Senkit sem engednek be a debreceni akkugyár közmeghallgatására

GettyImages-1809591790
2024.02.20. 18:52
A lakosok a városházának küldött e-mailben és Ügyfélkapun keresztül tehetnek fel kérdéseket a közmeghallgatás ideje alatt. A CATL debreceni gyárának katasztrófavédelmi engedélyét a Kúria megsemmisítette, emiatt új kérelmet nyújtott be a cég. Ezzel kihasználhatja az ukrajnai háború miatt született kormányrendelet adta lehetőséget, mely szerint személyes jelenlét nélkül, online tarthat közmeghallgatást.

Senkit sem engednek be, és online tartják a CATL debreceni akkumulátorgyárának új katasztrófavédelmi közmeghallgatását – írta a Debreciner.hu.

A lakosok a városházának küldött e-mailben és Ügyfélkapun keresztül tehetnek fel kérdéseket, és jelezhetnek észrevételeket, de csak a „közmeghallgatás” ideje alatt.

A lap szerint mindezt egy, Debrecen önkormányzati honlapján megjelent hirdetményben közölte a városvezetés. Ott azt írták: március 4-én reggel 8 és este 20 óra között tartják a kínai CATL vállalat debreceni akkumulátorgyárának katasztrófavédelmi közmeghallgatását. Az eseményt azonban „honlapon való közzététel útján” fogják megrendezni, így fizikailag senki sem vehet részt rajta.

Az ukrajnai háború miatt tarthatnak köz nélküli közmeghallgatást

Az oldal felhívja a figyelmet, hogy bár az önkormányzat nem hivatkozik hirdetményében a jogszabályi háttérre, de a lakosok kizárására egy tavaly áprilisi kormányrendelet ad lehetőséget, amely az önkormányzatoknak és a hatóságoknak lehetővé teszi, hogy online – az érintettek személyes jelenléte nélkül – tartsák meg a közmeghallgatásokat.

MINDEZT AZ UKRAJNÁBAN ZAJLÓ HÁBORÚRA HIVATKOZVA.

Az első olyan közmeghallgatást, amelyen a lakosság nem vehetett részt személyesen, december 11-én tartották a városban a Nemzeti Oltóanyaggyár ügyében. Munkaidőben, 7 óra 30 perc és 16 óra 30 között várták a lakosság leveleit, azonban az esemény jegyzőkönyve szerint senki sem élt a lehetőséggel.

A CATL engedélyét a Kúria megsemmisítette, új eljárásra van szükség

2023. január 9-én tartották a CATL akkumulátorgyárának első katasztrófavédelmi közmeghallgatását a Kölcsey Központban, amin több mint ötszázan vettek részt. A Debreciner.hu szerint az esemény egyik legmaradandóbb pillanata az volt, amikor a kínai cég képviselője nem tudta megtartani prezentációját a felháborodott hallgatóság közbekiabálásai miatt.

A résztvevők azt követelték, hogy a beruházásról népszavazáson dönthessenek, azonban azt később sem írták ki. Papp László (Fidesz) Debrecen polgármestere ígéretet tett a rendezvényen a mikepércsi lakosoknak, hogy a Debrecen szomszédságában lévő községben egy hasonló közmeghallgatás keretében válaszol az ott lakók aggódó kérdéseire.

Az Együtt Debrecenért Egyesület oldala kijelenti: Papp László polgármester ígéretét, amelyet az „első, valódi” közmeghallgatáson tett, a mai napig nem tartotta be.

A Kúria november 29-én megsemmisítette a gyár katasztrófavédelmi engedélyét a nyilvánosságra vonatkozó szabályok megsértése miatt. Új eljárás lefolytatására kötelezte a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt, ennek a következménye, hogy újabb közmeghallgatásra van szükség. Előbb az új, de az eredeti kérelem alapján indított eljárásnak a leállítását kérte a CATL, majd új kérelmet adott be.

Horváth Nándor László debreceni polgár – akit Schiffer András képviselt – felülvizsgálati kérelmének helyt adott a Kúria még novemberben, ezzel megváltoztatva a Debreceni Törvényszék ítéletét, és megsemmisítve a CATL debreceni beruházására kiadott engedélyt.

Akkor Horváth Nándor László a Debreciner.hu kérdésére úgy fogalmazott, hogy a cég döntésében szerepet játszhatott, hogy elkerülhetik a lakosok jelenlétében megtartott közmeghallgatást az új kérelem alapján indult eljárással.

(Borítógép: Munkagépek dolgoznak a CATL debreceni akkumulátorgyárának építkezésén 2023. augusztus 16-án. Fotó: Stiller Ákos / Bloomberg / Getty Images Hungary)