Utcára vonult az ellenzék, Dobrev Klára szerint remegnek a térdek, és rés van a pajzson

ZS 0544
Vasárnap délután ismét Budapesten tüntetett az ellenzék több pártja is, köztük a DK, az MSZP, a Momentum, valamint a Párbeszéd – Zöldek. A résztvevők a Kossuth téren demonstráltak a közvetlen köztársaságielnök-választásért, továbbá egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását is követelik a bicskei pedofilbotránnyal kapcsolatos kegyelmi ügy miatt.
  • A rendezvényen több ellenzéki képviselő is felszólalt, többek között Dobrev Klára, Szabó Tímea, Kunhalmi Ágnes, Bedő Dávid és Karácsony Gergely.
  • Felszólalt Fekete-Győr András és Varju László is, akik nevétől az utóbbi időben bírósági ügyeik miatt volt hangos a sajtó.
  • A tüntetésre kiérkezők száma fogyatkozni kezdett, miután eleredt az eső.
  • A demonstráció hivatalos lezárásaként elénekelték a Himnuszt.
  • Ugyan a pártok azért szervezték a demonstrációt, hogy szorgalmazzák a közvetlen köztársaságielnök-választást, ennek ellenére erre nem fektettek nagy hangsúlyt a felszólalásokban.
  • A tüntető tömeg viszonylag gyorsan elhagyta a Kossuth teret.

17:35

Helyszíni tudósítónk jelentése szerint a Himnusz után viszonylag gyorsan szinte teljesen kiürült a tér. Ezzel folyamatosan frissülő cikkünk végéhez értünk, köszönjük, hogy velünk tartottak!

17:20

A tüntetés végén a felszólalók közösen álltak a színpadra, és elénekelték a Himnuszt. Érdekesség, hogy ugyan a pártok – amellett, hogy egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását követeljék – azért szervezték a demonstrációt, hogy szorgalmazzák a közvetlen köztársaságielnök-választást, ennek ellenére erre nem fektettek nagy hangsúlyt a felszólalásokban.

17:15

Karácsony Gergely főpolgármester utolsó felszólalóként arról beszélt, fontos mondat, hogy a kormány „reménytelen helyzetben lévő emberekkel nem foglalkozik”, szerinte ez lesz a rendszer fejfájára írva.

A kegyelmi botrányt nem a rendszer hibájának, hanem magának a rendszernek tartja. „A nihilizmust meghosszabbították Bicskéig” – mondta a főpolgármester, hozzátéve: ma brüsszeli traktorosnak kell lenned, hogy a magyar miniszterelnök meghallgasson. Karácsony Gergely azzal folytatta, a kormány elvesztette képességét arra, hogy a hatalomgyakorlásnak erkölcsi része legyen, az ő feladatuk pedig a politika erkölcsének visszavívása, ami nem kizárólag a pártok ügye.

Van mit tenni, most kell mit tenni. Bő száz nap múlva újra választanunk kell

– mondta, aminek a tétjei közé sorolta, hogy zsarnokságban vagy szabadságban akarunk-e élni, megmaradunk-e európai nemzet, marad-e menedéke annak az értékrendszernek, amiben egykor közösen hittek, ez egy szóval úgy írható le, hogy köztársaság.

„A köztársaság ügye nem veszett el” – hangsúlyozta Karácsony Gergely, szerinte a köztársaság többek között ott van a diákok mozgalmában, a civilekben, a szabad önkormányzatokban és a pártokban is, ahogy „Budapest is ragaszkodik a köztársasági értékekhez, ragaszkodik az európaisághoz”. A fővárosban a közösség érdeke mindig előbbre való a magánérdekeknél, a hatalmat visszaszolgáltatják azoknak, akiket ez megilleti, hogy „a hatalom emberei helyett jöjjön az emberek hatalma” – mondta.

A főpolgármester érti a tömegek dühét, érti, hogy miért vannak most kevesebben, de  szerinte ennek ellenére szükség van az ellenzéki pártokra. Most is el kell mennünk szavazni  emelte ki.

Budapest „az erkölcsét vesztett rendszerből kiiratkozik”, Budapest „azért köztársaság, hogy egyszer egész Magyarország az legyen” – hangsúlyozta. Karácsony Gergely beszédében az orosz ellenzéki Alekszej Navalnijról is megemlékezett, majd beszéde végén a március 15-i rendezvényen történő részvételre buzdított.

17:00

Varju László előre kijelentette, nem panaszkodni jött.

Én bányász vagyok, a bányászok nem panaszkodnak, hanem odavágnak, ha kell

– fogalmazott. A DK országgyűlési képviselője kijelentette: „Elég volt!”. A politikus feltette a kérdést, „hol van az igazság akkor, amikor egy pedofilsegítő kegyelemmel szabadul, és bocsánatot sem kérnek?”

