Ezért nem vehették őrizetbe az Árpád hídi ámokfutót
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján derült ki, hogy az Árpád hídi ámokfutó sofőrrel aznap már volt dolguk a rendőröknek. A férfi szerda este okozott halálos balesetet az Árpád hídon, miután egy dulakodást követően ellopta egy nő taxiját. Az autóval a forgalommal szemben haladt, majd két balesetet is okozott, utóbbi számára is végzetesnek bizonyult. A másik autóban sajtóhírek szerint a Schadl-ügy egyik tanúja, B. Ervin és élettársa utazott. Ők is az életüket vesztették.
Szerda reggel azonban bejelentés érkezett a rendőrséghez, egy vélhetően kábítószer hatása alatt álló férfiról. A férfit előállították, a ruházatában csekély mennyiségű kábítószert találtak, így annak birtoklása miatt eljárást indítottak vele szemben. Csécsi Soma, a BRFK szóvivője a tájékoztatón elmondta, hogy a férfi nem élt panasszal a gyanúsítással szemben, az őrizetbe vétel feltételei azonban nem álltak fent.
Az előállítás és az őrizetbe vétel rendőr szakmai feladat, de nem prognosztizálhatnak. Ugyanakkor teljesen feleslegesnek tartom, hogy például egy engedély nélküli vezetés miatt valakit a Gyorskocsi utcai fogdába szállítsanak legalább 48 órára
– kezdte lapunknak dr. Borbély Zoltán közlekedési szakjogász.
A szakember kiemelte, hogy nem lehet a rendőrséget hibáztatni, amiért nem vették őrizetbe a kábítószer hatása alatt álló férfit. Az őrizetbe vétel elrendelése rendőr szakmai feladat, de nem láthatják előre, hogy órák múlva akár tragédiát is okozhat ez a személy. Ha a szökés, elrejtőzés, bizonyíték megsemmisítésének veszélye nem áll fenn, a bűnismétlésre pedig nincsen konkrét adat, úgy a rendőrség nem veheti őrizetbe az illetőt.
Jelenleg nincs olyan, hogy valakit józanító jelleggel őrizetbe vesznek, amíg ki nem tisztul az illető. Mérlegelni kellene az őrizetbe vételi gyakorlatot, mert a reggeli kábítószer-birtoklási ügy miatt jó esetben egy eltereléssel megúszhatta volna a dolgot.
Borbély Zoltán meglátása szerint, ha a férfi túlélte volna a balesetet, úgy akár 5-től 15 évig terjedő börtönbüntetéssel kellene szembenéznie a kábítószer-birtoklás, a jármű erőszakos, önkényes elvétele és a halálos közúti baleset okozása miatt. Utóbbival kapcsolatban a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja, hogy milyen sebességgel mehetett a hídon a férfi, illetve hogy fogyasztott-e előtte alkoholt vagy bármilyen bódító szert.
Szinte napra pontosan egy évvel azután történt ez a baleset, hogy egy versenyző Mercedes 137-tel belecsapódott egy, a hídon kerékpározó 26 éves fiatal férfiba. A Mercedes és az őt üldöző BMW sofőrje ellen az eljárás jelenleg is folyamatban van. A közlekedési szakjogász azonban úgy gondolja, hogy nem kell politikát vagy törvényszerűséget belevinni, amiért az Árpád hídon történt ismételten egy tragédia.
Egy esetlegesen bódult állapotban vezető sofőrt nem fog megállítani kamera, lámpa miatt, vagy ha több a tábla. Az pedig egy tragikus egybeesés, hogy ismét az Árpád hídon történt egy baleset, ez előfordulhatott volna bárhol máshol Budapesten
– szögezte le Borbély Zoltán.
Új traffipaxok jöhetnek a budapesti utakra
A balesetet követően Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán jelentette be, hogy 26 új kamera érkezik a közutak figyelésére. A város vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a tavalyi évben a Váci úton és a Duna Plaza mellett „a korábban eltérő műszaki megoldással kihelyezett, majd megrongált sebességmérő kamerák kiváltása történt meg”. Hozzátette, az új eszközök azóta is élesben üzemelnek.
26 darab olyan modernebb sebességmérő kamera telepítésére került sor, amelyek összesen 46 sáv forgalmát képesek figyelni
– írta Karácsony Gergely, hozzátéve azt, hogy a rendőrséggel való folyamatos egyeztetést követően választották ki a telepítés helyszíneit.
A hírt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) is megerősítette szerkesztőségünk megkeresésére, ám ezek egyelőre a rendőrségi KAFIR tesztrendszerében működnek. A helyszíneket illetően a Főváros közzétett egy képet is az Énbudapestem oldalán.