette be lemondását. Azt, hogy Novák Katalin minek a fényében döntött a lemondás mellett, tőle kell megkérdezni – jelezte a miniszter.
Infláció ügyében Gulyás Gergely elmondta: az adatok közelítenek az elfogadható mértékű inflációhoz, az éves adatot kell megvárni, azonban 3 százalék alá jó esetben jövő évben tud visszatérni az infláció. Azt is mondta, hogy idén nem fog olyan problémát jelenteni az infláció a háztartásoknak, mint az elmúlt két évben.
Gulyás Gergely azt nem tudja, hogy áll-e valaki Magyar Péter mögött, de a Fideszen belül nincs ellentét. A miniszter elismerte, hogy Varga Judit volt férjével a kapcsolatuk egykor valóban baráti volt, most a legnagyobb szomorúsággal és sajnálattal nézi, hogy „ő maga azoknak a kegyéből és rosszabb esetben még kenyeréből is van a magyar közéletben, akik ellen egykor együtt küzdöttünk”. Magyar Péter egyébként hetekkel korábban megírta Gulyás Gergelynek, hogy mire készül.
Gulyás Gergely szerint Novák Katalin és Varga Judit is vállalta, hogy hibát követtek el, és lemondtak, ez a magyar közéletben nem általános. Hozzátette: a köztársasági elnöknek a kegyelmi döntésben nincs indoklási kötelezettsége, amikor az ügy nyilvánosságra került, nem kapott a nyilvánosság elfogadható indokot, de vélhetően nehéz is lenne ilyet találni.
Budaházy Györgyék kegyelmi kérvényéről Gulyás Gergely elmondta: a kormányülésen volt szó róla, de egyetlen más kegyelmi ügyet sem tud mondani, ami szóba került volna kormányülésen.
Magyar Pétert még a barátjának tartja? – kérdezték a minisztert. Gulyás Gergely azt mondta, hogy hónapok óta nem beszéltek, talán utoljára októberben, azt is megjegyezte: a fenyegetés nem fér bele a barátságba.
Amíg Balog Zoltán marad, addig maradok én is
– jelentette ki Gulyás Gergely azzal kapcsolatban, hogy a Református Egyházban egyházkerületi jogtanácsos.
Megkérdezték Gulyás Gergelyt, hogy továbbra is töretlen-e a bizalma Balog Zoltánban. A miniszter szerint ha az a kérdés, hogy nagyra becsüli-e, akkor a válasz az, hogy igen. Azt is mondta, hogy kiváló püspöknek tartja. Másik kérdésre azt válaszolta, a Református Egyházra tartozik, hogy Balog Zoltán lemond-e.
Csak tévedés volt a pedofilügyben kegyelmi döntést hozni? Gulyás Gergely elmondta: mindenképpen egy téves döntés született, annak a végső hibája, aki a döntést meghozta. A kormány nem vizsgálja azt, hogy Varga Judit miniszterként először miért nem javasolta a kegyelmi döntést, és aztán miért ellenjegyezte. Gulyás Gergely tudja a választ, hogy mi történt, de nem mondja el, mert a lemondások miatt szerinte már nem elegáns megszólalnia; ha Varga Judit akar nyilatkozni, akkor elmondja.
Balog Zoltán tájékoztatta Orbán Viktort arról, hogy támogatja a kegyelmet? Gulyás Gergely leszögezte, hogy nem, Orbán Viktor is a sajtóból értesült a kegyelmi ügyről.
Szentkirályi Alexandra adta át 2015-ben a kitüntetést V. Jánosnak. A kormányszóvivő az erre vonatkozó kérdésre elmondta: amikor a Fővárosi Önkormányzat a díj odaítéléséről döntött, akkor már véget ért egy olyan rendőrségi vizsgálat, ami az illetőt ártatlannak mondta ki, ez éppen az akkori fővárosi önkormányzati vezetés nyomán indult. A díjról elmondta: a közgyűlés megszavazta, jobboldali és baloldali képviselők is. Később Tarlós István jelentette be, hogy amennyiben marad főpolgármester, a soron következő közgyűlésen javasolni fogja a díj visszavonását.
Kérdésre (Deutsch Tamás lehet-e a kormánypártok EP-listavezetője?) Gulyás Gergely elmondta, hogy Deutsch Tamás kiváló EP-listavezető lenne, a jogszabályi határidőn belül döntenek arról, hogy kit jelölnek a kormánypártok. Korábban az Index azt írta, hogy Hidvéghi Balázs lehet a kormánypártok EP-listavezetője.