„Igazságot akarunk” – mondta Varju László.

16:50

Fekete-Győr András beszédében elmondta: „ma már tudjuk, hogy az Orbán-rezsimben mindig van lejjebb”, a dühük pedig erősebb, mint valaha. A Momentum országgyűlési képviselője szerint Magyarországon jogos közfelháborodás van, „a bántalmazott gyermekek helyett a pedofilokat védik”.

Most félnek attól, hogy ez a pedofilmosdató rendszer rájuk omlik. Ma már attól sem riadnak vissza, hogy börtönnel fenyegessenek politikusokat

– mondta Fekete-Győr András, aki az őt, valamint Varju Lászlót érintő bírósági ügyre is kitért. „Pedofilhálózatok játékszerévé vált a gyermekvédelem, és még most sem tudjuk, hol van a polip feje, meddig érnek a csápjai a szörnyetegek hálózatának” – fogalmazott a képviselő. Orbán Viktorék azt a bizalmat, hogy méltók legyenek a nemzet vezetésére, már nem kaphatják vissza – vélekedett.

16:40

Iványi Gábor lelkész többek között arról beszélt a tüntetésen, hogy a hatalmon lévők nem változnak, hiába a kényszer, hogy vállalni kell a felelősséget, nem mindenkire igaz ez. Úgy látja, hogy

új rendszerváltásra van szükség, meg kell kérni Orbán Viktort, hogy távozzon a közéletből.

16:35

Helyszíni tudósítónk szerint miután eleredt az eső, többen elhagyták a Kossuth teret.

16:30

Bedő Dávid azzal kezdte, két hét után sem kaptak választ azokra a kérdésekre, hogy miért kapott kegyelmet K. Endre, és kik tudtak a kegyelemről.

Azért mondtak le, mert lebuktak, mert kiderült az igazság, a gyermekvédő kormánynak nem is olyan fontosak a gyerekek

– vélekedett a Momentum országgyűlési képviselője. Igazságot követelnek a bántalmazottaknak, és követelik a bocsánatkérést „Orbán Viktortól, hogy vállalja végre a felelősséget”.

Bedő Dávid szerint „ma Magyarországon az a valódi probléma, hogy a magát gyermekvédelminek hazudó kormány intézményeiben a gyermekek kiszolgáltatottabbak, mint bárhol”. Európai Gyermekvédelmi Hatóság felállítását kezdeményezte a Momentum.

16:20

Kunhalmi Ágnes beszéde közben eleredt az eső. A politikus úgy folytatta, azt nem tartja igaznak, hogy csak az orbánozás tartja össze őket, világos szakpolitikai programjaik vannak.

Nem igaz, hogy nincs meg az ellenzékben az a tudás, amivel kormányozni tudnánk ezt az országot

– vélekedett Kunhalmi Ágnes, hozzátéve: bármit is gondolnak, egy a nemzetük, egy az országuk, ha pedig nem tudnak közös nevezőre jutni, akkor Orbán Viktor fogja meghatározni gyerekek millióinak a jövőjét. „Fogjatok össze” – skandálta a tüntetők egy része.

Kunhalmi Ágnes úgy vélekedett, az ellenzék megosztottsága ma a gyerekeket is magára hagyja, ezt pedig nem engedhetik.

Óriásit fog tarolni Orbán, és röhög a markába

– figyelmeztetett Kunhalmi Ágnes az EP-választásra arra az esetre, ha külön indulnak az ellenzéki pártok, de szerinte Orbán Viktor közösen legyőzhető, „most kell bevinni az ütést, akkorát behúzni, hogy ne tudjon talpra állni”. Kunhalmi Ágnes az EP-választásra is közös ellenzéki listát szorgalmazott. Arra is figyelmeztetett, ha a fővárosban nem lesz közös lista, nem lesz Karácsony Gergely mögött közgyűlési többség, „ha Budapestet visszaveszi a Fidesz, nem lesz 2026”. Azt még nem próbálták ki 2010 óta, hogy két választás között is működjenek együtt.

16:10

Kunhalmi Ágnes szerint „a mostani pedofilügy tűpontosan mutatja meg a rendszer lényegét”, ami súlyos morális válságot is mutat, „a szégyen nemzeti alapélménnyé vált”. Az MSZP társelnöke már azon tűnődik, hogy Európa ezen pontján vajon végbement-e a felvilágosodás.

