A Facebookon szólalkoztak össze.
Országjárása újabb helyszínén elmondta, milyen terveik vannak kormányra kerülésük esetén.
„Egyetlen politikai párt esetében sem tettem ilyet, és a jövőben sem fogok” – közölte a polgármester.
Még találkozót is ajánlott a pártelnöknek.
A miniszterelnök is megkezdte az országjárást.
„Nem ülünk rá a rogáni műsortervre” – mondta.
Személyesen lehet találkozni mindkét oldal képviselőivel.
A nemzeti konzultáció kitöltésének érdekében indulnak útnak a politikusok.
Vadai Ágnes és Varju László szerint panasz érkezett az ivóvíz minőségére.
Pártjával az országgyűlési választásokig járja az országot.
A DK listavezetője szerint náluk ez már hagyomány.
A Tisza Párt alelnöke egy rendezvényen beszélt erről.
Arról is beszélt, hogy legidősebb fia nem ugyanazon a politikai oldalon áll, mint ő.
Közleményben reagáltak.
Egy polgármestert is a támogatásáról biztosított a miniszterelnök.
Sok tekintetben nem ért egyet a DK elnöke a Tisza Párt alelnökével.
A következő két hét mozgalmas lesz a párt politikusainak.
A miniszterelnök folytatja az országjárást.
Megbeszélés és találkozó is szerepelt a miniszterelnök programjában.
A DK-s politikus sem hagyta szó nélkül a miniszterelnök országjárását.
Nemesgörzsönyből jelentkezett be a miniszterelnök.
A Tisza Párt alelnöke a legnagyobb és a legkisebb településekre is ellátogat.
Naponta 6-8 településre is ellátogat jövő héttől.
Az európai uniós források lehívásában is élen jár Komárom-Esztergom vármegye.
Alapos oka van rá a miniszternek.
2023. november 19., 10:42
A kormánypártok szerint Gyurcsány Ferencék megtámadták a nemzeti konzultációt.
Első körben összesen tizenkilenc település élvezheti a szolgáltatást.
Az igazi meglepetés azonban csak ezután jött.
Erre szinte már mérget lehet venni.
2022. december 16., 20:28
Egy kis faluba utazott el.
Az ellenzéki összefogás közös miniszterelnök-jelöltje folytatja az országjárást.
2021. szeptember 19., 14:39
A MSZP–Párbeszéd–LMP miniszterelnök-jelöltje Miskolcon mutatta be szociális jóvátételről szóló programját.
Rácz Zsófia helyettes államtitkár országjárásra indul, első állomása Érpatak. Közben a kormánylap Novákot kérdezi a kinevezéséről.