Gulyás Gergely újságírói kérdésre elárulta, tudta, hogy Magyar Péter mire készül, mert megírta neki. Arra a kérdésre, hogy próbálta-e megakadályozni őt, a miniszter azt válaszolta: nem, és nem szereti, ha fenyegetik.
Miben látja Balog Zoltán felelősségét? Gulyás Gergely elmondta: a felelősség azé, aki a döntést meghozta a kegyelmi ügyben. A kormány részéről lezártnak tekintik az ügyet? - hangzott az újabb kérdés. A miniszter azt válaszolta: meg kell választani az új államfőt, az ügy botrányrészét lezárták. Ugyanakkor hozzátette: meg kell nézni, hogy kell-e szigorítás a gyermekvédelmi rendszerben.
Gulyás Gergely a választásokkal kapcsolatos kérdésünkre elmondta, a főpolgármester-jelölt kiválasztásánál sok jó jelölt van, az európai parlamenti listánál viszont új helyzet állt elő Varga Judit visszalépésével.
Kivizsgálja-e a kormány a Magyar Péter által említett túlárazott kommunikációs szerződések ügyét? – kérdeztük Gulyás Gergelytől. A miniszter válasza: a kommunikációs szerződések közbeszerzéseken köttetnek, a Magyar által vezetett Diákhitel Központ is ilyen szerződést kötött, ezért átgondolandónak tartja az ő részéről ezeket az állításokat.
Gulyás Gergely arra a kérdésünkre, hogy a kínai közbiztonsági miniszter magyarországi látogatása a kínai elnök esetleges látogatásának előfutára volt-e, elmondta: örülnek, ha a kínai elnök Magyarországra jön, és bíznak benne, hogy ez is ennek az előkészítése volt.
Gulyás Gergely arra a kérdésünkre, hogy megszavazza-e a parlament Svédország NATO-tagságát, elárulta: reménykeltő tárgyalások zajlanak a svéd kormánnyal.
Novák Katalin lemondásával és a kegyelmi ügy indoklásával kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta: tudomásul vették a lemondásokat, az elmúlt 25 évben minden kegyelmi kérvényt ellenjegyeztek, töretlen folyamatot folytatott Varga Judit miniszterként – ugyanakkor kétségtelen, hogy a konkrét esetben nem kellett volna ezt tennie.
A kormánynak nincs véleménye a református egyház belügyeiről – válaszolta Gulyás Gergely arra a kérdésünkre, hogy Balog Zoltánnak le kell-e mondania.
Gulyás Gergely kérdésünkre elárulta: már eddig is szigorítottak, de a kormány nyitott arra, hogy tovább szigorítsák a gyermekekkel szembeni bűncselekmények büntetési tételét.
A MÁV zenetábori ügyére vonatkozó kérdésünkre úgy fogalmazott Gulyás Gergely, hogy minden ilyen ügyben a lehető legszigorúbban és a leggyorsabban kell a hatóságoknak eljárnia.
Gulyás Gergely azt is elmondta, a legjobb, ha magyar gyermekvédelmi szakemberek vizsgálják meg a helyzetet. A miniszter úgy látja, ha egy ilyen szerencsétlen ügy határozza meg a napirendet, meg lehet nézni, hogy milyen hiányosságai vannak a rendszernek.
Ki terjesztette fel kitüntetésre a bicskei ügy elítéltjeit? – kérdeztük Gulyás Gergelytől. A miniszter szerint a vizsgálatok többnyire a sajtó segítségével lefolytak. Gulyás Gergely hozzátette: ha valaki megnézi az illető kinevezéseit és kitüntetését, ezekre akkor került sor, amikor nem volt ismert, hogy ilyen bűncselekményeket követett el, de utólag is tévesnek kell nyilvánítani a kitüntetéseket. A jelenlegi főpolgármester is megszavazta egyébként a kitüntetést, de különösebben őt sem vádolná az ügyben, a felterjesztőnél kell a hibát keresni.
Gulyás Gergely a közvetlen államfőválasztás lehetőségére vonatkozó kérdésünkre kifejtette: van egy világos alkotmányos rend 1990 óta, ennek megfelelően választották eddig is a köztársasági elnököt, a baloldalnak akkor van gondja ezzel, ha nem ők vannak többségben, „ez eléggé álszent”, az államfőválasztás módja pedig nem fog változni.
Klubrádió cikke ügyében Gulyás Gergely azt mondta, hogy régi bolsevik diktatórikus megnyilatkozás volt, az egész sajtóhoz méltatlan, és reméli, hogy a sajtóban is így állnak hozzá.
Gulyás Gergely szerint Arató Andrásnak le kellene mondania a pozíciójáról a Klubrádió élén a Novák Katalinról és Varga Juditról szóló cikke után.