Navracsics Tibor: Vannak viták a kormányban, Orbán Viktorral is

Lapunknak az ötödik Orbán-kormány nagy visszatérője, a volt uniós biztos arról is beszélt, hogy

• mi áll „Brüsszel elfoglalása” mögött;
• a kormányra vagy az ellenzékre lehet veszélyes Magyar Péter;
• milyen eredménnyel lenne elégedett a június 9-i választásokon;
• mit gondol a magyar euróról;
• mennyire volt hatékony az uniós források felhasználása;
• mit jelentenek a nemzeti érdekek az európai integráció árnyékában;
• csatlakozunk-e az Európai Ügyészséghez;
• milyen nyomot hagyott maga után az uniós biztosként eltöltött éveiben;
• miről szokott vitázni Orbán Viktorral;
• mit gondol az EU-csatlakozás miniszterelnökéről, Medgyessy Péterről, illetve az utódairól, Gyurcsány Ferencről és Bajnai Gordonról;
• ki tekinthető a 20 éves uniós tagság legnagyobb nyertesének.

„ El kell foglalnunk Brüsszelt!” Ha egy ország miniszterelnöke 20 évvel az uniós csatlakozás után ezzel a jelmondattal készül az európai parlamenti választásokra, kijelenthető, hogy nem egészen azt kapta az EU-tól, amit várt?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy a jelenlegi politikai vonalvezetéssel nagyon nem ért egyet. Összetett kérdés, hogy azt kaptuk-e, amit vártunk, hiszen a Fidesz az európai integrációval kapcsolatban mindig is kritikusan támogató volt, amiben a bírálat mellett az is benne van, hogy mindvégig elkötelezett volt annak léte mellett. Ha felidézzük a 2004-es belépés előtti várakozásokat, akkor sem állítottunk olyat, hogy az Európai Unió a boldogság birodalma, a hazai jobboldali politikusok száját ilyen nyilatkozatok nem hagyták el.

Június 9-i bizonyítványosztásra várva

Öt éve 13 mandátumot hoztak a Fidesz–KDNP konyhájára az EP-voksok, ezúttal félig üres lenne a pohár, ha ennél egy-két képviselőhellyel kevesebbel kellene beérni?

Talán furcsán hangzik, ha azt mondom, akkor is elégedett lennék. A Fidesz mindig toronymagasan nyerte meg az európai parlamenti választásokat: ahogy 2004-ben és 2009-ben ellenzékben, úgy 2014-ben és 2019-ben kormányon.

Valamelyest árnyalja a képet, hogy Európa-szerte az a tapasztalat, az EP-választásokon a kisebb és extrémebb pártokat felülértékelik a szavazók, a nagyobb politikai közösségeket, így a kormányzó erőket pedig alul. Ez összefügg a rendszerint alacsonyabb részvétellel is.

Sokan az elmúlt 14 év legizgalmasabb „ellenajánlataként” tekintenek Magyar Péterre és a Tisza Pártra. Mit gondol, Varga Judit volt férje a kormánypártokra is veszélyt jelent vagy csak az ellenzékre? Hogy tekint a tevékenységére azóta, hogy a kegyelmi ügy idején kilépett a fényre?

Erre vonatkozó felmérésem nincsen, elsősorban a választókerületemben tapasztaltakról tudok beszélni, illetve azokról az emberekről, akikkel találkozom, amikor járom az országot. Még nem volt szerencsém olyan fideszes szavazóhoz, akit Magyar Péter feltűnése megingatott volna az elköteleződésében. Inkább a másik oldalon látok elbizonytalanodást, az ellenzéki reakciók erre engednek következtetni. Néha a magyar közélet meglepetéssel veszi tudomásul, de ettől még tény, hogy a Fideszben sokszor élénk viták folynak, ami alól ez a kérdés sem kivétel.

Ha már június 9-e és az „elfoglalás”, aznap önkormányzati választásokat is tartanak. Budapestet sikerül visszaszerezniük a kormánypártoknak? Ne feledjük, 2019-ben számos vidéki fellegvárat elveszítettek, mint például Miskolc, Pécs, Szombathely vagy Eger. A megyei jogú városok tekintetében narancssárgább térképre számít? Mi dönthet?

Sok minden dönthet, köztük a részvételi adatok. Izgalmas kísérlet egy napra tenni a két választást, ezzel az önkormányzati az európai parlamentit is felértékeli. Tegyük hozzá, aznap ennél nagyobb csomaggal is találkoznak európai polgárok, miután például Belgium június 9-én helyi, regionális és szövetségi szinten is választ. Bízom benne, hogy jelentősen sikerül javítani a pozícióinkon 2019-hez képest, minél több megyei jogú várost visszahódítva. Budapesten is azt látom, hogy kiváló jelöltünk van, Szentkirályi Alexandra eddig nagyon jól szerepel, kifejezetten szellemes kampányt visz.

