Ügynökakták: a politika Szent Grálja vagy egyszerű lufi?

Immár 34 éve nem lehet pontosan tudni, kikről milyen adatok szerepelnek a Kádár-korszak idejéből származó állambiztonsági dokumentumokban, kartonokban, mint ahogyan azok nevét sem ismerhetjük, akik ezeket besúgással vagy más módon segítettek összeállítani. Ezeket a dokumentumokat ma a köznyelvben egyszerűen ügynökaktáknak vagy ügynöklistáknak nevezzük, amelyeknek nyilvánosságra hozatala immár több mint három évtizede a magyar politika egyik Szent Grálja, hiszen rengetegen nekifutottak már az ügynek, ám eddig minden kezdeményezés rendre elhalt az aktuális kormányokon.

Antall is tartott tőle

Elsőként Antall József, a rendszerváltás utáni első, demokratikusan megválasztott miniszterelnök jegelte le a témát, amikor úgy döntöttek, nem oldják fel a dokumentumok titkosítását. Bár hivatalos indoklás – pontosabban megnyugtató magyarázat – nem született az ügyben, Antall György, a néhai kormányfő fia 2020-ban a Heti Válasznak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy édesapja tartott azoknak a megbélyegzésétől, akiket akaratuk ellenére szerveztek be.

Márpedig egy nyilvánosságra hozott és bárki számára elérhető dokumentumrengetegből nem derült volna ki pontosan, ki vállalta önként, ki pedig zsarolásra a besúgó szerepét. Mint ahogy egy 1972-es belügyminisztériumi direktíva szólt: „terhelő vagy kompromittáló adattal”, azaz információval lehetett rávenni a rendszerrel nem szimpatizáló embereket a jelentésekre. Jelentések szerint sok országgyűlési képviselő és még az Antall-kormány miniszterei közül is kerültek ki olyanok, akik szerepeltek az 1990 előtti állambiztonsági nyilvántartásban.

Lehet, hogy jobb lett volna akkor túlesni az egészen, de lehet, hogy mint annyi mindent, ezt a kérdést is az idő fogja megoldani

– fogalmazott Antall György az interjúban.

Az idő azonban azóta sem oldotta meg a problémát, hiába próbálkoztak már meg vele igencsak sokan az Antall-kormány után is.

Ellenzéki próbálkozások

Orbán Viktor 2005-ben – akkor még ellenzéki vezetőként – hozott nyilvánosságra több, ’80-as években készült jelentést, amelyekben az ügynökök róla és feleségéről, pontosabban akkor még menyasszonyáról, Lévai Anikóról is írtak. Orbán Viktor akkor megerősítette, hogy a ’80-as években őt is megpróbálták beszervezni, ám sikertelenül. Miután nem jártak sikerrel, megfigyelték őket, még a lakásukat is bepoloskázták.

A 2010 óta hatalmon lévő Orbán-kormánynak ugyan módjában állt volna az elmúlt 14 évben nyilvánosságra hozni az aktákat, ezt nem tették meg. A kormány a kérdésben az áldozatok védelmére hivatkozott, amikor nem támogatta a kezdeményezést. Azaz ugyanazt az érvet hozta fel, amelyet már az Antall-kormány is. Az egyik indok az volt, hogy az ügynökaktákban olyanok neve is szerepel, akik nem közszereplők,

Ennek ellenére hiába próbálkozott az ellenzék több pártja és szervezete is a feltárással, több mint kéttucatszor szavazta le a kormány a parlamenti kezdeményezést az elmúlt csaknem másfél évtizedben. Tavaly nyáron a témára a Jobbik – Konzervatívok képviselője, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke csapott le. Sas Zoltán nyújtott be olyan kezdeményezést, amely értelmében nem a teljes ügynöklistát, hanem csak azokat a dokumentumokat hozták volna nyilvánosságra, amelyekben csak volt és jelenlegi országgyűlési képviselők múltját lehetett volna vizsgálni, illetve ezeket nyilvánosságra hozni. A kezdeményezés végül szintén elhalt a parlamentben, így azóta sem lett belőle semmi.

Szent Grál vagy üres ígéret?

Most pedig sokadik próbálkozóként az alig két hónapja üstökösként a politikai életbe berobbant Magyar Péter jelentette be, hogy beleáll a kérdésbe. Varga Judit exférje egy csütörtök reggeli posztjában írta a következőt:

„Az új kormány egyik első intézkedésként megnyitja az ügynökaktákat. Ezzel a lépéssel 34 éve adós a politikai elit. Nem véletlenül, hiszen eddig így nem derülhetett ki, hogyan és kik lopták szét első körben az országot 1990 körül, és hogyan jött létre az a szűk hatalmi, gazdasági elit, amely azóta is uralja az országot. Néhol már az új generáció” – fogalmazott Facebook-oldalán Magyar Péter.

A nemzeti vagyon meglovasítása

Schiffer András, aki parlamenti képviselőként többször próbálta nyilvánosságra hozni az aktákat, a napokban az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta: ő nem az ügynökök nevére volt kíváncsi, hanem hogy legyen világos az a kapcsolatrendszer, amely háborítatlanul nyúlt át a rendszerváltás utáni időszakra. Schiffer András szerint nem azért mondott nemet a kormány az eddigi próbálkozásokra, mert annyi fideszes vagy KDNP-s érintett lenne, vagy Orbán Viktorról derülne ki bármi – hozzátette, ha lenne ilyen, már réges-rég kiderült volna –, szerinte egyszerűen az ok az, hogy a tiszti rangot viselő emberek, akik az állambiztonsági szolgálatnak dolgoztak, fő szerepet játszottak a nemzeti vagyon meglovasításában, belőlük lettek az első milliárdosok, illetve a későbbi pártfinanszírozók.

Mi a helyzet külföldön?

Ahogy arra Schiffer is rámutatott: bár a szomszédos országokban volt olyan, ahol több történt, mint Magyarországon, legnagyobb jóindulattal is csak részleges nyilvánosságról lehet beszélni. Csehországban például hoztak nyilvánosságra ügynöklistákat, illetve 2016-ban is böngészhetővé tettek ügynökaktákat, ezek nem váltottak ki jelentős érdeklődést. 1991-ben ugyan Prága hozott egy úgynevezett lusztrációs törvényt, amely bizonyos posztok betöltéséhez feltételeket szabott, de közben – ahogyan azt Schiffer is felidézte – például

Romániában a hírhedt Securitate aktáit is megnyitották néhány éve, amelyekből megdöbbentő adatok is kiderültek, ám jelentős következményt nem váltottak ki – már csak az idő múlása miatt sem. Lengyelországban 2005-ben egy több mint 240 ezer nevet tartalmazó ügynöklistát hozták nyilvánosságra, amely akkor kisebb politikai botrányt okozott, ám súlyosabb következményei ennek sem lettek. Szlovákiában pedig az internetre is feltöltötték az egykori ügynökök névsorát.

(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)