A szörny a fideszes állam. A fideszes állam egyik legfontosabb rendezőelve, hogy a feljebbvalónak mindig engedelmeskedni kell

– vélekedett az ellenzéki politikus. „Volt mersze Orbánnak azt mondani, hogy Novákban és Vargában több tisztesség van, mint a baloldalban együttvéve. Hogy merészeli? Milyen méltóságról beszél? Csak akkor mondtak le, és akkor is csak Orbán parancsára, amikor kiderült az egész ügy” – fogalmazott Kunhalmi Ágnes, aki ezt az erkölcstelenség legmélyebb bugyrának tartja.

A társelnök hangsúlyozta, a legnagyobb bátorság a legnehezebb döntésekhez kell, túllépni önmagukon, „meggyőzni jöttem DK-st, zöldeket, liberálisokat, párt nélkülieket, jobboldali demokratákat”. Szerinte több van bennük, ami összeköti őket, és minden tudásuk megvan ahhoz, hogy ezt a rendszert elküldjék, és jobban kormányozzanak.

16:00

Eközben közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke arra buzdít, hogy „söpörjük ki az orbáni pedofilhálózatot!”

15:50

Szabó Tímea szerint „ma Magyarországon a szabadságot Orbán Viktor és az ő pedofilhálózata veszélyezteti”. A Párbeszéd – Zöldek ügyvezető társelnöke azt is kifogásolta, hogy „luxusnyugdíj” jár a távozó köztársasági elnöknek, majd úgy vélekedett, hogy „az egész gépezet selejtes, az egész gépezet szemétre való”.

Ha Orbán Viktor ennyi emberéről kiderül, hogy bűnös, akkor az egész rendszere bűnös, a tetején Orbán Viktorral

– vélekedett, miközben a tüntetők azt skandálták, „Orbán, takarodj”.

Szabó Tímea szerint kiderült, hogy amit a Fidesz hirdet magáról, az hazugság, ebből a hitelvesztésből pedig sokmilliárdos propagandával sincs kiút. „Embertelen pedofilmosdató banda, szégyelljék magukat. Ön, miniszterelnök úr, az elmúlt 14 évben semmit nem tett a gyerekekért” – jelentette ki Szabó Tímea. A politikus szerint muszáj és lehet is közösen másképp csinálni, a gyermekek védelmével, emberhez méltó megélhetéssel, egészséges környezettel, ahol a sokszínűségről nem a hányás jut eszünkbe, „ezt meghagyjuk a Fidesz Neander-völgyi tagozatában Deutsch Tamásnak”.

15:35

Dobrev Klára a Fidesz–KDNP államfőjelöltjét, Sulyok Tamást mameluknak nevezte, szerinte a Sándor-palota portását alaposabb körültekintéssel választják ki.

Orbán holnap elnökválasztási puccsra készül, és ki készül puccsra? Aki fél a néptől.

Az árnyék-miniszterelnök úgy látja, „remegnek a térdek, rés keletkezett a pajzson”.

15:20

Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök a tüntetés első felszólalójaként többek között arról beszélt, úgy gondolja, hogy minden normális felnőtt, amikor belenéz a gyerekek szemébe, érzi a felelősséget, de vannak „szörnyek”, akik pontosan ismerik a gyerekeket, és „tönkretesznek ártatlan gyermekeket csak azért, hogy kielégítsék perverz vágyaikat”.

A legdöbbenetesebbnek azt nevezte, hogy ezek a történetek nem Novák Katalin, Varga Judit vagy Balog Zoltán egyszemélyes akciói, hanem „egy egész hálózat dolgozott azon”, hogy a történtek büntetlenek maradjanak. Dobrev Klára beszédében „fideszes pedofilhálózatot” emlegetett, aminek az élén szerinte Orbán Viktor áll.

Orbán, takarodj

– skandálták a tüntetők. Dobrev Klára kijelentette: „Orbán Viktornak mennie kell”, ők pedig addig nem nyugszanak, amíg le nem tudják győzni az Orbán-rendszert.

15:05

Február 25-én utcára vonulnak az ellenzéki pártok, hogy kiálljanak a közvetlen köztársaságielnök-választás mellett, illetve parlamenti vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazzák a kegyelmi ügy kivizsgálásával kapcsolatban. A részt vevő pártok között ott van a Demokratikus Koalíció (DK), az MSZP, a Momentum, valamint a Párbeszéd – Zöldek. Az LMP ugyanakkor távol marad, aminek okairól itt írtunk bővebben. A tüntetés résztvevőit 15 órára várták a Kossuth térre. Helyszíni tudósítónk jelentése szerint a hivatalos kezdetre a Kossuth tér nem telt meg, de még érkeznek a demonstrálók a helyszínre.

