A MÁV közölte, mikor indulhat újra a forgalom a vasárnapi baleset után
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Ahogyan arról már beszámoltunk , vasárnap este kisiklott a Kolozsvár felől Budapestre tartó Claudiopolis nevű, több mint 50 éves kocsikkal közlekedő InterCity. Az egyik utas arról számolt be egy Facebook-csoportban , hogy a Keleti pályaudvar közelében egy váltónál az első kocsi első tengelye az egyik sínen volt, miközben a hátsó tengelye már egy másik sínre került.
Egyelőre nem tudni, hogy a romeltakarítási munkálatok meddig tartanak, így a vasúttársaság bizonytalan időre leállította a Keleti pályaudvar teljes forgalmát, amelyet más csomópontokra irányítottak át.
A MÁV hétfőn 13 órakor tartott sajtótájékoztatót a Keleti pályaudvar közelében történt balesetről, a jelenlegi és várható forgalmi helyzetről, valamint a helyreállítási munkálatokkal kapcsolatban.
Pafféri Zoltán, a MÁV vezérigazgatója elmondta, hogy a vonat 19 óra előtt siklott ki, összesen öt személykocsi csúszott ki, de személyi sérülés nem volt.
Kedden újraindulhat a vonatforgalom
„Ilyenkor hivatalos sorrend van. A baleset-elhárítás az első, az van most – mondta a vezérigazgató. – Aztán következik a kárfelmérés, majd az okok felderítése, és végül a helyszín helyreállítása. A felsővezetéki rendszert nem kell lebontani, ami gyorsítja a hibaelhárítást, mert emelőkkel le tudták venni a sérült járműveket.”
Pafféri Zoltán hozzátette, az utasok türelmét kérik, kettős erővel dolgoznak,
várhatóan kedd délelőtt újraindul a vonatforgalom,
de a pontos időpontról is tájékoztatást adnak majd. Több mint százan dolgoztak azon, hogy minden helyreálljon, miközben a rendőrség, a közlekedésbiztonsági szervezet és a MÁV is vizsgálja, mi történt, ám mivel még nem zárult le, erről egyelőre nem beszélnek.
Németh Réka pályaműködtetési és beruházási vezérigazgató-helyettes a vizsgálat lezárása előtt megosztható információkról, a technikai részletekről beszélt.
Az elsődleges szemrevételezés alapján a váltó egyik darabja tört le, de nem tudni, hogy ez az ok, vagy az okozat
– mondta, hozzátéve, vasárnap még úgy látták, hogy le kell bontani a felsővezetékeket, ezért egy emelődaru elindult Szolnokról, ám végül nem volt szükség rá. Elárulta, hogy jelenleg több szakmacsoport dolgozik együtt, és megerősítette, amit Pafféri Zoltán mondott, hogy remélhetőleg kedden már elindul a forgalom.
Az összes váltót megvizsgálják Magyarországon
Emellett kiemelte, hogy soron kívüli vizsgálatot rendeltek el, amelynek keretében minden váltót megnéznek az országban, ami a nemzetközi sztenderdnek megfelelő vizsgálatokhoz képest pluszt jelent. A már említett, érintett váltó felülvizsgálata egyébként július 30-án, vagyis kevesebb mint egy hónappal ezelőtt volt, ám akkor nem tapasztaltak semmiféle problémát. Továbbá hangsúlyozta, a váltó korának nincs jelentősége.
Mosóczi László, a MÁV-Start vezérigazgatója elmondta: amikor a tudomásukra jutott a baleset, azonnal elkezdték az ilyen helyzetekre szolgáló forgatókönyv szerinti munkát.
Ide három irányból érkeznek a vonatok: Hatvan, Szolnok és Kelenföld felől. Azonnal elkezdtük a vonatpótlást, a BKK-val kötött megállapodás értelmében pedig BKK elkezdte elfogadni a MÁV-jegyeket
– mondta Mosóczi, hozzátéve, hogy az új, ideiglenes állomásoknak kisebb a kapacitása, ezért lemondták a vonatokat, és vasárnap éjféltől vonatpótló autóbuszok közlekednek, ahol nincs átszállás nélküli BKK-pótlás, de amint lehet, visszaállítják az eredeti közlekedést. Emellett felármentességet is hirdettek azokon az InterCity-járatokon, amelyek a Keleti pályaudvarra érkeznek.
A baleset után Vitézy Dávid közlekedési szakember, volt főpolgármester-jelölt élesen bírálta Lázár János közlekedési és építési minisztert , a fejpályaudvarok, a váltók állapota és a vasúti kocsik életkora miatt, és kiemelte, kevésen múlt, hogy a két vonat ne ütközzön össze.
Pafféri Zoltán erről azt mondta, hogy a kisikló vonat valóban megközelítette az érkező vonatot, de vészfékkel megállították.
Itt 40 kilométer per óra van előírva
– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ennek, valamint a mozdonyvezető gyors reflexének köszönhető, hogy megállt a vonat, míg a kisiklás és a mozdonyok kora között nincs összefüggés.
A sajtótájékoztatón még az is elhangzott, hogy hétfőn és kedden vizsgálják a váltókat, majd az eseményt követően elvontatják a vonatot, így nem marad sérült kocsi a síneken, és elkezdik a helyreállítást. Az egyelőre nem biztos, hogy minden vágányon elkezdődhet a vonatforgalom keddtől.
(Borítókép: Kisiklott Intercity-vonat a Keleti pályaudvar közelében 2024. augusztus 25-én. Fotó: Mihádák Zoltán / MTI)