Magyar felzárkózás – euró nélkül

Visszatérve az EU-tagságunk 20 évére: hitte volna a csatlakozáskor, hogy 2024-ben sem lesz még eurónk? Vagy inkább vezessék be a többiek a forintot?

Ez utóbbi jó ötlet, csak kicsit bonyolult manőver. Az eurózónának kétségtelenül van számos előnye, de hátránya is bőven akad. Bevallom, akkor nem gondolkodtam azon, lesz-e magyar euró 2024-ben. Az uniós fizetőeszköz egy olyan kérdés, amit nem szabad abszolutizálni. Mindig is azt mondtam, a jókor, jó árfolyamon történő euróbevezetést mindig és mindenkor támogatom, a rossz időpontban, előnytelen csereértéken való csatlakozásnak pedig következetesen ellene vagyok. Az a lényeg, hogy a nemzetgazdaság és a magyar polgárok jól járjanak, ha erre a lépésre sor kerül. Az talán figyelmeztető jel, hogy akadnak olyan, nálunk sokkal tehetősebb EU-tagok, akik köszönik szépen, inkább maradnak a saját fizetőeszközüknél, így például a dánok a koronánál.

A big picture-t tekintve, milyen szerepet játszottak az EU-s források Magyarország gazdasági fejlődésében? Hogyan értékeli az uniós támogatások felhasználásának eddigi hatékonyságát?

Közép-Európában és a többi 2004-ben csatlakozott tagállamban az európai uniós forrásoknak döntő jelentőségük van abban, hogy rendkívül sikeres felzárkózási folyamatot hajtanak végre. Ezt hűen tükrözi, hogy a térség országai, köztük hazánk, már olyan nemzeteket is maguk mögött hagytak, amelyek régebb óta a közösség részei, így például Görögországot vagy Portugáliát. Az EU-s források jelentősége ma relatíve kisebb, hiszen vannak olyan közép-európai országok, amelyek szinte már nettó befizetők, vagy legalábbis közelednek ehhez a státuszhoz. Erre jó példa a Balti-államok közül Észtország, de a visegrádi négyek fejlődési üteme is látványos, beleértve Magyarországét. Gyakorlatilag 100 százalékos forrásfelhasználással a 2014–2020-as ciklusban is a top 3-ban vagyunk. Bízom benne, hogy a 2021–2027-es időszakban is hasonlóan eredményesek leszünk, hiszen ez az első lépés, a nekünk járó keret egészének lehívása. Ezután jön az, hogy az elérhető forrásokat a hatékonyság növelésére, a versenyképesség javítására fordítsuk.

Eközben mennyire sérül az identitásunk, a szuverenitásunk? Meglátása szerint Magyarország megfelelően egyensúlyozza az európai integrációt a nemzeti érdekekkel?

Szerencsére az Európai Unióban mind a mai napig a nemzeti érdekek a meghatározóak. Mindig vannak persze kísérletek arra, hogy legyen egy felettük álló összeurópai érdek, de az Európai Unió Tanácsának munkájában továbbra is a tagállamok miniszterei vesznek részt, akik a saját jól felfogott érdekeik mentén hozzák meg a döntéseiket.

Európa-párti, támogató hozzáállás jellemzi például hazánkat a közös agrárpolitika, a kohéziós politika vagy újabban az európai védelmi politika finanszírozását tekintve. Vannak ellenben olyan intézményeink és szakpolitikai prioritásaink, amelyeket a nemzeti önazonosságunk megőrzése érdekében igyekszünk hazai hatáskörben tartani. Meggyőződésem, hogy Magyarország tudatos és jó Európa-politikát folytat.

Visszatérő csatatér Brüsszelben a jogállamiság kérdése. Az eljárás keretében Magyarország több vállalást is tett, de például az Integritás Hatóság felállítása helyett nem lett volna egyszerűbb belépni az Európai Ügyészségbe?

A tárgyalások során ezt soha nem kérte tőlünk az Európai Bizottság, ráadásul az Európai Ügyészség vezetője az első nyilatkozatai egyikében ismerte el, hogy a magyar ügyészségi szervekkel sokkal jobb és hatékonyabb az együttműködésük, mint több más olyan tagállammal, amelyek a részei ennek a luxemburgi székhelyű uniós szervezetnek. Ahogy tehát eddig sem volt, úgy most sincs rajtunk olyan nyomás, hogy csatlakozzunk, az Európai Parlament baloldali pártjai szokták ezt inkább felemlegetni, elsősorban magyar ellenzéki politikusok követelésére.

Ha mérlegre tesszük az elmúlt két évtizedet az európai közösség tagjaként, mely területek profitáltak leginkább az uniós forrásokból, illetve kik maradtak az út szélén?

