„Mondjátok azt, hogy elég” – Róna Péter tüntetésre buzdítja a fiatalokat

2024.02.16. 08:33
Róna Péter, a Jobbik – Konzervatívok EP-listavezetője kifejezetten a fiatalokat hívta tüntetni a péntekre szervezett Odakint most szörnyek járnak címmel meghirdetett demonstrációra. A közgazdász szerint Magyarország a „rendszerváltás utáni történetének legsúlyosabb erkölcsi válságába süllyedt”.

Ahogy az Index beszámolt róla, a bicskei pedofilügyben adott kegyelmi botrány után Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügyi miniszter is lemondott. A Sándor-palota ezzel lezártnak tekintené az ügyet, de a társadalom egy jelentős része itt nem állna meg.

A youtuberek, zenészek, színészek, humoristák, műsorvezetők és egyéb hírességek demonstrációt hirdettek február 16-a, péntek 18 órára a Hősök terére, Odakint most szörnyek járnak – Kiállás az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért címmel.  

Róna Péter a Jobbik – Konzervatívok EP-listavezetője közösségi oldalán hívta tüntetni a fiatalokat. 

Fiatalok! Hazánk a rendszerváltás utáni történetének legsúlyosabb erkölcsi válságába süllyedt. Ebből csak úgy lehet kikerülni, ha Ti, fiatalok mondjátok azt, hogy elég, és Ti veszitek kezetekbe a nemzet sorsát!

– fogalmazott a politikus.

Megjegyezte, hogy „nem szabad félni és másokra várni, ezért mindenkinek magának kell cselekedni”. Hozzátette, hogy a fiatalokon múlik Magyarország jövője, ezért fontos, hogy a pénteki demonstráción valamennyien ott legyenek. 

Továbbra sem csillapodnak az indulatok

Mint írtuk, múlt szombaton Novák Katalin köztársasági elnök lemondott a hivataláról, majd Varga Judit volt igazságügyi miniszter is bejelentette, hogy visszavonul a közélettől. A botrány azután robbant ki, hogy a köztársasági elnök tavaly megkegyelmezett a gyerekeket molesztáló bicskei iskolaigazgatót védeni próbáló K. Endrének.

A részleteket, és hogy pontosan kinek a kezdeményezésére adták a kegyelmet, azt továbbra sem lehet tudni.

Mindeközben az is kiderült, hogy szakmai díjai miatt kaphatott jóval enyhébb büntetést V. János, a bicskei gyermekotthon szexuális erőszak miatt elítélt igazgatója. Karácsony Gergely szerdán vizsgálatot rendelt el, hogy megállapítsák, ki és hogyan terjeszthette fel a díjra V. Jánost.

Az indulatokat tovább fokozta, hogy Magyar Péter, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter volt férje vasárnap interjút adott a Partizánnak, amelyben éles bírálatot fogalmazott meg a kormány működését és kommunikációját illetően. A jogász azóta is rendszeresen kritizálja Facebook-oldalán a kormányt. 

A Momentum Mozgalom már szerdán is demonstrált a Sándor-palotánál, ahol a párt elnöke, Donáth Anna kiemelte, hogy amióta az ügy kirobbant, „azóta mindenki terel, valós felelősségvállalás, valós bocsánatkérés, valós válasz” nem történt.

Csütörtökön a VIII. kerületi Fidesz-iroda kirakatát megrongálta egy ismeretlen elkövető. Pikó András, a kerület polgármestere szerint hiába indulatosak a pedofilügy miatt az emberek, ez nem jogosít fel senkit az erőszakra.