Többen is felszólalnak

A tüntetésen a felszólalók között

  • a DK részéről ott lesz Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, európai parlamenti képviselő,
  • a Momentumtól Bedő Dávid országgyűlési képviselő,
  • az MSZP-ből Kunhalmi Ágnes társelnök,
  • a Párbeszéd – Zöldek részéről Szabó Tímea ügyvezető társelnök,
  • a főváros képviseletében pedig Karácsony Gergely főpolgármester mond beszédet;
  • felszólal még Varju László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője és
  • Fekete-Győr András, a Momentum országgyűlési képviselője is.

A tüntetés már a megkezdése előtt tartogatott érdekes fordulatot, hiszen az Országos Mentőszolgálat kapacitáshiány miatt nem vállalja a vasárnapi demonstráció biztosítását.

Tüntetéssorozat

Február 9-én az Országos Közös Akarat és a Momentum indította el a demonstrációs folyamatot a Sándor-palota előtt, ahol Donáth Anna, a Momentum elnöke bejelentette, hogy minden egyes napra tüntetést szerveznek, amíg az államfő le nem mond tisztségéről. Az eseményen több ezren gyűltek össze Novák Katalin lemondását követelve.

másnapi demonstrációra viszont már a köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügyi miniszter lemondása után került sor. Ettől még Donáth Anna és Hodász András volt katolikus pap is megtartotta beszédét.

Február 13-án a Mi Hazánk szervezett fáklyás tüntetést annál bicskei gyermekotthonnál, ahonnan az egész pedofilbotrány kiindult. Az ügy főszereplői V. János igazgató (aki szexuálisan zaklatta a bentlakókat, egy fiút öngyilkosságba hajszolva) és K. Endre igazgatóhelyettes (aki megpróbálta rávenni a tanúskodó fiatalokat, hogy vonják vissza a vallomásukat az igazgató ellen). A Momentum ellentüntetést szervezett, hiszen szerintük „a Mi Hazánk összemosta a pedofíliát a homoszexualitással”.

Egy nappal később – Valentin-napon – a Momentum a Karmelita kolostor elé szervezett tüntetést. Az eseményen Donáth Anna, Fekete-Győr András, Bedő Dávid, Juhász Péter és a független országgyűlési képviselőként politizáló Hadházy Ákos is felszólalt.

Orbán Viktor miniszterelnök először február 8-án szólalt meg a kegyelmi ügyben, amikor alkotmánymódosítást jelentett be a gyermekvédelem szigorításával összefüggésben.

Február 16-án egy youtuberekből álló csapat (Gulyás Márton, Pottyondy EdinaOsváth Zsolt, a Jólvanezígy műsorvezetői és a Nemakarokbeleszólni-lányok, valamint Azahriah) szervezett kiállást a Hősök terére Odakint most szörnyek járnak – Kiállás az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért címmel, amelyre egyes becslések szerint több mint 150 ezren látogattak ki. Az influenszerek emellett több mint 219 millió forintot gyűjtöttek, amellyel – az Utcáról Lakásba Egyesület segítségével – olyan gyermekeknek biztosítják a megélhetését, akik bántalmazottak voltak, most pedig hajléktalanok. (Szemünk előtt zajlik az influenszerek kulturális forradalma. Olvassa el elemzésünket arról, hogyan léptek elő a virtuális térből az utcára az influenszerek, youtuberek 2024 elején, hogyan nőtte ki magát az interneten kommunikálók tábora netes véleményvezérré!).

Még aznap délután Gulyás Gergely Kormányinfót tartott. Másnap Orbán Viktor megtartotta 25. évértékelőjét, amelyben kitért a botrányra, és elismerte, hogy Novák Katalin és Varga Judit távozása szükségszerű volt, de kifejezte, hogy sajnálja őket, és hogy a „kisujjukban több a felelősségvállalás, mint a baloldal vezetőiben együttvéve”. A beszéd után Karsai Dániel alkotmányjogász fakadt ki, azt nehezményezve, hogy sem az áldozatoktól nem kért bocsánatot a miniszterelnök, sem az eutanázia ügyéről nem ejtett szót.

Négy nappal később, február 21-én az Országos Közös Akarat, a Civil Bázis és az Egységes Diákfront tartott fáklyás felvonulást  Ennyi nem elég! El a kezekkel a gyerekektől! címmel, ahol a Szent Gellért térről a Kossuth térre vonultak a résztvevők.

Február 23-án Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott interjújában ismét kitért az eseményekre, ahol teljes körű átvilágítást ígért, elmondta, hogy a pedofilügyekben nincs pardon, és amit Novák Katalin tett, az „nem volt helyes”, a lemondása viszont „helyes lépés volt”. Emiatt szerinte megbomlott a nemzeti egység, amelyet csak egy új köztársasági elnök állíthat helyre, erre pedig Sulyok Tamás személyében látja a megoldást a miniszterelnök.

(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)