Összességében Magyarország jól járt, beleértve a területfejlesztési aspektusokat, hiszen nem tudunk ma az országnak olyan pontjára menni, ahol ne találkoznánk olyan táblával, ami azt hirdeti, hogy az adott beruházás valamelyik uniós program keretében valósult meg. Ha viszont a sérülékenység szempontjából közelítünk, azzal a problémával sajnos könnyen szembesülhetünk, hogy a területi egyenlőtlenségek nem csökkentek az EU-tagság 20 éve alatt, hanem tovább nőttek. Például Budapest 2004-ben az unió átlagos fejlettségének 129 százalékán állt a vásárlóerő-paritáson számolt egy főre eső GDP alapján, a legutóbbi, 2022-es adatok szerint ez a mutató már 158 százalékon áll. Ugyanezen az időtávon a Hajdú-Bihart, Szabolcs-Szatmár-Bereget és Jász-Nagykun-Szolnokot magában foglaló Észak-Alföld régió 44 százalékról pusztán 50-re lépett előre, vagyis a területi fejlettség ollója szétnyílt. Jobban kell ügyelnünk arra, hogy a Budapesten kívüli régiókat valóban fel tudjuk zárkóztatni a fővároshoz és környezetéhez.

Van helye a vitának, de Orbán a főnök

2014-től 2019-ig az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa volt. Hogyan jellemezné ezt az időszakot?

Rendkívül intenzív volt, hiszen akkor készítettük elő a mostani, 2021–2027-es uniós költségvetési ciklust. Ennek keretében például sikerült meggyőznöm a tagállamokat, a német kancellártól kezdve a spanyol miniszterelnökön át egészen a francia elnökig, hogy emeljék a kétszeresére az Erasmus büdzséjét, ami többletbefizetést vont maga után.

De önmagában kiemelhetném 2018-at is, ami a kulturális örökség európai éve volt, a kulturális hagyatékon keresztül erősítette az összetartozás tudatát, rendkívül színvonalas programokat tartogatott itthon is. Ugyanígy emlékezetes volt az Európai Sporthét életre hívása, ez pedig 2015-től minden év szeptemberében felhívja a figyelmet arra, hogy a sport és úgy általában bármilyen mozgásforma nemcsak egészségügyi és szociális értelemben tölt be kiemelkedő szerepet, hanem egyre nagyobb hatása van a gazdaságra is. Ezek olyan szakpolitikai eredmények, amelyek fennmaradtak, a mai napig büszke vagyok rájuk.

Fekete öves diplomataként volt-e, van-e konfliktusa, vitája Orbán Viktorral abban, hogy Magyarország hogyan képviselje a nemzeti érdekeket az EU-ban?

Szerencsére mindig vannak vitáink, de nemcsak nekem, hanem a többi kormánytagnak is. Ez egy vitatkozó kormány, az álláspontok ütköztetésének terepe lehet akár a követendő kommunikációs irány vagy egyes megállapodások értelmezése. De Orbán Viktor a miniszterelnök, a kormány feje, ő dönt, mi pedig végrehajtjuk a döntéseit.

Mondana esetleg egy konkrét példát az utóbbi időszak vitái közül?

Nézze, a kormányülések nem véletlenül nem nyilvánosak. Ami a négy fal között hangzik el, az ott is marad, ennek maradjon is ez a rendje.

Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai, Orbán

Bár az EU-ban töltött 20 évünkből 14 Orbán kormányzása alatt telt el, Medgyessy Péter miniszterelnöksége idején lettünk uniós tagállam, de később Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai Gordon is vezette az országot. Melyikükkel milyen nexusban volt vagy van, illetve hogyan jellemezné őket?

