Orbán Viktor meglátogatta a falut, ahol a Fidesz szlogenjére cserélték az üdvözlőtáblákat
Útba ejtette Jánd községet is, ahol a településvezető által nemrég kihelyezett „No migration, no gender, no war” tábla országos figyelmet keltett. Erre utalva a Fidesz elnöke elmondta: az európai emberek véleménye ma lényegesen eltér az európai vezetőkétől a háború, a gender és a migráció kérdésében is.
Orbán Viktor szerint ha az európai közvélemény a béke mellett áll ki a júniusi választáson, akkor el lehet kerülni a háború kiterjedését. Így tudjuk megvédeni a gazdaságunkat is, amit a háborús árakkal, a szankciókkal szintén tönkretesz a háború – tette hozzá.
Magyarország mindenképpen kimarad a háborúból, de jó lenne, ha az egész európai politika is megváltozna, ehhez pedig meg kell nyernünk az EP-választásokat
– fogalmazott a miniszterelnök.
Orbán Viktor felhívta a fehérgyarmatiak figyelmét: a magyar baloldal háborúpárti, mégpedig azért, mert tartótisztjeik, akik külföldről fizetik őket, akik megvették őket kilóra, azok háborúpártiak, és a háborún akarnak nyerészkedni.
Mint megírtuk, a kormányfő országjáró kampánykörútja keretében csütörtökön Nyíregyházára is ellátogatott, ahol megbeszélést folytatott Kovács Ferenc polgármesterrel és a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület tagjaival, majd a választókkal találkozott.