Véget ért az érettségi időszaka, kezdődhet a pontszámítás
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Az Oktatási Hivatal (OH) tájékoztatása szerint május 6. és 27. között tartott írásbeli érettségin 112 700 diák adott számot a tudásáról, az emelt szintű szóbelik június 5–12. között zajlottak, ezután június 17-től a középszintű szóbelikre került sor, július 3-án az utolsó érettségiző is túlesett a tételhúzáson. Az eredményhirdető értekezlet után kezdődhet a pontszámítás, ami során a tavalyi ponthatárokból kiindulva meg lehet becsülni, hogy mindez elegendő lehet a megjelölt szakokra történő felvételhez. Ez azért is fontos, mert július 10-ig még egy alakommal lehet módosítani az E-felvételi rendszerében a jelentkezés sorrendjét.
Bejönnek a számításaink?
A felvételi rendszer a 2024-es évben több ponton átalakult, már a 2023-as időszakban eltörölték az alap-, osztatlan képzésnél a 280 pontos minimumponthatárt, valamint a felsőoktatási szakképzésnél a 240 pontos küszöböt, amivel jelentősen bővült a középiskolások továbbtanulási lehetősége, egyes szakokon extrém alacsony ponthatárt hirdettek ki. Az intézmények ugyanis maguk határozzák meg a bejutáshoz szükséges pontokat, de meghirdethetnek szakokat bejutási küszöb nélkül is.
Mint korábban is írtunk róla, az idei felvételi időszakában nagyobb önállóságot kapnak a felsőoktatási intézmények, a négy kötelező tantárgy közül maguk határozhatják meg, melyikből várnak el emelt szintű érettségit, és előírhatják, hogy az adott szakokra történő bejutáshoz melyik az az ötödik tárgy, amiből érettségit kérnek, illetve figyelembe veszik a tanulmányi átlag számításánál.
A 100 intézményi többletpont
Maradt az 500 pontos keretrendszer az alap-, osztatlan és felsőoktatási szakképzés esetén is, ebből 200-200 pont a meghatározott középiskolai érdemjegyek szorzataiból és az érettségi eredményeiből tevődik össze, azt azonban már maguk az intézmények döntik el, hogy miért adnak 100 többletpontot.
- tartalékos katonai szolgálatért,
- nyelvvizsgáért és nyelvtudásért,
- sporteredményekért,
- tanulmányi és művészeti versenyeken elért eredményekért,
- releváns munkatapasztalatért,
- felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevélért,
- szakképesítésért,
- kompetenciatesztért vagy szóbeli, írásbeli felvételiért,
- esélyegyenlőségi pluszpontokat kaphat hátrányos helyzetű, fogyatékossággal élő vagy gyermekét gondozó jelentkező,
- illetve maguk az egyetemek is meghatározhatnak egyéb, a bekerüléshez szükséges kategóriát.
Az, hogy az egyetemek, főiskolák adott szakokra történő jelentkezésnél mire hány pontot adnak, akár évről évre változhat, a felvi.hu ezért létrehozta a »Pontszámítás 2025» nevű felületet, ahol a végzős középiskolások láthatják:
- mik az érettségi pontot adó tárgyak,
- hogyan veszik figyelembe a tanulmányokat,
- a kiválasztott intézmény miért ad többletpontot 2025-ben?
Tanulmányi pontok
A tanulmányi pontokat a középiskola utolsó két évének jegyei alapján számítják az alábbi tárgyak figyelembevételével:
- magyar nyelv és irodalom;
- történelem;
- matematika;
- idegen nyelv;
- az adott szakokra történő felvételhez figyelembe vett plusz tárgy.
Az érdemjegyeket összeadják, majd az így kapott értéket megszorozzák kerttővel, ez alapján a középiskolai tanulmányokért maximálisan 200 pont szerezhető.
Érettségi pontok
Mint említettük, az egyetemek és főiskolák szakoként előírhatják, hogy a felvételi eljáráshoz melyik két tárgyat veszik figyelembe, és abból milyen szintű érettségi teljesítését várják el, de ez nem egységesen kötelező eleme a felsőoktatásba való bejutásnak.
Az érettségi pontok száma emelt szintű érettségi vizsga esetén egyenlő az érettségi vizsgán az adott vizsgatárgyból elért százalékos eredménnyel, azaz 100 százalékos érettségit száz pontnak vesznek. A középszintű érettséginél az elért százalékpontoknál egyharmadával alacsonyabb a felvételi pontoknak elkönyvelhető eredmény, azaz egy 100 százalékos érettségi, csak 67 pontot jelent a továbbtanulásnál – részletezi a felvi.hu.
Középszinten a tárgyanként elért százalékos eredmény kétharmadát adják meg felvételi pontnak. Az Eduline összeszedte az átszámítás szabályait:
Középszintű érettségi % | felvételi pont |
90–100 | 60–67 |
78–89 | 53–59 |
70–77 | 47-52 |
60–69 | 40–46 |
49–59 | 33–39 |
40–48 | 27–32 |
30–39 | 20–26 |
25–29 | 17–19 |
Kétféle kalkuláció
Pontszámításnál két opció van, az elbíráláskor a jelentkező legjobb eredményét veszik figyelembe:
- az I. verzió szerint a középiskolai tanulmányi eredményekért 200 pontot, az érettségiért szintén 200 pontot kaphat a jelentkező, és ehhez adják hozzá az intézmények szakonként meghatározott 100 többletpontját,
- a II. verzió szerint az érettségin szerzett pontokat duplázzák, amivel maximálisan 400 pont érhető el, az intézményi többletpontokat pedig ehhez adják hozzá. Ez azoknak kedvez, akik az érettségin jobb eredményt értek el, mint a középiskolai tanulmányaik során.
Abban az esetben, ha a jelentkezőnek nincs középiskolai eredménye vagy érettségije az előírt tárgyból, a 400 pont az érettségi pontok duplázásából állhat össze.
Az esélyeket a jelentkezők száma is befolyásolja
A ponthatárok kihirdetésére július 24-én kerül sor, amikor is országszerte több Pont Ott Parti kivetítőjén jelennek meg a jövőt meghatározó számok. A ponthatárok ugyanakkor – a jelentkezők számának pontjainak függvényében, és hogy hányadik helyen jelölték meg az intézményi szakot – változhatnak a korábbi évhez képest. Az OH közlése szerint idén a 120 990 felvételi eljárásban résztvevő 67 százaléka alapképzésre, 20 százaléka mesterképzésre, 10 százaléka osztatlan szakokra, 3 százaléka pedig felsőoktatási szakképzésre jelentkezett.
Továbbra is a gazdálkodási és menedzsment alapképzés a legnépszerűbb 6801 jelentkezővel, amelyet a korábbi évekhez hasonlóan most olyan képzések követnek, mint a pszichológia, a jog, az ápolás és betegellátás, valamint a kereskedelem és marketing szakok.
A LEGTÖBB JELENTKEZŐT, ÖSSZESEN 17 080 FŐT IDÉN IS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM (ELTE) VONZOTTA; AMIT A HÁROM LEGNAGYOBB VIDÉKI EGYETEM KÖVET.
A második legnépszerűbb felsőoktatási intézmény 9950 jelentkezővel a Debreceni Egyetem, a harmadik a 8395 jelentkezőt vonzó Szegedi Tudományegyetem, a negyedik pedig 7292 jelentkezővel a Pécsi Tudományegyetem.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)