Vitézy Dávid szerint kozmetikázott adat a vasúti utasszám-növekedésről szóló statisztika
Vitézy Dávid bejegyzésében arról ír, hogy a KSH adatai alapján valóban óriási, 61 százalékos utasszám-növekedés látszik (a második negyedéves adatokban már 76), ám ez állítása szerint nem egy mért, megszámolt adat, mint mondjuk a közúti forgalom esetében, „hanem csak a legjobb indulattal is kozmetikázott statisztika, melyet az eladott jegyek és bérletek segítségével számolnak ki.”
„Ebben óriási módszertani változás volt az új bérletek megjelenése után. Lázár János minisztériuma ugyanis azt írta elő a közlekedési cégeknek, hogy a vármegyebérleteket 56 utasnak, azaz 28 oda-vissza útnak kell számolni havonta. A problémát az Eurostat és a KSH is észrevette, a KSH ezért végül azt közölte, hogy mivel a 2023-as év adatai már rendelkezésre állnak, és sikerült egyeztetni az adatszolgáltatókkal, azt látják, hogy a 2023 második negyedévétől kezdődő idősor nem homogén, és nem lehet összehasonlítani az előző időszakkal” − fogalmazott a közlekedési szakember.
„Igaz tehát, hogy az új bérletrendszer hatására valamivel talán több utas lett, de a kimutatott és büszkén hirdetett 61-76 százalékos vasúti utasszám-növekedés biztosan nem igaz, nem is lehetett az. Márpedig ha Lázár János közlekedési miniszteri munkájának sikerét csak hamis statisztikák igazolják, az elég nagy baj. Nem neki, mert ezek szerint a főnöke így is elégedett vele, hanem nekünk, utasoknak” − írta Vitézy Dávid.
Orbán Viktor Kötcsén a MÁV állapotáról és Lázár Jánosról is beszélt. A miniszterelnök úgy fogalmazott: „a leghatékonyabb miniszterünk felelős a közlekedésért, az elmúlt évtized legnagyobb szenzációját ő érte el”. Orbán Viktor itt az országbérletre utalt, majd kifejtette: „Ha összeveti, hogy mennyi ember használta a vasutat Lázár János előtt és után, akkor megkapja a munkájának a bizonyítványát.”