Életemben talán csak egyszer beszéltem Medgyessy Péterrel, így nehezen tudnék róla közvetlen tapasztalatok alapján véleményt mondani. Abból a szempontból mindenképpen fontos szereplő volt, hogy folytatta azt a politikai utat, amit Antall József kezdett, Horn Gyula és Orbán Viktor tovább haladt rajta, formálisan pedig valóban Medgyessy ért be a célba. Az európai integráció terén szép hagyománya volt a magyar politikának, hogy e téren hosszú időn át kormányokon, pártokon átívelő konszenzus volt jellemző. Jókora törést okozott ebben 2001 decemberében, hogy az MSZP megtámadta azt a hatpárti egyeztetés alapján aláírt megállapodást, ami a sajtóban Orbán–Nastase-paktumként volt ismert, ami a magyar és a román munkaerőpiac összehangolását célozta. Később Gyurcsány Ferenccel aktív munkakapcsolatom volt ellenzéki frakcióvezetőként, hiszen eljártam az egyeztetésekre, illetve a parlamentben is volt lehetőségem vitatkozni vele. Az őszödi beszéd akkora fordulata volt a magyar politikának, ami alapvető legitimációs problémákat vetett fel a 2006–2010-es időszakban. Gyurcsány személyesen is, illetve a szocialista párt rengeteget veszített azzal, hogy az ellenzéki pártok felszólításának nem tettek eleget, és nem írtak ki előrehozott választásokat, ami az akkori belpolitikai patthelyzetet megoldotta volna, hamarabb ki tudtunk volna törni abból a válságból, ami túszul ejtette az országot és vele a gazdaságot. Ha ez akkor megtörténik, az MSZP ma egy sokkal jelentősebb támogatottsággal bíró párt lehetne. Bajnai Gordon pedig egy átmeneti miniszterelnök volt a saját definíciója szerint is, válságkezelő, akinek az intézkedései sok esetben nem enyhítették, hanem tovább mélyítették a krízist, amelynek következtében 2010-ben, amikor felhatalmazást kaptunk a kormányzásra, minden idők legnagyobb költségvetési konszolidációs programját kellett elindítanunk, lakossági megszorítások nélkül. Emiatt nem tudom Bajnait sem pozitív szereplőként említeni a hazai politikatörténetben.

Velünk együtt tízen léptek be 2004. május 1-jén, nyolc kelet- és közép-európai ország, illetve Ciprus és Málta. Közülük kik hozták ki a legtöbbet a mögöttünk álló 20 évből?

Attól függ, mit veszünk alapul. Például Lengyelország a maga geopolitikai fekvésével és piacának nagyságával nyilvánvalóan sokkal nagyobb teljesítményre képes, mint Szlovákia vagy Szlovénia. A különböző géposztályú autókat sem könnyű összehasonlítani. A csatlakozó tagállamok túlnyomó többsége sikeres volt, kudarcos példát nem is tudnék mondani, valódi vesztese nincs az integrációnak. Lengyelország egyértelmű nyertes, de mi, magyarok is azok vagyunk.

Visszatérés a kormányba

A 2022. április 3-i országgyűlési választások után területfejlesztési miniszterként tért vissza az ötödik Orbán-kormányba, szakpolitikai felelősséggel az uniós források felhasználása terén. Alighanem azóta ezek a slágerkérdések, amiket lépten-nyomon megkapott: jön-e az uniós pénz, mikor jelennek meg a pályázatok, mi lesz az Erasmus- és Horizont-programok sorsa? Mindezek mentén hányadán állunk most Brüsszellel?

Azt lehet látni, hogy Brüsszel egyre inkább a kampányra koncentrál. Két csúcsjelölt van az Európai Bizottságban: a néppárt részéről Ursula von der Leyen, illetve a szocialisták listáját vezető Nicolas Schmit. Vele is többször tárgyaltunk, hiszen az elmúlt öt évben uniós biztosként a foglalkoztatás és a szociális ügyek alkották a portfólióját.

Ezért a magyar ügyekkel kapcsolatos egyeztetések is csak technikai szinten folynak, bízom benne, hogy a politikai felelősök minél hamarabb visszatalálnak majd a tárgyalóterembe június 9-e után.

Mennyiben változott meg az élete, amióta januárban önálló tárcát kapott, és felállt a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium?

Szerencsére nem sokban, mert kiváló munkatársaim vannak, akik amennyire csak tudnak, tehermentesítenek, igaz, a naptáram így is jóval sűrűbb lett. Régi-új feladatokat kaptam, hiszen korábban is foglalkoztam önkormányzatokkal vagy területi közigazgatással, ismerem a szereplőket. A többletmunka helyett inkább örömteli pillanatokat látok magam előtt, mert mindig is szívesen foglalkoztam ezekkel a témákkal.

Még ha vitákkal terhelt is Magyarország és az Európai Unió viszonya, júliustól fél évig miénk a soros elnökség. Mihez kezdünk ezzel a lehetőséggel? Melyek lesznek a várható fókuszpontok?

Azzal együtt is biztos vagyok abban, hogy sikeres elnökséget tudhatunk majd magunkénak, hogy az Európai Parlament, az Európai Bizottság és az Európai Tanács intézményi megújulása egybeesik ezzel az időszakkal. Emiatt különleges fél év lesz, de mi koncentrálunk a szakpolitikai célokra is. Prioritásként kezeljük az európai védelmi politikát, a demográfiai kihívásokat, illetve a kohéziós politika jövőjét is, az a cél, hogy ezeken a területeken áttörést érjünk el. Erős alap, hogy 2011-ben is egyértelműen pozitív volt a soros elnökségünk szaldója.

(Borítókép: Navracsics Tibor. Fotó: Gregus Bertalan)